Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-26 / 26. szám
4-n DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. szolgáltak arra, hogy merész combinatiók támadjanak az apostoli szent szék tekintélyének a protestáns országokban kézzel fogható emelkedéséről. A „legsajátságosabb“ következtetésekre a párizsi „Figaro,“ a katholikus-conservativ párt orgánuma, ragadtatta el magát, ügy találja, hogy inig az egész világ fölött az imperalismus és hóditó szellem uralkodik, XIII. Leo az egyedüli bölcs megfigyelője az események torlódásának. A kath. egyház feje, mint a középkorban, biró béke és háború felett. Tekintélye ma még sokkal universalisabb, mint ama félre ismert korban. Mert mig előbb a pápa csak kath. államokat békitett ki egymással, juriszdictiója ma protestáns népekre is kihat. Sőt szokatlan, hogy egy oly nagy protestáns köztársaság, mint az unió, melynek 70 millió lakosa közül csak 10 millió a katholikus, készségesen aláveti magát a Pontifex maximus Ítéletének. Éles látásuk szerint XIII. Leo az európai politikának most már domináló, irányitó vezér elméje lett és magas intelligentiájával Európa irodalmi és philosopliiai köreit uralja, — az államfőket sem véve ki(!). A szolgálat, melyet mint békebiró a civilisatió és humanitásnak nyújt, midőn két nagy néptörzset egy véres és megrászkódó háború iszonyaitól visszatartani kész, már egyedül elégséges arra, hogy nevét halhatatlanná tegye és számára nem csak a jelen, hanem a jövő generatióban is hálás emléket emeljünk.“ Ezen felbuzdulások azonban még azok előtt is, kik készek a kath. egyház fejének erkölcsi tekintélyét elismerni, túlságos vérmeseknek tűntek fel, nem akarván magukat az újabb események után, melyek a pápai tekintély emelésére épenséggel nem voltak alkalmatosak, csalódásban ringatni. És az egész felfújt békcbiráskodás, „visszt--szívásának“ első stádiuma ama kijelentéssel kezdődik, hogy „a pápa egyáltalában formális közvetítésre nem ajánlkozott, csupán csak azt jelentette ki nuntiusai által, hogy a békebirói tisztet csak azon esetben fogadhatná el, ha mindkét fél elfogadható formák között erre felkéri, illetve megkérleli. Amerikában azonközben ezen pápai initiativa a „Germaniaval“ szólva, igen terméketlen talajra esett. Kinley elnök az egyesült államok apostoli legátusának Mrs Martinellinek határozottan kijelentette, hogy sem nekem, sem másnak nem áll hatalmában azon rossz benyomást ellensúlyozni, melyet e pápai interventio az amerikai nép protestáns majoritására tesz.“ Es tényleg az antipápás hangulat annyira fokozódott, hogy „No Popery“ felkiáltásokkal több városban utczai tüntetések voltak. Emlékezetes marad a „Figaro“ római tudósitójának ezen jelentése is, hogy Rampolla cardlinális a diplomaták fogadásakor, a vatikáni államügyészség termeiben kijelentette: XIII. Leo idegenkedéssel fogadta a sajtónak a békebiróság ügyében állítólag tett lépéseinek világgá kürtölését., sokkal jobban ismeri a pápa az amerikai viszonyokat, hogy sem látszatát keltené annak, mintha közvetítését valakire ráerőszakolni szándékolná.“ (Magas a szőllő!) Ez eriuntiatio a „Boulevard-sajtó“ és más olerikalis lapok hirharangjával sehogy sem ...stimmelt“ és oly nagy zavarba hozta 422 őket, hogy most elkeseredésükben árkon-bokron keresztül törnek „a protestáns respublika“ gyalázása felé. Végül számos clerikalis czikknek szüloanyja lett az a hir, hogy Spanyolországban tervbe vették azt, hogy a pápát Gubával megkínálják, hogy azzal tetszése szerint rendelkezve, a cubaiaknak az óhajtott szabadságot biztosítsa. E tervezéssel csak akkor hagytak fel Madridban, mikor napvilágot látott a spanyol fegyverek győzelméért már megfogalmazott imádságok elmondásának pápai tilalma. Mind ebből bármint alakulnak is most már a viszonyok, csak azt látjuk, hogy az ultramontán sajtó kalandos s absurd híreit bizalmatlansággal kell fogadnunk és azt, hogy a pápai békebiróság elbukott. (Protestantenblatt). M. P. Orgona felavatási ünnepély. A b.-somogyi egyházmegyébe kebelezett ns.-dédi ev. ref. egyház junius ö-én külsőleg egyszerű, de lélekben magasztos ünnepélynek volt színhelye. Ekkor avatták fel s átadák át rendeltetésének a gyülekezet uj orgonáját. Emelte az ünnepély magasztosságát az a valóban elismerésre méltó tény, hogy az orgonát a gyülekezetnek egy gyermekes házaspár ajándékozta, csupán a szállítási és beállítási költséget hagyván fenn a gyülekezetnek. Ez a házaspár: Lukács Károly és neje Lukács Zsófia. Méltó, hogy nevük itt is megörökittessék. A templom a helyből és vidékről valláskülömbség nélkül összesereglett sokasággal a szorongásig megtelt. A felállóra énekelt 37-ik dicséret és a leülőre énekelt XXXIII. zsoltár 1. és 2. versei elhangzása után tiszt. Horváth Endre szabási lelkész lépett a szószékre s buzgó imádsága után elmélkedésének alapigéjéül felolvasta a XXXIII. zsoltár 2—3. verseit: „Dicsérjétek az urat hegedűben, lantban és tizhuru kintornában énekeljetek néki. Mondjatok néki uj éneket, jól énekeljetek nagy örömmel.“ A beszéd bevezető része után a szónok felhívására t. Vajda Géza ötvös-kónyi ev. ref. tanító rázendítette az első dicséret 7. versét: „E gyülekezeten, mely e helyre telepedett, Könyörülj Ur Isten, bővitsd rajta kegyelmedet, Áldd meg nagyjait, kicsiuyjeit, Mind köz, mind tanácsos rendéit, Töröld le a sirók könnyeit.“ Oh, látni és hallani kellett azt a buzgóságot, melylvel az orgona hangjai után áhítozó hivek helyükről felemelkedve, orgona kísérettel először énekeltek. A kinek lelke ekkor édes gyönyörüsséggel meg nem telt: annak szive, kell, hogy hideg és érzéketlen lett legyen! Az utolsó akkord elhangzása után a szónok tovább folytatta beszédét, szólván a mi református istenitiszteletűnk egyszerűségéről, annak három alkotó részéről : az imádságról, az igéről és az éneklésről. A szónoki hévvel és lendülettel előadott beszéd sokhelyütt könnyeidk meghatotta az egybegyült soka
