Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-12 / 24. szám
387 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 388 délyhangalatban folyt le, s az a ritka és csodálatos eset történt ineg rajta, hogy tényleg mindnyájan megismerkedtünk. Erdély után legnagyobb számmal volt képviselve Dunamellék, aztán Dunántúl (úgy tudom, egy taggal), a két tiszai kerület távollétével tündökölt. Mert itt volt ugyan Zoványi Jenő, de ő már az ismerkedési estélyen hozzánk, erdélyiekhez pártolt. Tehát a diszebédet csak három kerület tartotta. A kolozsvári közönség nem elég nagy számmal vett benne részt. Mindössze 75 — 80 körül voltunk. A felköszöntők lelkesek és sokak voltak. Evangélikus testvéreink igen kevesen voltak jelen. Úgy láttam, a vendégek benyomása az volt, hogy a kolozsvári gyűlés melegségben és népességben nem érte el a pápait De a diszgyülésnek a tanácskozó gyűléstől való különválasztásénak már igen jó hatását észleltük. Pozsony meghitta a gyűlést, 1900 ra. Most már még csak 1899 re kellene valami jó hely. De nem uutatlak tovább. Isten veled ! Szerető barátod Kecskeméthy István. «Emlékezzünk régiekről» — A győri eo. ref. egyház jegyzökönyoéhöl. — Főtiszteletü Szuperintendentia! Kegyes Nagy Uraink! Azon szélesen kiterjedő kilentz egyházmegyékben, melyeknek főgontját a Hazai Törvények a Főtiszteletü Szuperintendentziának vállaira tették, alig vagyon olyan gyülekezet, mely nagyobb közfigyelmességet kívánna s érdemlene is, mint a mi igen sok viszontagságokon keresztül ment és még most is sok erős haboktól tsabdoztató Vég Ekklésiánk. Ezen mi Ekklésiánknak ezelőtt 371 azaz háromszázhetvenegy esztendőkkel, még 1440-ben midőn Ersébet királyné Győr várát Giskra cseh katonáival megrakta, vettetett meg a fundamentuma; és lassan lassan, kivált minekutánna Helvétziában és Saxoniában is kiütötte magát a Reformatio, annyira nevelkedett, hogy 1507 azaz ezerőtszázhatvanllétben, midőn Maximilián király Győr alatt oly czéllal táborozott, hogy Sziget alól Zrínyi Miklós nyakáról a Törököket elűzze, már három Prediktorokkal, ugyanannyi Parochiális házakkal és olyan Oskolával is ditsekedhettünk a Belvárosban, hogy még külföldről (vidékről Sz. Zs.) is hozzánk jöttek tanulni, mint nevezetesen 1587-ben ama nevezetes Szentzi Molnár Albert is. A 17-ik századnak az elejéig, inig t. i. az ide való Püspökség és Káptalan elébbeni fényére ismét vissza nem állhatott, nem is háborgattattunk; de azután az üldözésnek leikétől, mint a hajó a szelektől, szakadatlanul hányattattunk, most ide, majd amoda vettettünk. A Belső Városból kiüzettetvén a szomszéd Nemes Helységetskében Pataházán kerestük s találtuk menedék helyünket; itt építettünk Istenünknek egy Templomot, melybe a Győri részünkön levő Militzia is vasárnaponként által járt, mig nem ez is tőlünk 1615 táján, az akkori Győri Püspök pararantsolatjára fundamentumostól széllyelhányattatván, ismét elszéllesztettünk és tsak titkos helyeken tisztelhettük az Istenünket. Az 1647-ki Ország Gyűlése vissza állított ugyan ismét a régi Jussainkba, vissza jöhettünk ismét a Belső Városba, ahol más Teplomot, mellynek fundamentomai még mai is egy Sachs nevezetű Evangélikus Pintér házában meg vágynak, sok költséggel építettünk is; de tsak 24 esztendeig bírhattuk ezen templomunkat is; az 1071-töl 1681-ig tartott Országos háborgattatásnak ideje alatt elvétetett ez is tőlünk. A Réfalusi és Szigetki Püspöki Jobbágyok mikor épen a közönséges Isteni tiszteletünket tartottuk benne, odarohantak és belőle kivertek. Az akkori Prédikátorunk Komáromi Sülivé István pedig a Nápolyi Gályákra is küldetett, a midőn Ekklésiánknak igen sok írásai elvesztenek. Az 1681-ben Sopronban tartott Ország Gyűlése megengedte ismét a Belső Városban vallásunknak közönséges gyakorolhatását, és az említett templomunkat is visza adatni rendelte. (A visszanyert templomban 1682. aug. 4-én Mocsay István lelkész ünnepélyes istentisztelettel megkezdette hivatalos működését. Sz Zs.) de nem nyerhettük azt még vissza, sőt hat hétre ezután a Belső Városból Újvárosba fizettettünk. Itt kéntelenittettünk drága pénzen Templomnak való hellyet szerezni, ujj Templomot és Parochiális Házat s Oskolát épitetni; melyekkel ujjabban tsak kevés ideig bírhattunk, nagy része Újvárosnak elégvén, a mi minden Ekklésiai épületeink is prédái lettek a tűznek. Más Templomról s egyéb szükséges épületekről kellett azért ismét gondoskodnunk. Építettünk is másokat, de midőn ujjabban elkészítettük volna, el kellett ismét azoktól is maradnunk. Megtiltatván 1749-ben 17-ik Martiusban Vallásunknak itteni szabad gyakorolhatása, mind a Templomunk, mint minden Ekklésiai épületeink is elvétettek tőlünk és Catholicus atyafiiaknak adattak, a kik ezekkel mind e mai napig bírnak és belőlük szép hasznot is vesznek, Szent Háromság Temploma, Ispotály és 30-dos lakás lévén most. Ezen siralmas romlásunk után azon 34 esztendők és 41 napok alatt, melyeket keserves árvaságban kéntelenittettfink számlálni, a Részünkön lévő Uraságok Jószágaikba innen kiköltözvén, s mások is ki ide, ki amoda elszéllyedvén, annyira meg fogyatkoztunk, hogy ama boldog emlékezetű II. József alatt 1783-ban Április 24-in napján (amidőn t. i. újabban elkezdhettük vallásunknak itteni szabad gyakorolhatását) alig tudtunk lábra állani. Azóltától fogva is úgyszólván tsak alig tsikorgunk. Mert azonkívül, hogy akkor a Nemes Város semmi alkalmatos fundust kimutatni nem akarván, magunk kéntelenittettünk drága pénzen 9400 forintokon Templomnak és Parochiális Háznak való fundust venni, azon egész Temlomot épitetni, az azon fennálló épületeket a szükséghez képest változtatni, és azóltától fogva is, minthogy igen gyengék voltak a fennálló épületek, azokat minden esztendőben nagy költséggel foldoztatni: ezeken felül reánk jött a szerfelett való drágaság és ebben még az is, hogy uj oskolát kellett
