Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-17 / 16. szám
251 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 252 Márczet. Isten gyülekezete — az én gyülekezetem*). I. „Az egyházi szolgákat, kik ti közietek vágynak, kérem.-én, ki ő velek együtt egyházi szolga vagyok és a Krisztus szenvedésének bizonysága, és az utolsó napon megjelentendő dicsőséguek együtt társa: legeltessétek az Istennek seregét, mely a ti gondviseléstek alatt vagyon, gondot viselvén arról nem kényszerítésből, hanem örömest, nem kívánván éktelenül a nyereséget, hanem kész indulattal. Sem pedig úgy, mint uralkodván az Urnák örökségén, hanem úgy, mint kik az Isten erejének tüköréi legyetek.“ I, Pét. 5, 1-3. „Fiacskáim, kiket újonnan szülök, miglen a Krisztus ti bennetek megábrázoltassék.“ Gál. 4, 19. Uram s én Istenem, emlékeztess engem gyakran arra, hogy a gyülekezet, melybe engem állítottál, a te gyülekezeted, a te fiadnak drága vérével vásároltad azt meg. Segélj meg engem, méltatlan szolgádat, hogy azt a tudatot folyton megtartsam s a gyülekezetre úgy tekintsek, mint a te gyülekezetedre. Tégy engemet serénynyé hivatalomban, hogy ne kényszerítésből szolgáljak a te gyülekezetedben ! Ne engedd, hogy valaha más nyereséget keressek, mint a te nyereségedet. Oltalmazz meg attól a gonosztól, hogy a gyülekezetei magamévá akarjam tenni, benne és fölötte uralkodni akaijak, kívánván éktelenül a nyereséget! De azért engedd meg, jó Atyám, hogy e gyülekezetét az enyémnek is mondhassam, mivel nékem adtad, hogy itt szolgáljak és legeltessem azt. Engedjed, hogy a szeretet által sajátommá lehessem! Mindenek fölött pedig ruházz föl a te kibeszél hetetlen kegyelmeddel, támogass a te lelkeddel, hogy a gyülekezetben valósággal lelki atya lehessek. Uram, hallgass meg engem, mert hiszek te benned. Ámen. * * 1 Az apostolok sohasem beszélnek a „maguk gyülekezetéről,“ az egyes presbyterekhez Írván sohasem szólanak „azok“ gyülekezetéről, hanem, mint itt is, legtöbbny ire kiemelik, hogy a gyülekezetek az Istennek nyája. Ez a szó, ez az elnevezés teszi igazán drágává és becsessé a gyülekezeteket a pásztorok szemében, a legszentebb kapcsokkal köti őket hozzájuk. Nekünk úgy tetszik sokszor, hogy a mi népeinkbe/i csak bajosan lehet azt a szót a gyülekezetekre alkalmazni. Gyakran kísérteibe is jövünk, hogy a vegyes elemekből álló sokaságról lenézőleg szóljunk és gondolkozzunk. De nem szabad felednünk, hogy azok is mind Krisztus megváltottál, hogy a szent keresztségben mindnyájan részesültek, hogy Istennek valóságos, élő egyházát épen azok együttvéve alkotják s egészben véve megszenteltettek, az evangélium kovásza azokbau működik. Ám az apostol az annyira zilált állapotban levő korinthusi gyülekezethez Írván, a gyülekezeteknek ép ezt a fenséges oldalát emelte ki („Az Isten gyülekezetének, mely vagyon korinthusban“ I. Kor 1, 2; Isten majorsága, Isten építése vagytok?“ I. Kor. 3, 9; Avagy nem tudjátok e, hogy ti az Istennek temploma vagytok?“ I. Kor., 16'; 6, 19. stb.). És ebben bölcs tanítást nyújt nekünk. Szavait igy jobban meghallgatják, egyúttal erősebben és több hatással fenyithet. A gyülekezetükre kicsinylőieg tekintő és reményvesztett lelki pásztorok vajmi keveset tudnak kivinni. Az a mostanában oly nagyon sokszor hallható kifejezés „Az én gyülekezetem“ bizonyára abból a szellemből származik, a mely keresi az Urnák nyá' ján való uralkodást és az örökséget nyereség vadászásból használja ki. De ha ezektől megtisztul, úgy az a szólásmód, figyelemre méltó és jelentős. „Az én gyülekezetem,“ azon jogból, hogy azt szolgáljam és vezessem; „Az én gyülekezetem,“ a szeretet által, melyet iránta érzek; „Az én gyülekezetem" — ah, bár úgy volna — hogy az apostollal mondhatnék : „Fiacskáim, kiket újonnan szülök, miglen a Krisztus ti bennetek megábrázoltassék.“ (hasonl. I. Kor. 4, 15-16). A mi az eg3res gyülekezetekben a legbecsesebb, akkor lesz láthatóvá, ha egy pillantást vetünk az egyház organizmusában való jelentőségükre. Először is az egyes gyülekezetekben, e szükebb körben az emberek közelebbi összeköttetésben vannak, mindent együtt kapnak az Úrtól és néki magukat együtt adják át. Némelyek úgy hiszik és úgy reményük, hogy a gyülekezetek bele olvadnak az egyetemes egyházba és önállóságukból sokat fölfognak adni, — de azt sohasem képzelhetjük, hogy az egyes gyülekezetek valaha eltűnnének. Ők az összekötő kapcsok az egyes egyházközségek és az egész egyház teste között, mivel ők alkotják az egyéniségeket; egymással oly szellemi közösségben állanak, a milyenben a földön csak lehetséges. ’ ' II. „Viseljetek gondot azért magatokról és az egész nyájról !“ Apt. Os. 20. 28. „Engedjetek a ti előttetek járóknak és< hallgassátok azokat : mert vigyáznak ők a ti lelkűitekért úgymint számadók, hogy örömmel miveljék azt és nem bánattal: mert az nékteít nem használ.“ (Zsid. 13, 17. Tégy Uram figyelmessé, nyisd meg az "én Szemeimet, hogy buzgón felügyelhessek KgyiiVekezeVfé, melybe engem állítottál! Távoztasd'el tőlem 'á ha*) Jensen, Gusztávnak, a christianiai lelkészképző-intézet gyakorlati theol. tanárának, «A lelkészi hivatalba való bevezetés» czimü kis müvéből mutatványképpen közöljük lapunk olvasóival e fejezetet. Magára a munkára vonatkozólag csak annyit jegyzőnk meg, hogy a lelkészi hívátalviteíét fejtegető, imákkal egybekötött elmélkedéseket a norvég, svéd és finn közönség nagy örömmel fogadta. Sőt a gyakorlati theologiai munkákban gazdag németi .egyházi irodalomban /-is szívesen üdvözölték, A. német egyházi lapok minden lelkésznek, de különösen lei.késznövendékeknek és ifjabb lelkipásztoroknak a leheti legmelegebben ajánlották, F.
