Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-22 / 21. szám
Kilenczedik évfolyam. 21. szám. Pápa, 1898. május 22. DUNÁNTÚLI •A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő ozimére kiUőenclGk. Az egyház és iskola köréből. Ä dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A.Z előfizetési dijak (egész évre 4 frt, félévre 2 frt), hirdetések, reclamatiék Faragó János főmtmkatárs czimére küldendők. A társadalom erkölcsi befolyásolása. Lapunk múlt számában közöltük a budapesti ev, ref. egyház új főgondnokának szigorú vallásosságra, erkölcsösségre és kifogástalan hazafiságra valló, erősen buzdító beszédét. Azt mondá bölcsen, hogy a politikai és közélet erkölcsi befolyásolása oly fontos hivatása minden sulylyal biró keresztyén egyháznak, melyről életczéljának megtagadása nélkül soha le nem mondhat. Nemcsak azt sürgeti tehát igen helyesen, hogy a magunk, szorosan vett egyházi körében törekedjünk ily tiszta, egészséges állapotot teremteni, de mint jó kovász, hassuk át a magyar társadalmat, vigyük bele a hamisítatlan krisztusi elveket, erkölcsi erőket. Erre valóban nagy szükség van, kivált napjainkban. És épen mi vagyunk hivatva e nehéz, de dicsőséges munka végzésére. Mi, a kiket semmi titkos és nyilvános mellékczélok, jogosulatlan s épen ezért már háttérbe is szorított, vagy épen megsemmisített érdekek tévútra nem vezethetnek. Mi, a kiknek szabadsága és földi boldogsága kizárólag a magyar föld szabadsága és boldogságához van kötve. Mi, a kik mikor vallásosságot, igaz isteni félelmet sürgetünk, ezt nem azért tesszük, hogy hatalmunkba kerítvén a nép érzelmét: belső háborút indítsunk magyar testvéreink ellen, vagy a velünk talán épen szövetséges halaimat ingereljük, kihívjuk. Nekünk az igaz isteni félelem, a vallásosság nem eszköz, a mivel mások megrontására, avagy — ha volnának is — hatalmi érdekeink megóvására és lehető kiterjesztésére visszaélnénk, hanem czél, a mit ha sikerülne valóban elérni: boldog lenne az emberiség ; békességben élnének az egyesek önmagukkal, embertársaikkal és Istenükkel. Ez a vallásosságnak igazi czólja. A czél felfogásában tehát óriási külömbség vau közöttünk és az ultramontánok közt. Sajnálattal kell látnunk és kimondanunk, hogy a római katholikus papság ma már egész zömében ultramontán. Ezeknél a nép vallásossága csak eszköz, eszköz arra, hogy általa megóvhassák hatalmi érdekeiket. Innen van, hogy teljesen elégséges nekik a külső vallásosság, a látszat, a név. Innen van, hogy ma csak azokat tartják jó katolikusoknak, a kik a katholikus köröknek s a néppártnak tagjai. Azzal mit se törődnek, hogy milyen az erkölcsiségük, az isteni félelmük. Ismerek nehány katholikus kört s nyíltan kimondom, hogy tagjai az intelligens osztályból jó formán csak olyanok, a kiknek minden második, harmadik szavuk »az Istenét, a Jézusát/4 tehát nyakló nélkül káromkodnak. Sőt a szoros értelemben vett családi erényekben se tündökölnek, ellenkezőleg: mintha csaknem is tettek volna házassági esküt. Szigorú vallásos és erkölcsös alapon állva, mint a milyenen állottak az ős keresztyének, az ilyeneket egyenesen ki kellene zárni a vallásos jellegű körökből, nem hogy az ő eló'ljárásuk mellett kellene azokat megalakítani. S ha mégis igy történik: mi más az, mint világos jele, kétségtelen bizonysága anuak, hogy az ultramontánokuál a vallásosság csak külső, farizeusi képmutatás, csak eszköz. Van egy kiváltkép vallásos jellegű országos párt is: a néppárt. És minő csuuya az erkölcsi élete e párt egyik másik tagjáuak! Egyikre a biróság előtt nyilván kisül, hogy hazudott, hogy enged mást bűnhődni, holott ő a bűnös; a másikat a biróság nem találja esküre bocsáthatónak; a harmadik a misepénzekből veszi körül magát kéteshirü nőszeraélyekkel! Minő vallásosság, minő erkölcsösség ez! De hát lehetne-e másként, mikor a papi nőtlenség kötelező volta miatt a jól élő, egészséges papságra nézve szinte lehetetlen szeplőtlenül megtartani magát a világ kisértései közt. Ez a kárhozatos rendszer hozza magával ezer meg ezer helyen a családi élet megszeplősitését, ez hozza magával a papságnak könnyelmű felfogását, ez mételyezi meg az alsó népréteg erkölcsét; mert a mit megtehet a pap, a kinek tekintélynek keli lenni a gyülekezet előtt, megteheti — és pedig a jezsuita elvnél, a probabilismusnál fogva minden gondolkodás és lelkiismereti furdalás nélkül megteheti azt a közönséges hivő is. 21
