Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-07 / 10. szám

157

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

158

teendőket, amelyekkel az élő, a munkás keresztyén hittől áthatott lélek, az igazi cura pastoralis, könyeket törölhet, bűnösöket téríthet, örömöt, boldogságot áraszthat, teremthet maga körül.

Ébredjünk fel a tétlenség álmából, lássuk magunk körül az idők jeleit, halljuk meg a 12-ik óra intő szavát! Hisz nekünk lelkészeknek már hivatásunknál, állásunknál fogva is érzékenyebb szívvel, melegebb lélekkel kell bírnunk embertársaink s a velük szemben való krisztusi szeretet gyakorlása iránt. Csakhogy fájdalom, bennünket is elfoglal a világ lelke, uszunk az árral, a helyett, hogy az evezőt, a kormányrudat megragadnék. Elfoglalnak a társas összejövetelek mulatságok, szerencsejáték, vadászat, a gazdálkodás sok ágú teendői s az élvezetekre vágyó, vagy azokba kifáradt, vagy a munkában elernyedt léleknek, nincs kedve törődni a más bajával, nincs érzéke másnak szenvedése, nyomora, a közügy, az általános emberszeretet, a krisztusi önfeláldozó erények gyakorlása iránt! Sőt hangzik itt is, ott is egy-egy panasz, hogy még vasárnapi kötelességünket is elhanyagoljuk, nem végezzük odaadással, lelkiismeretesen. Csak nem rég történt, hogy valamelyik egyházmegyében a tanítói testület kérvényt adott be az egyházmegyei gyűlés eleibe arra nézve, hogy rendeljék el, miszerint a filiáklioz kijáró anya egyházbeli lelkészek utasittassanak ajdélutáni isteni tisztelet végezésére, vagy a filiában, vagy az anyaegyházban, ne pedig a tanitó által végeztessenek. Eseteket tudunk, hogy az egyházmegyéken tekintélyes tisztségeket betöltő lelkésztársak, minden 2-dik, 3-dik vasárnap tanítók által végeztetik az isteni tiszteletet, maguk pedig társas összejöveteleket tartanak, szórakozás után látnak, vagy vendégeket fogadnak el. Nem tagadom irigység, bámulat fog el, mikor olykor-olykor az ismertetésekből olvasom, hogy a •skót, az angol papság, mily elzárkózott, evangeliomi, igazi keresztyéni papi életet él. Vasárnapi látogatásokat nem tesz, nem fogad, szórakozás helyeit színházakat, mulatságokat fel nem keres, hajléka olyankor megannyi Isten háza, templommá alakul át, melynek falai között ének és imádság hangjai hallatszanak.

Távol legyen tőlem ezen a mi jellemünkkel, népünk érzületével merőben ellenkező magataitás, szokások követelése, hangoztatása, csak mintegy önkéntelenül ragadott el a vágy, az óhajtás, vajha mi nekünk lelkészeknek is magánéletünk, családi körünk egész magatartásunk lenne, mint egy hű kifejezője, dcoumentálása azon elveknek, melyeknek hirdetői vagyunk, lenne az igazi keresztyéni, evangeliomi szellemű, s nyilatkozna az igaz őszinte érzülettől, hittől áthatott külsőleg is kegyes, istenes életben, kötelességeink pontos, önfeláldozó teljesítésében s mindenek felett az idők szelleme, a megváltozott viszonyok által követelt cura pastoralis sokoldalú teendőinek, a könyörülő krisztusi szeretet, jótettekben megdicsőülő érzületének ápolásában, gyakorlásában.

Kívánatos lenne mindenesetre, hogy a jövő nemzedék leendő lelkészeink már a theologiai akadémiákon is ily szellemben neveltessenek, ismertessenek meg azokkal a lelkipásztori teendők különböző alakjai, a cura pastoralis beláthatatlan mezeje, ébresztessenek auuak a tudatásra, hogy addig a mi egész hitéletünk holt hit csupán, jó cselekedetek nélkül pedig az semmit sem ér és megholt az Írás szerént.önmagában, hogy azután az életbe kijőve, mind megannyi apostolai legyenek az uj erőre ébredt, az uj lángra gyulladt protestáns öntudatnak, tevékenységnek, melynek ereje éppen a szakadatlan fejlődésben, a soha nem szünetelő haladásban rejlik legfőképpen; bírjanak, buzdítsanak bennünket is nemes versenyre, papi hivatásunknak, rendeltetésünknek a szó nemes és valódi értelmében átérzésére, betöltésére.

(Vége köv.)

Patay Károly.

Lelkészbeiktatás Komlódon.

Igen szép és megható családias ünnepélynek voltunk részesei múlt február hó 28 án Kömlődön, midőn annak újonnan választott lelkipásztora Czike Pál iktattatott be rendes leikészi hivatalába.

Tiz óra volt, midőn a hármas harangozás után helyet foglaltunk a tágas templomban, mely jelen alkalommal szép számú ünneplő közönséggel telt meg. A helybeli tanító Tóth Lajos által vezetett férfi és nőtagokból álló vegyeskar éneklése után a 235. dicséret 2 első versét énekeltük, melynek végeztével Czibor Jószef egyházmegyei főjegyző s az újonnan választott lelkész Czike Pál az Urnák szentasztala mellé egymással szembe állottak. Czioor József visszaemlékezve beszédjében a múltra, miszerint itt játszotta el mint gyermek játékait, itt e szent gyülekezet kebelében erősittetett meg a confirmatio alkalmával a hitben, itt e templomban bocsáttatott ki a leikészi szent hivatalra, itt e község temetőjében nyugosznak drága szülői hamvai s hosszú távoliét után neki jutott osztályrészül azon szerencse, hogy ujonuan választott papját beiktassa, igy szólt: „most át kellene térnem annak elmondására, hogy mily szép és magasztos, de viszont mily tövises a papi hivatal. De minek ecsetelném én ezt neked sok és hosszas szavakkal, ki mint Timotheus Pál apostol mellett úgy nevekedtél édes apád, egyházmegyénk buzgó Esperese mellett; jól tudod, ismered már te e szent és magasztos hivatal mind fény, mind árny oldalait, ezért Isten áldását kérve működésedre menj és foglald el hivatalodat.“ A hatalmas haDgon mély érzéssel mondott beszéd mindnyájunkat igen meghatott, bizony kevés arcz maradt könnyek nélkül.

A beiktató beszéd után az ifjú lelkész lépett a szószékre, ki buzgó ima után Pál apostol Korinthusbeliekhez Írott I. levele Il-ik részének 1. és 2. verse alapján tartotta meg beköszöntő predikáczióját, kifejtvén igen szépen és ügyesen, hogy a felfeszitett Krisztust fogja hirdetni, nem csak a templomban hanem a társas életben is. Mert csak úgy lesznek boldogok az egyes népek, országok, családok, ha a felfeszitett Krisztusban hisznek, s az ő szellemében élni igyekeznek. Az ifjúi hévvel, s szép csengő hangon mondott predikaczio s ima után, mely a hívek nagy tetszésével találkozott, ntiszt. s nagys. Czike Lajos esperes ur keresztelt egy kisdedet. Majd két fiatal