Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-29 / 22. szám
349 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 350 mondani, az irás ezen szavait: „a gonosz szélylyel jár, mint az ordító oroszlán, keresvén a kit bényeljen.“ Inti a híveket tehát, hogy vigyázzanak és imádkozzanak, hogy kisértetbe ne essenek. Megemlítette végül itt is azt, hogy a népesség rohamosan apad, a születések nincsenek arányban a halálozással — igy ez a fogyás nem Isten és a természet törvénye szerint van, hanem bűnös kezektől. Kérte a híveket, hogy irtsák ki azt a bűnt, s mivel emberi erő erre elégtelen, buzgó imádságban kérte Istennek szent lelkét, hogy világosítsa meg a hívek elméjét és erősítse meg őket a nagy küzdelemre. A dalárda énekelte úgy a felálló, mint kimenő éneket teljes szabatossággal. Isteni tisztelet után tisztelegtek: 1. A csikótelep parancsnoksága élén ns. Jungnikel Ferencz őrnagy; 2. A róni. kath. egyház élén: Tiszt. Töreky Árpád káplán ; 3. A község képviselő testületé élén: Szabó Béla körjegyző. 4. A gazdasági tisztikar élén: Kazik István intéző. 5. Az erdészeti tisztikar élén: Plauder Lipót főerdész urak. Ezután megtekintettette a Főpásztor az Iskolát, — és végül megvizsgáltattak az egyházak bel és külügyei. Ebéd után megtekintette főt. és mélt. püspök úr a község nevezetességeit és pedig az artézi kutat, mely 506 méter mély, s 21 fok meleg kénes vizet ad, naponként 1500 hektolitert; a mellette levő fürdőt téglából, cseréptetőzettel, két nagy tágas, egymástól elkülönített czement medenczévcl; azután a keményítő gyárat, mely naponként ezer métermázsa burgonyát dolgozik fel. — Innét — mivel csak alig 500 lépésre van Hosszufalu leányegyház — átlátogatott ide is. A hívek megsejtvén főt. püspök urnák e szándékát, hamarosan, diadalkaput állítottak, és zászlókkal közeledtek a főpásztor elé. —A tanítói lak udvarán Mózes Imre tanító üdvözölte. Megtekintette főt. püspök ur a mellék épületeket, iskola helyiségét, végül a templomot, a hol a nagy számban Összegyűlt híveknek szép beszédet tartott. Visszaérkezve Lábodra látogatást tett, a rom. kath. káplán urnái. Kazik István és Junginkel Ferencz őrnagy uraknál, ezután kikocsizott szórakozás kedvéért, a több mint ezer holdas, karróval bekerített vadas-kertbe, hol temérdek őzet és dámvadakat látott egész csapatokban. Ttárcza. Buddha salamoni ítélete. Köztudomású, hogy a buddhismus szentkönyveiben igen sok és meglepő, sőt némelyek szerint megdöbbentő hasonlóság található Jézus életeseményeihez és nyilatkozataihoz. E hasonlóságok nem csak az uj szövetségi, hanem az ó testamentomi iratokra is kiterjednek, s nagyobb számmal főként a Példabeszédek könyvében mutathatók ki. Én az összetalálkozásnak azt az egyetlen s nem minden érdek nélküli példáját kívánom itt bemutatni, mely Salamon (I. Kir. III, 16—28) és Buddha bölcs ítélete között fedezhető föl. A Buddha Ítéletéről szóló tudósítás az u. n. „Születési Történetek “-ben foglaltatik, a mely mű azt igyekszik föltárni, hogy Gotama a Buddhává születését megelőző külömbféle létalakokban miként töltötte be a tiz tökélyt, s szerzett érdemet, hogy emberi alakban újra születvén, a Buddha méltósághoz eljuthasson. Ez az elbeszélés ( Lásd: „Buddhist Birth — Stories“ — translated by T. V. Rhys Davids, vol. I. pp. XIV—XA I.) mint „nagyorvost“ akarja őt bemutatni s szószersnti fordításban igy hangzik: Egy asszony gyermekét magához vevén, elment mosódni a jövendő Buddha vízgyűjtőjéhez. Gyermekét előbb megfüröszt vén, létévé felső ruháját s ő maga ment a vízbe fürdeni. Ekkor egy Yakshiné*) meglátván a gyermeket, vágy szállta meg, hogy megegye. És egy asszony alakját vevén föl, közeledék hozzá, s kérdé az anyától: „Barátom tiéd ez a nagyon szép gyermek?“ És a mint megtudta, hogy azé, kérte, — hadd dajkálhassa a gyermeket. S mikor megengdte néki: dajkálta egy kis ideig, de aztán elrabolta. Midőn azonban az anya észre vette ezt, utána futott s rá kiáltott: „Hova tetted gyermekemet?“ — és megradta őt. A Yakshiné bátran mondá : „Hogy lenne a tiéd? az enyém az!“ És igy versengvén, eljutottak a jövendő Buddha ítélő termének ajtajához. Ez meghallotta lármájukat, kiküldött értök, megvizsgálta az ügyet, s kitudakolta, hogy megnyugosznak-e az ő döntésében, azok bele egyezésüket adták. Ekkor (a jövendő Buddha) egy vonalat hozatott a földre és mondá a Yakshinénak: „Fogd meg a gyermek karját!“ s az anyának: „Fogd meg a lábát!“ — és szóla: „azé lesz a gyermek, a melyik keresztül húzza a vonalon!“ Mindőn azonban vonszolni kezdték, az anya látván (gyermeke) kínjait, megsajnálta s majd a szive szakadt meg érte. Eleresztette hát, s megállt ott — sírva. Ekkor a jövendő Buddha kérdezé a jelenlevőktől „kiknek a szivük gyöngéd a csecsemők iránt; azoké-e a kiknek vannak, vagy a kiknek nincsenek gyermekeik?“ S feleiének azok: „oh Uram az édes anyáké!“ Akkor monda: „Melyiket tartjátok az édes anyának; azt-e, a ki fogja a gyermek karját, vagy azt-e, a ki eleresztette?“ És feleiének: a ki eleresztette az az anyja! Es monda ő: „Úgy hát ti mindnyájan azt vélitek, hogy a másik volt a tolvaj?“ Es válaszolák: Uram ezt nem mondhatjuk, S ő monda: „bizony ez a Yakshiné vette el a gyermeket, hogy megegye!“ És kérdék azok: „Uram miből tudtad meg ezt?“ S ő válaszolta: „abból, hogy a szeme meg sem *) Emberhússal élő (nő) szörnyeteg. A (férfi) Yakshák olyan szerepet játszanak a buddhismusban, mint «az arab éjszakák» rossz szellemei; s a (nő) Yaftshinék a syrénekéhez hasonlót.
