Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-21 / 34. szám

549

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

550

zás kérdése a magyarországi evang. reform, egyházban nem rendszabályok, határozatok és Ítéletek, hanem tételes törvények által szabályoztatok (1. egyh. törv. 238— 257. §.), mely törvények az egyházi adózás terén felmerülhető vitás kérdések elbírálására semmiféle polgári közig, hatóságnak jogot nem adnak, azok elintézését egyedül és kizárólag az egyházközségi és egyházmegyei bíróságokra bízzák, mely utóbbinak „határozata ellen nincs felebbezés“ sem egyházi, sem polgári hatósághoz. De hát ez „csak“ törvény, s ha az egyházhatósági megkeresés s az annak alapját képező hivatalos, hiteles alakban kiállított, az egyházközség törvényes képviselete által aláirt s megpecsételt vegyh. adóhátraléki kimutatás“ mellett még külön határozat, vagy ítélet nem áll mellékletül, mit a közig, hatóságnak felülbírálni lehessen, „minélfogva megállapítandó, hogy a követelés jogerős határozaton alapul-e ?“ az esetben a „közig, hatóság nincs kötelezve, sőt nincs is jogosítva a megkeresésnek eleget tenni.“ Ennyit mond az elvi jelentőségű határozat.

Hát a szentesített törvény mit beszél ?

Mindenféle egyházi belügyeket a fennálló egyházi törvények szerint az egyházi képviselő testületek, hatóságok, bíróságok s tisztviselők intéznek; épen maradván a jus supremae inspectionis.“ Ezt mondja az egyh. törv. 4. §-a. Alig hiszem, hogy valaki kétségbe vonná, hogy az egyházi adózás a magyar ev. ref. egyháznak legsajátabb belügyét képezi: de azt sem hiszem, hogy az egyházi adó kivetésének, a kivetés jogerőre emelkedésének s a kivetett adó mikénti behajtásának kérdése a jus supremae inspectionis jogkörét a legtávolabbról is érintené.

„Az egyházi adó kivetése a presbitérium kötelessége (240. tj.) s a presbitérium által kirótt fizetési kötelezettségek ellen a kötelezett egyháztag, ha azokat magára nézve sérelmesnek tartja, jogosítva van a kivetés megváltoztatásáért első helyen a presbitériumhoz (de nem ám a közs. jegyzőhöz, fÖszolgabiróhoz, vagy alispánhoz) 8 nap alatt, ha annak határozatában meg nem nyugodnék, az egyházmegyei bírósághoz (de nem ám a belügyminiszterhez) 15 nap alatt folyamodni, mely a kivetést a törvények értelmében megvizsgálja, helybenhagyja, avagy módosítja és hozott határozatáról az illető felfolyamodót értesíti. Az egyházmegyei bíróság határozata ellen nincs fölebbezés.“ (251. §.)

Ez a törvény, mely minden magyarországi ev. ref. egyháztagra kötelező; kötelező S. Gyulára is. Ebben van kijelelve az ut és mód, mely szerint bármely ev. ref. egyháztag a reá jogtalanul kivetett egyházi adók, vagy követelések ellenében jogorvoslattal élhet. Panaszával jogosan senkihez máshoz nem fordulhat s az ilynemű panaszt egy polgári közig, hatóság is, legyen báláz a legalacsonyabb, vagy legmagasabb, a szentesített törvények megsértése nélkül, el nem fogadhatja, annak vizsgálatába, tárgyalásába nem bocsátkozhatik, végzést, vagg Ítéletet egyáltalában nem hozhat, mert ez nem lenne más, mint az egyedül illetékes egyházi hatóságok jogkörébe való illetéktelen beavatkozás, mi az egyházi hatóságokra

sértő, a magy. ev. ref. egyház önkormányzati jogára pedig határozottan sérelmes. Azt, hogy bármely egyházi hatóság — tudva — igazságtalanul ítéljen s épen ezért ítélkezése illetéktelen felülbírálására szorul: nincs joga feltételezni senkinek, sem egyénnek, sem hatóságnak; jól esik hinnem, hogy az elvi jelentőségű határozat éle nem ide irányul. Hogy valaki nem tudja, vagy nem akarja tudni és megtartani azt a törvényt, mely reá, mint ev. ref. egyháztagra ép oly kötelező erővel bir, mint az állam bármely törvénye: még nem vonja maga után következésül azt, hogy az egyházi törvények be nem tartásából származott — lehet, hogy tényleg jogtalan, de illetékes helyen jogorvoslatot nem keresett — fizetési kötelezettség alól elvi jelentőségű miniszteri határozat által mentessék fel. Már pedig én a határozat indokolásából sehol kiolvasni nem tudom, hogy S. Gyula a rá rótt fizetési kötelezettség ellen, a köteleztetés megtudásának idejétől számított 8 nap alatt a cs-i ev. ref. egyházközség presbitériumánál felebbezéssel élt volna, annál kevésbbé pedig azt, hogy a cs-i presbitérium határozatát az egyházmegyei bírósághoz felebbezte. Felebbezett illetéktelen hatóságokhoz jogtalanul s azok — legalább a legfelső — Ítélkeztek ügyében illetéktelenül, megtagadván a közig, hatóság segédkezését egy, a törvényszerű felebbezési eljárás meg nem tartása miatt jogerőre emelkedett olyan egyh. adóztatás iránti követelés végrehajtásánál, melyre nézve az egyh. törv. 251. §-a világosan kimondja, hogy „ha valamelyik egyháztag egyházi tartozását, a nélkül, hogy felfolyamodással élt volna, megtagadná, a polgári hatóság segélye veendő igénybe az 5. §-ban (tehát nem a 4-ikben) meghatározott eljárás szerint.“ Már pedig az „indokolásban“ említett felfolyamodás ez ügyben nem illetékes helyen adatván be, felebbezésnek nem tekinthető.

Az eddigiekből önként következik, hogy a p-i esperes eljárása, midőn e követelés jogos, vagy jogtalan voltára nézve a közig, hatóság illetékességét kétségbe vonta, ha talán nem opportunus is, de a magy. ev. ref. egyház alkotmánya nézletéből feltétlenül helyes; nem különben helyes az u-i főszolgabíró azon felfogása is, hogy a közig, hatóságok az e téren őket is kötelező egyh. törvények értelmében kötelesek az egyházi hatóságoknak az egyházi adó behajtására irányuló megkeresésüket feltétlenül foganatositani s nincsenek arra feljogosítva, hogy az egyh. adókövetelés jogossága ellen a fél részéről támasztott kifogás tárgyalásába s a követelés törvényszerűségének megbirálásába belebocsátkozzanak ; ellenben feltétlenül helytelen az elvi jelentőségű határozatban kifejezésre jutott azon felfogás, mintha bármely nem egyházi hatóság is az egyházi adózás bármely kérdésében is felülbírálásra, tárgyalásra, vagy határozathozatalra jogosult volna; az e tárgyban a közig, hatóságokhoz, törvény értelmében intézett minden megkereséshez csatolt, hivatalosan, felelősség terhe alatt kiállított egyh. adóhátraléki kimutatás kétségbevonhatlanul hiteles, jogerős, legalább annak tekintendő mindaddig, mig az érdekeltek kérésére az egyedül illetékes egyházi hatóság által nem helyesbittetik, a mikor aztán