Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-08-14 / 33. szám
531 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 532 iratokat a hivatalánál alkalmazott közig, végrehajtónak adta ki, a ki a helyszínére kiszállva, S. Gyula ellenében a zálogolást foganatosította 120 írt egyházi tartozás és 8 írt 52 kr. eljárási költség erejéig. 8. Gyula a zálogolásról értesittetvén, a követelésbe vett 128 frt 52 krnyi összeget letétbe helyezte és egyben a főszolgabíró eljárása ellen panaszszal élt, egyrészt a miatt, mert a főszolgabíró a panaszlót jogszerűen nem terhelhető egyházi adó behajtása végett, daczára megtett kifogásainak, nála foglalást eszközöltetett, a nélkül, hogy kifogásai alaposságának megvizsgálása ezéljából tárgyalást tartott és az eredményhez képest a jogorvoslat rendes utjának nyitvántartása mellett, határozatot hozott volna; másrészt pedig a miatt, hogy a főszolgabíró a végrehajtás körül is szabálytalanul járt el, a mennyiben az előző végrehajtási joglépések mellőzésével nála zálogolást foganatosított és igy megfosztotta őt annak a lehetőségétől, hogy a sérelmes és jogtalannak tartott adókövetelés ügyében birtokon belül szerezhessen magának jogorvoslatot. Ebben a panaszbeadványban ismételten kijelenti S. Gyula, miszerint 40 frt hitközségi adó reá jogerősen ki van vetve, tehát ő ezzel az összeggel, — de csakis ezzel — tényleg tartozik s igy a letétbe helyezett összegből 40 írtnak a cs-i hitközség részére való átadás ellen nem is tesz kifogást; ellenben a további 80 frtnyi összeggel, vagy is a további két évre 40—40 írtjával követelésbe vett hitközségi adóval panaszló nem tartozik, mert a most említett adó reá soha kivetve nem lett. A panaszkérvény ezen előadása szerint a panasz az utóbb említett 80 frtnyi adókezelés behajtására és ezen kívül a 8 frt 52 kr eljárási költségre vonatkozik, mely utóbbinak megfizetésére magát a panaszló azért nem érzi kötelezettnek, mert a zálogolás szabályellenesen eszközöltetett s igy az ebből felmerült eljárási költség a felet nem terhelheti. A vármegye alispánja a panaszos ügyben szóbeli tárgyalást tartott, mely alkalommal azonban az egyházi hatóság képviseletében megjelent V. Lajos esperes a panasz azon részére nézve, hogy az adókövetelésnek az egy évi 40 frtnyi kivetést felülhaladó része sem,miféle jogalappal sem bir, az alispán s általában a közig, hatóság illetékességét kétségbe vonta s az adókövetelés jogosságának igazolását, illetőleg az erre szolgálható iratok., egyházhatósági határozatok bemutatását megtagadta. A panaszolt járási főszolgabíró pedig eljárását azzal indokolta, hogy felfogása szerint a közig, hatóságok kötelesek az egyházi hatóságoknak az egyházi adó behajtásóira irányuló megkeresését föltétlenül foganatosítani s s ehhez képest ö nem érezte magát arra feljogosítva, hogy az egyházi adókivetés jogossága ellen a fél részéről támasztott kifogás tárgyalásába s a követelés törvényszerűségének megbírál ásóba belebocsátkozzék. A vármegye alispánja 1897 junius 26-án 5745 sz. a. hozott határozatával S. Gyula panaszát elutasította, a főszolgabíró panaszolt eljárását jóváhagyta és egyben, minden indokolás nélkül kimondotta, hogy ez a határozata csakis birtokon kívül felebbezhető. Ezt az alispáni határozatot a közig, bizottság is, a fentebbiekben felülvizsgálat alá vont határozatával, helybenhagyta. Az imént vázolt tényállásból az tűnik ki, hogy a jelen ügyben eljárt alsó és középfokú hatóságok intézkedéseinek s határozatainak alapját az a felfogás képezte, hogy az egyházi hatóságoknak, egyházi adótartozás behajtása iránti megkereséseit a közig, hatóságok föltétlenül foganatosítani tartoznak, a nélkül, hogy joguk volna annak vizsgálatába belebocsátkozni, vájjon a behajtás végett kimutatott tartozás tényleg fenáll-e, vagyis létezik-e olyan jogerős és végrehajtható egyházhatósági határozat, a mely az illető felet a kimutatott tartozási ősz. szeg megfizetésére kötelezi ? Ez a felfogás azonban téves. Mert a magyarországev. ref. egyház alkotmányos szervezetének 4. §-a hatái í'ozottan ugv rendelkezik, hogy a jelen egyházi ^törvényben megállapított fokozatos képviselő-testületek, egyházi hatóságok és bíróságok által hozott rendszabályok, határozatok és ítéletek végrehajtása végett van joga a megnevezett egyházi testületeknek és hatóságoknak, szükség esetén az állam közig, hatóságainak segédkezését és eljárását igénybe venni. Ugyanebben az értelemben veendő az 5. §. utolsó előtti bekezdése is mely szerint az állam és hatóságai a végrehajtásban való segédkezést meg nem tagadhatják és kötelesek a végrehajtást saját közegeik által foganatosíttatni. A közig, hatóságok segédkezésének és végrehajtási intézkedéseinek törvényszerű alapját, vagyis el őföl tétel ét tehát nem csupán valamely egyház hatósági megkeresés, hanem az egyházhatóság által törvényszerűen hozott és jogerőre emel. kedett marasztaló határozat képezi. Ami annyit jelent, hogy az egyházi hatóság által törvényszerűen hozott és jogerőre emelkedett határozat nem létében az egyházi hatóságnak nincs joga valamely összeg behajtása, vagy egyéb végrehajtási intézkedések megtétele végett a közig, hatósághoz megkeresést intézni, a közig, hatóság pedig ilyen esetben nincs kötelezve, sőt nincs is feljogosítva a megkeresésnek eleget tenni. A jelen esetben S. gyula a terhére kimutatott 120 frt adótartozásból 40 írtnak fennállását beismerte, az ezen Összeget meghaladó 80 írtra nézve pedig épen azt a kifogást emelte, hogy nem létezik olyan egyházhatósági jogerős határozat, a melynek értelmében ő e kifogásolt összeg megfizetésére kötelezve volna. A fentebb előadottakból önként következik, hogy az adott esetekben az u-i járás főszolgabírójának kötelessége lett volna az S. Gyula ellen támasztott adóhátralékikövetelés ellen a nevezett fél által emelt kifogást alapos tárgyalás és vizsgálat alá venni, — a tárgyalás eredményéhez képest határozatot hozni és a további joglépéseket minddadig függőben tartani, a mig határozata jogerőre emelkedik. A mennyiben tehát az u-i járási főszolgabíró a jelen ügyben nem a fent irt módon járt el, — eljárása helytelen és szabályellenes és azért megsemmisítendő volt. A főszolgabíró által követett helytelen eljárás a fentiekben indokolt megsemmisítésének okszerű folyamánya gyanánt a jelen ügyben hozott alispáni és közig.