Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-05 / 23. szám

367 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 368 zonyult valónak. Ellenségei csak felfújták ez eseményt, hogy a személyes tekintélyének varázsa alatt álló nép előtt, mely őt mint prófétát üdvözölte, lefokozzák. — Hogy az elégett könyvek között Boccacionak egy ki­adása (sok volt) is lett volna, lehetséges, mert hogy egy olyan szerző, mintBoccacio müve a szigorú Savonarola szemében elitélendő volt, ezen méltán senki sem csodál­­kozhatik; hanem inkább csodálkozhatik azon, hogy né­mely újabb egyházi történetírók B.-t a reformáczio elő­­hirnökei közé veszik fel. Igaz, hogy a fényűzés, elsat­­nyulás, ledérség Flórenczben is csak azon arányban növekedett, mint bárhol még ma is, ha az állam, vagy közélet bő gazdagsághoz, fölösleghez jut. Csak azon ámul el lelkünk, bogy a szellemélet és művészet leg­magasabb fokán álló humanisztikus korszakban ez meg­történhetett. Korának torzképe tisztán lebegett szemei előtt, mely őt annál buzgóbb politikai tevékenységre serkentette, kivált miután a Medicsiek 1492- (nem 1494)­­ben Flórenczből elüzettek. Most már nyiltan a köztár­saságot üdvözölte, mint a népélet megtisztulásának hat­hatós eszközét és az ősök államháztartás vezetésének komolyabb és szigorúbb módját. Államegyház-szervezet, támaszkodva a nép szuverenitására: ezért rajongott. —­­Egy eszme, egy kormányforma, mely nem hogy akkor, de úgy tetszik még ma is az ideálok országába való. S ez a gondolatkör lett életének tragikuma. Csodálatos mégis, hogy a keresztyénség megtisztulásáért rajongó lelkesedését egy ily politikai vállalathoz köti, mely ön­magában hordja a halál magvát. Pedig fel kell tennünk Savonaroláról, hogy jó lelke ezt előre látta. De azért félelmet nem ismerve, mintegy bekötött szemmel az egyszer kitűzött irányban haladt a czél felé, hiveitől nagyszabású szónoktataiért mint próféte tisztelve, el­lenségei által pedig mint eretnek s lázi tó kikiáltva és üldözve. Hivei a fratsci (szerzetesek), vagy piagnoni (orditozók) nevet nyerték; arisztokratikus ellenfeleit a nép „dühöngőknek“ nevezte el. A piagnoni bár folyto­nos torzsalkodás között, rövid időre mégis tért hódí­tottak Flórenczben. Törvényt hoztak a czégéres bűnö­sök, gonosztevők, korhelykedők, kártyások, koczka­­játékosok megfékezése s a fajtalan nők kiutasitása vagy a kaczérkodók személyes szabadságokban való megszo­rítására. Az elfajult papság ez intézkedésekkel sehogy­­sem tudott megbékülni, az egyház feje pedig közeledni látta a veszélyt, mely őt s az egész klérust e buzgól­­kodó részéről fenyegette. A ravasz s fondorkodásokban ügyes spanyol, VI. Sándor most már vesztegetéssel kí­sérletté meg hallgatásra bírni a szerzetest. Sőt annyira ment, hogy cardinális süveggel, egy értékes öltözék da­rabbal, melyet fizetni és fizettetni szokott magának uralma alatt, kínálta meg Savonarolát. S midőn ez az ajánlatot visszautasította, egyszerre fellángolt az egekig Krisztus helytartójának eddig ügy gyei-bajjal elfojtott haragja. Rómába czitálta a gyűlölt egyént s mivel az lemenni vonakodott, a Sign órától (főrendek) az egyház­tól elszakadt fiának kiadatását követelte, villámokat szórva, mint egy pogányból kereszténynyé átszellemült Jupiter Tonans. Mi sem használt. Savonarola feltartóztathatatla­nul tört czélja felé. A selyembogár is szüntelen fon és fon, mig saját fonásába bele nem temetkezik. Flórenczben most a legfelsőbb hivatalokra ellen­ségei kerülnek; közeledik a dráma befejezése. Készül a martyr koszom, a lelki hősök homlokának dísze. Előbb megkisérlették egy gyermek csínnal meg­szabadulni tőle. Elhatározták, hogy a menybemenetel ünnepén (1497) a Szent Márk templomának szószékén meggyilkoltatják. Miután ez nem sikerült: a pápa átok­kal sújtotta, a Signoria pedig küldőttségileg eltiltotta a praedikálástól. Oly tilalom volt ez, a mi vérig sértette az életbeszéde hirdetésében kiváló szónokát. Most az­tán iratokban közölte híveivel lelkének nemes tiizét; ez iratok közül „a kereszt diadala“ a legjelentékenyebb. Nem sokára azonban a tilalmat megszegve, ismét fel­lépett a szószékre. Szavai megaczélozva most még ha­talmasabban, elragadóbban hatottak a lélekzet vissza­szorításával figyelő hallgatóságra, mely közül nem egy aggódva érezte reszkető lelkében, hogy a Próféta hattyú dalát zengi. A franczia királytól rutul cserben hagyva, most már az összes keresztyén királyoktól követelte a szabad zsinat egy behívását. Ellenségeinek szüntelen besúgásai, rágalmai, valamint a pol. viszonyok változása t. i. a franczia király visszavonulása után a nép isteni kül­detésében kétkedni kezdett. A felbőszült ingatag tömeg 1498 ápril 8-án a kolostort megrohanta s elkesere­dett ellenségei Savonarolát bilincsekben bírái elé állí­tották s mivel reform elveitől nem állt el, 11 napi tortúra alá vették. Minden vallomását, a mit kierő­szakoltak tőle, másnap visszavonta. A jegyzőkönyv ha­misításai, elferdítései, ellentmondásai, hazugságai szembe szökők. Vétkesnek nem bizonyult. A pápa, kinek e por aktáit, melyet a világ irtó­­zattal kisért, beküldötték — mégis vagy épen azért vétkesnek Ítélte, mindenféle gyalázatos czimet halmozva a gyűlölt eretnek schismatikus fejére. Ez május 22-én történt. A förtelmes halálitélet, szokatlan gyorsassággal, már másnap május 23-án végre lett hajtva. Nyilvánvaló, hogy a közvélemény fordulatától rettegtek. A tortúra ismétlésének élvezetéről a főrendek nem tudván lemon­dani, mégelőbb jól megtörték tagjait s azután felakasz­tották, utánna megégették s hamvait a Póba szórták. Hű elvtársai La Pescia Dominico és Meruffii Sylvester vele együtt ugyanazon sorsban részesültek. Savonarola alakja a nagy bűnbánó korszakból magasan kiemelkedik, egy phönixhez hasonló, melyet a tűz emésztő lángja ma is újonnan szült. Hisz 400 éves martyrhalálának évfordulóját ma ünnepelik Flórencz vá­rosában s már hetek óta egész komolyan azzal foglalkoz­nak, hogy a város „nagy fiának“ valamely nyilvános té­ren emlékszobrot állítanak, hasonlót ahhoz, melyet szü­letéshelye Ferrara 1875-ben emelt. Ereznél és kőnél tar­­tósabb emléke az emberiség hőskönyvében megör.ökitve. Kevés halandóra, de reá bizonnyal alkalmazható Goethe mélyértelmü mondása: ki szinigtelt szivét el­fedni nem tudta, mindenkor keresztrefeszittetett vagy

Next

/
Thumbnails
Contents