Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-12 / 24. szám
Kilenczedik évfolyam. 24. szám. Pápa, 1898. junius 12. -A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőségihez Kis József felelős ezerlieszi o czi— m^re küldendők. *--------------------------* Az egyház és iskola köréből. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 4 frt, félévre 2 frt), hirdetések, reclamatiók Faragó János főm ónkat ár s czimére küldendők. Életpályák. Az iskolai esztendő végéhez közeledik. Ez az az időszak, a mely a szülőknek legtöbb gondot ad, hogy iíiídő pályát válasszanak gyermekeik számára. Jól tudjuk, hogy e tekintetben tanácsot adui nehéz, szinte lehetetlen, hiszen minden attól függ, mihez van az illető gyermeknek leginkább kedve. Mert ha a gyakorlatban nem is mindig van úgy, sőt csak a legritkább esetekben, valójábau úgy kellene lenni, hogy mindenki arra a pályára lépne, a mely az ő hajlamainak és egyéni képességeinek leginkább megfelel. Nem külső körülménynek: a szülők társadalmi állásának, vagyoni helyzetének, előítéleteinek stb, kellene a döntő szerepet vinni fiaink pályaválasztásánál, hanem csakis annak: mire termett rá az illető. Ha csak az arravalóság lenne a döntő, nem látnáuk annyi fonákságot társadalmi életünkben, — de annyi boldogtalanságot sem, mert nincs nagyobb csapás az egyénre, mint ha olyan foglalkozással kell leélnie az életet, a mihez sem kedve, sem képessége nincs. Bár általános, mindenkire, érvényes elvet nem is állíthatunk fel tehát a pályaválasztást illetőleg, egyet-mást mégsem tartunk feleslegesnek elmondani ez ügyben. Talán akadnak, a kik hasznát vehetik. A mi más országokban a hivatalnokoskodás láza alatt régóta ismeretes, — az nálunk hosszú időn át ismeretlen volt. A hivatal igazi tisztség volt, inkább becsületből viselték, mint fizetésért. Hiszen alig lehetett belőle megélni, a legtöbbször inkább ráfizetett az illető. A megyei, sőt a városi hivataloknál is még ma is jórészt igy van a dolog, — ezek az állások még ma is legföllebb a megélhetést biztosítják, azt is szükesen. Az állami hivataloknál másként van. Ott sem mondhatók ugyan rózsásaknak az állapotok, az állami hivatalnoki kar általában szegény, mert minél nagyobb valakinek a fizetése, annál nagyobb a rangja, annál több a kiadása is. Azonban az előléptetés reménye, a biztos existentia, a nyugdíj és sok más egyéb oly csábitó erővel bírnak a pályát választókra, hogy államhivatalnokoskodás láza immár nálunk is föllépett. Vannak ellenben pályák, a hol határozottan kevés az ember, sokkal kevesebb a szükségletnél, pedig tisztességes megélhetést és nyugalmas életet biztositauak, — talán nyugalmasabbat, mint akármelyik államhivatalnoki pálya, hol sokszor beleöregszik az illető, mig a rauglétráu egy fokkal fentebb léptetik. Csak egypár példára hivatkozom. Ezelőtt 10—15 esztendővel annyi volt nálunk a középiskolai tanár, hogy sokan, mivel állást nem kaphattak, elmentek vasúti hivatalnokoknak, sőt néptanítóknak is, ma meg tanárhiányról panaszkodunk untalan. Ebben igaz, része van annak is, hogy az 1883. XXX. törvényczikk megsokszorozta a tanárok számát a középiskoláknál, s hogy folyton uj intézeteket állítunk fel, tekintet nélkül arra, hogy van-e elég kész és megfelelő tanerő vagy nincs; talán annak is, hogy nálunk a tanári állás nem részesül abban a tiszteletben, mint másutt; — de leginkább a közönség tájékozatlanságának rovandó fel. Most, miután mindig a tanárhiányról beszélünk, ki tudja, nem lesz-e túltermelés e téren is, — hiszen mindent szeretünk túlságba vinni. Még közelebb áll hozzánk a papi pálya; a legtisztességesebb s a legnyugalmasabb pályák egyike, újabb időben anyagilag is javul. Nem oly régen még e téren is határozottau túltermelés mutatkozott, a 10—15 esztendei kápláukodás nem is tartozott a ritkaság közé. Ma hogy állunk? Úgy, hogy a theologiai akadémiák üresek, úgyszólván már az iskola padjairól kapkodják a káplánokat, 1—2 esztendei káplánkodás után parochiát kap a fiatal ember. Ez sem egészen helyes dolog! Az orvos növendékek száma is egyre fogy, pedig az orvos határozottan kevés hazánkban. Ennek az az oka,, hogy a nagyobb városokban szinte nagy az orvosok száma, faluhelyen meg sem a praxisa, sem a tiszti fizetése után nem tud megélni az orvos. Szóval: nagy a tájékazatlauság az egyes életpályákat illetőleg a közönség körében. — Nem megrovásképen hozzuk fel, hiszen jó dolog az a statisztika; de ha ma már mindenről készítünk 24
