Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-01 / 1. szám

13

— A protestáns lelkészek fizetésének kiegészítése czéljából készített törvényjavaslatot a vallás és közoktatásügyi miniszter, költségvetésének a közoktatási bizottságban történt tárgyalásakor tett Ígérete szerint, még az 1898-ik évi költségvetés képviselőházi tárgyalása előtt beterjeszti az országgyűléshez. Bizony nagyon lassan halad a dolog.

— A vallás és közoktatás ügyi miniszter az

összes 400 irtot élvező állami népiskolai tanítók fizetését 500 írtra emelte fel. Helyes! Megérdemelték.

— Az erdélyi protestáns közlöny decz. 23. meg„ jelent számában, az „Igazgatótanácsunk üléséből“ ez*

rovat alatt a többek közt ezt olvashatjuk: Főtiszt, püspök afiának szóval is megokolt előterjesztése folytán, egy az egyházkerület tulajdonát képezendő hivatalos egyházi lap szüksége elvileg kimondatott, s a további módozatok és szerkesztési feltételek megállapítására, valamint a lapnak 1898. január 1-én kezdődőleg leendő megindítására vonatkozó intézkedések megtételével főtiszt, püspök

aa. bízatott meg, felkéretvén egyúttal oly irányú intézkedés tételére is, mely szerint a „Prot. Közlöny“ helyett jövőre a hivatalos közlemények ezen uj lapban tétessenek közzé“... íme ez lett a vége annak az áldatlan hajszáuak, a mit a Prot. Közlönynek különben érdemes szerkesztője, a legrosszabb tanácsadóra, a haragra hallgatva, indított és jobb ügyhöz méltó buzgósággal erőszakolt tovább és tovább dr. Kecskeméthy István ellen, jobban mondva az ellen az irány ellen, a mit a kolozsvári theol. fakultásra Budapestről s ennek környezetéből meghívott tanárok, magának Szász Gerőnek is előleges tudatával ésbeleegyezésével, maguk elé köventendőül kitűztek. Bármily fájdalmas lehetett is Szász Gerőnek a lap ugyanazon számában leírni, hogy „az egyházkerület a Prot. Közlönyt, melyet egykor közzsinat akceptált, egyszerűen eldobja“: a dolog tényleg úgy van; csak az a csodálatos, hogy ő ezt előre nem látta Keserüeu kérdezi „miért kell a Közlönynek meghalni ?“ Bizony — ha ugyan meghal csak — azért, mert oktalanul az idő kereke elé vetette magát — a szerkesztője l Azt azonban el kell ismernünk s el is ismeri mindenki, hogy a Prot. Közlöny igen érdemes munkása volt egzházi közéletünknek egész megbokrosodása koráig; sőt azután is leszámítva, a személyes harag és gyülölség szülte Ízetlenségeit.

— A „Tiszántúli ev. ref. tanáregyesület“ a napokban közgyűlést tartott Debreczenben. A gyűlésen a békési, hódmezővásárhelyi, kisújszállási, mezőtúri, mármarosszigeti és szatmári református főgymnasíumok képviseltették magukat összesen harminczhat tanárral. Az egyesület tagjai 28-án este tartották meg ismerkedő estéjüket. Másnap reggel pedig, miután előbb az állandó választmány ülésezett, 9 órakor megnyitották közgyűlésüket a főgymn. egyik tanácstermében. Az elnök megnyitó beszéde után tudomásul vették a jegyzői és pénztári jelentéseket. Ezután Dóczi Imre igazgató értekezett az autonom református középiskoiáknak nyújtandó állami segélyről. Az uj tisztikar megválasztása után társasebédre

14

mentek a főiskolai tápintézetbe: este pedig szintén együtt vacsoráltak.

— Petőfi legjobb arczképe. Azon alkalomból, hogy a Petőfi-Társaság a folyó évi márczius 15-re egy díszes Petőfi Albumot készül kiadni, amely a nagy költőre vonatkozólag minden érdekes adatot és rajzot fel fog ölelni, újból felmerült ama még mindig megoldhatatlan kérdés, hogy melyik Petőfinek legjobb arczképe. A legnagyobb magyar költőről ugyanis öt olyan arczkép maradt reánk, mely életében, természet után készült. Ezek közt legrégibb a Barabás által 1845-ben készített kőrajz, mely kezeit hátra téve, ég felé néző szemekkel ábrázolja Petőfit* Ez a hasonmás valami szentimentális kifejezést árul el, már pedig a szentimentális épen nem volt jellemző tulajdonsága a „mogorva Petőfinek,“ kinek tekintete, a kortársak állítása szerint inkább átható volt, mint ábrándos. — Barabásnak 1846-ban tussal készített rajza, Kertbeny állítása szerint, karikatúrává lett Tyroler metszetében ; az 1848-diki térdkép pedig, mely fekete attilában, balkarjával kardjára támaszkodva s lelkesült tekintettel maga elé nézve ábrázolja a költőt, szemmel láthatólag idealilizált hasonmás. A negyedik egykorú arczkép, Orlai Soma müve, szintén 1848-ban készült. Ez tagadhatatlanul naturalisztikusabb fölfogásra mutat, mint Barabás müvei; de idegenszerü rajta a vékony hegyes orr s a szemekből hiányzik a mélyre ható tekintet. Valamennyinél liivebb a Daguerre-féle kép, melyet Friedrich fényképész 1847 tavaszán vagy nyarán készített, s mely 1870-ben, Petőfi Zoltán halála utáu vált ismeretessé. Van azonban ennek az arczképnek is fogyatkezása: a bajusznál megszűnt a másolat élessége, a száj vonalai nem eléggé határozottak s nem lehet megállapítani van-e rajta szakálla vagy sem Petőfinek ? Roskovics Ignácz, a kiváló képiró vállallalkozott az ambicziózus föladatra, hogy Petőfi arczképét,. a kifogástalanoknak elismert részletek egybeillesztésével, megállapítsa. Fényképezés utján megnagyobbította a Daguerre-féle képet, hogy rajta a formák határozottabban kitűnjenek. A kísérletnek meglepő eredménye volt. — A nagyításban eddig ismeretlen részletek tűntek elő s a hiányokat pótolni lehetett a költő jobb arczképeinek segítségével. Ez Petőfi, aminő az életben volt, minden ideáiizálás nélkül. Ezen nagyérdekü arczkép először a Petőfi- Társaság kiadásában megjelenő Petőfi Album-ban lát* napvilágot.

— Művelődési és erkölcsi kép Felső-Bajaországból. A mióta a pápa az ismeretes Canisius-encyklikában a reformátióra ráfogta, hogy ennek a következménye az erkölcstelenségnek egész a szélsőségig fokozódása, semmit se csodálkozhatnak rajta a római katholikusok, ha rajta vagyunk, hogy minél élesebben szemügyre vegyük az erkölcsiség állását a tiszta katholikus területen, a melyeken soha se sikerült befolyáshoz jutni a reformátiónak. Ilyen terület Felső-Bajorország. Ott a szokásokat és az erkölcsiséget soha se befolyásolták másként, mint római kath. módon, mert a reformátiónak itt csak nevét ismerték, persze a legrosszabb hírbe keverve.

És mégis itt sarjodzott fél az u. n. „Haberfeldtrei-DUNANTUL1 PROTESTÁNS LAP,