Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-04 / 36. szám
577 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 578 ügyi kapaczitások, de megmerjük koczkáztatni azon állítást, hogy itt sántít Antal barátunk érvelése. Azt állítja ugyanis, hogy a kerület minden rizikó nélkül csak leánygimnáziumot (?) állíthat fel. Mert a polgári vagy felsőbb leányiskolánál, ha az intézet nyilvános jelleget akar nyerni, állandó tanerőket kell alkalmazni. Hát a leánygimnáziumnál nem ? Vagy talán az említett intézeti nevelőnők a gimnáziumnál csak ideiglenesek lennének ? Azt állítja, hogy a polgári vagy felsőbb leányiskola esetleges megszűntével kötelezettségei lennének a kerületnek a tanerőkkel szemben. Hátha a leánygimnázium megszűnnék, a mi nagyon valószínű, onnét a tanerőket elbocsáthatná a kerület minden végkielégítés vagy nyugdíj nélkül? Azt mondja Antal barátunk, hogy a gimnáziumban a szükséges tanerők az intézeti nevelőnőkön kívül a főiskolai tanárok köréből kikerülnének. Hát a jóakarat csak a leánygimnázium iránt nyilvánulna a főiskolai tanárok részéről?*) És ezt nem hiszem, mert mást tapasztaltam. Pénzügyi tekintetben tehát — bármilyen intézetté fejlesszük az internátust - komoly megfontolást igényel, mert sok kiadással jár, Úgy a polgári iskolában, mint a leánygimnáziumban kellenek állandó tanerők, viszont a főiskolai tanároktól sem kívánhatjuk, hogy fizetés nélkül órákat adjanak. Ezeket óhajtottuk ama fölvetett, különben szép eszmére vonatkozólag elmondani. Mi óhajtjuk és reméljük, hogy kerületünk nem hagyja magát a szélsőségekre ragadtatni s hogy a leánygimnázium mint fölösleges, viszonyainknak meg nem felelő intézet még soká fog megnyílni. Csetény. Bállá Endre, ev ref. lelkész. Bállá ur fentebbi czikkét, tekintettel arra, hogy az igazgató tanács f. hó 8-án gyűlést tart, megmutattam dr. Antal Géza és dr. Horváth József uraknak. Válaszként ez utóbbitól kaptam e következő sorokat: Mint a nőnevelés nagy fontosságú ügye iránti érdeklődés jelét szívesen üdvözlöm Bállá Endre ur felszólalását annyival is inkább, mert ezzel egyúttal alkalmat adott arra, hogy a nőnevelésre, közelebb növeldénk jövő berendezésésére vonatkozólag nehány téves, mondhatni általános nézet helytelen és félrevezetésen alapuló voltára rámutassak. *) Ezt a kérdést egyáltalán nem tartjuk indokoltnak , mert hisz dr. Antal csupán annyit mond, hogy a főiskolai tanárok és az intézeti nevelőnők köréből a szükséges tanerők kikerülnének, ha leány gimnáziumot állítana fel a kerület; a mi semmiféle exegezis szerint sem jelenti azt, hogy a főiskolai tanárok csupán a leány gimnázium iránt viseltetnének jóakarattal. Hogy először is a fentebbi czikknek a kérdés pénzügyi oldalára vonatkozó észrevételeivel végezzek: teljesen igaza van czikkirónak abban, hogy ha nyilvános intézetet, és pedig akár polgári, akár felsőbb leányiskolát állítanánk fel: annak esetleges megszűnése nem róna nagyobb terhet a kerületre mint a magángymnasium szervezése. Sőt a nyilvános jellegű intézet határozottan előnyösebb lenne reánk nézve, mivel a megfelelő országos törvények az alkalmazott tanító és nevelőnők nyugdíjigényeit minden eshetőségre biztosítanák. De igenis nehézséget és pedig nagy pénzügyi nehézséget okoz az említett nyilvános intézeteknek a szervezése, felállítása. Ehhez ugyanis mindenekelőtt oly költséges berendezkedés, felszerelés stb, s egyúttal olyan fizetésű tanerők, nevelőnők alkalmazása szükséges, hogy ezekre a saját erőnkön csak az internátusnak, mint fő jövedelmi forrásnak teljes megerősödése s egyúttal a növeldei alapoknak jelentékeny megnövekedése esetében lennének képesek. Azonkívül még ha az internátusi s a külön tandijakból befolyó jövedelmek fedeznék is a kiadásokat, a mint meggyőződésem s az eddigi tapasztalatok szerint nem túlságosan fényűző berendezés mellett igenis fedeznék : a nyilvánossági jelleg megnyerését s egyúttal az intézeti alkalmazottaknak az országos nyugdíj kötelékébe felvételét csak az esetben remélhetnénk, ha kimutatnánk, hogy az intézet fentartására és fejlesztésére kellő alappal rendelkezünk, holott a szervezendő intézet a jelen viszonyok szerint kizárólag a növendékek által fizetendő dijakra lenne utalva. Ezért mondom én javaslatomban, hogy bár nyilvános intézetnek, nevezetesen a felsőbb leányiskolának felállítását épen az alkalmazottak nyugdíjigényeinek biztosítása szempontjából kívánatosabbnak tartom, egyelőre csak a magán gimnázium szervezetét vélem keresztülvihetőnek. A mit még megtoldok azzal, hogy nagyon valószínű, miszerint közoktatási viszonyaink s a nők nevelésére vonatkozó nézeteink úgy fognak alakulni és változni, hogy egy magán, de 8 osztályú középiskola felállítása s illetve fentartása még akkor is előnyösebb s a czélnak megfelelőbb leend, ha a másodrendű f. leányiskolát, vagy akár az első rendüt is minden követelménynek megfelelően, a saját erőnkön fenn lennénk képesek tartani. A mi ugyanis a kérdés elvi részét illeti, azt t. i. hogy a jelenlegi társadalmi és megélhetési viszonyoknak melyik felel meg inkább, a felsőbb s illetve polgári leányiskola, avagy a gimnázium : teljesen osztom dr. Antal Géza nézetét s ide vonatkozó fejtegetéseit. Épen azért nem érthetek egyet Balia E. úrral, a ki határozottan téved, a mikor a nők nevelésénél a felsőbb leány-, sőt a polgári iskolai képzést is a gimnáziumnak fölébe helyezi s a kettőt egymással szembe állítva, az utóbbit a középosztályu leányokra egyenesen károsnak, veszedelmesnek tünteti fel s a leányközéptanoda gondolatát és tervét szerencsétlen ideának nevezi. Hogy e nézet csakugyan nem állhat meg, azt az illető tanintézetek czéljának és tanítási anyagának összehasonlítása egyszerre nyilvánvalóvá teszi. A mi első sorban a polgári iskolát illeti, mint neve is mutatja, nem a