Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-31 / 5. szám
75 DUNÁNTÚLI PKOTESTANS LAP. 76 derviseket, buzgón éneklők helyett művészeket keresnek a népiskolai vallásoktatás vizsgálásánál. Ne bántson az igaz szó senkit, mert úgy van, ha valamelyik iskolában a katechismus és más egyéb vallási tantárgyak kiszabott anyagának szajkó módra történt hű elrecitálását nem találjuk, anathemát mondunk reá: állitván, hogy itt a vallásoktatás el van hanyagolva. S igy a tanítót egy, a gyermek értelmi képességének nem megfelelő rendszer inaugurálására és a népiskolai vallásos nevelés czéljához nem való működésre sarkaljuk. De nem tett az egyház mást sem. Évtizedek óta panaszkodunk, hogy sem tartalmi, sem formai tekintetben megfelelő vallästasi könyveink nincsenek. Boldogult Tóth Ferencz kis katechismusát ma már mindenki kifogásolja. — A bibliai szent történetek vonzó formában, a gyermeki lélekhez és kedélyhez illő modorban megírva nem adhatók gyermekeink kezébe, azon egyszerű oknál fogva, mert ilyen nincsen. Népiskolai egyháztörténelmi tankönyvünk elfogadásában személyes tekinteteknek hódolva jártunk el, s nem is gondoltunk arra, hogy a körmönfont mondatokba öltöztetett történelmi igazságok megértése nehéz, nem gyermeknek való, és a vallásos érzésnek protestáns jellemmé, meggyőződéssé szilárdítására egyik leghatalmasabb eszköz, az egyháztörténelem olvasgatása, tanulása nem kellemes a gyermeknek és unalmas a népnek ; mert ne feledjük, hogy a kálvinista családi könyvtárát a kalendárium mellet a népiskolai tankönyvek képezik. Hát más egyéb olyan népiskolai tankönyvekről gondoskodtunk-e, melyek soraiban és azok között is ott tündököl a vallásos szellem és a protestáns érzület? Feleljen rá más, én csak kérdem, más egyházi testülettől nem vehetnénk-e példát? Ha jól emlékszem, ezelőtt 20 évvel az egyházkerület egy pár népiskolai vallástani könyv megírására pályázatot hirdetett. És a pályázat meddő maradt. Legalább eredményeit semmiben sem látjuk. Ámbár azt mondják, hogy egy eléggé alkalmatos katechismus volt ugyan a pályamunkák között — ezt a bíráló bizottság maga is elismerte volna — de közkézre adás helyett a bíráló bizottság a merev theologiai felfogás dogmatikus köntösébe kívánta Írójával bujtatni, a mit az iró nem volt hajlandó megtenni. Tehát a leányzó aluszik még most is, hanem hát két évtized elég nagy idő arra, hogy a népiskolai vallástani kézikönyvek elbirálásánál ne a dogmatikai vaskalaposság érvényesüljön, épen azért kívánatos, hogy az egyházkerületi tanügyi bizottság a szükség követelte vallástani kézikönyvek előállítását is gondjai közé vegye fel. Ha már a népiskolai vallásoktatást érintő tényezők között gondolataim fűzésében az egyházkerületi tanügyi bizottságig jutottam, nem állhatom meg, hogy egy kényes kérdést napirendre hozzak. A kérdés paedagógiai szempontból nem, csakis protestáns szempontból lehet kényes kérdés, de megérdemli, hogy vele az illetékes körök is foglalkozzanak. Minden oktatásnak szemléltetésen kell alapulnia. A szemléltetést, vagy inkább mondjuk éreztetést a vallásoktatásnál sem szabad figyelmen kívül hagyni. A népiskolai vallásoktatásnál hatalmas szemléltető eszközökül kínálkoznak az ó- és ujtestamentomi szent történetek kimerithetlen tárházai, melyeknek látásán, illetőleg hallása közben a gyermekben gondolatok keletkeznek, a hit és erkölcsi igazságok bemutatásakor jó szándékok ébrednek s lassan meggyőződéssé érlelődnek. Kérdem, nem volna-e helyén való, ha a vallásoktatás körében, különösen a bibliai események elbeszélésénél olyan szemléltető képeket használnánk, melyek az emberi életviszonyokat tüntetik elő s az események egyes kiválóbb mozzanatait ábrázolják. Tudom és kedvesen emlékszem rája, hogy én az ilyen képekkel illusztrált könyvből tanultam a bibliai történeteket, úgy gondolom, hogy ezek a képek nem rontották meg protestáns érzületemet. A vallásoktatásnál miért mel lőztük hát ezeket a kedves szemléltető képeket ? Én mást nem tudok gondolni, minthogy; protestáns elvből. Jaj, de ez a protestáns elv a vallásoktatás sikeres eredményének kívánalmakor sem a lélektan, sem pedig az azon nyugvó paedagogia tudományával nem helyeselhető. Ne értsen félre senki, mert én az Istenség fogalmának bármily alakban és bármily viszonyok közötti kiábrázolását ostoba vakmerőségnek tartom, de az olyan bibliai történetek elbeszélésénél, melyek az ember életviszonyainak jeleneteit tüntetik elő, ott szemléltető eszközül használhatónak tartom a képeket, mert segítségükkel nagyobb sikerrel lehet tanítani, mivel az események kiválóbb mozzanatainak felmutatásával a felfogás, a megértés könnyittetik meg és a hatás maradandóbb lesz. A kivitelben művészies képek ügyes alkalmazásával kettős czélt érnénk el; mert mig egyrészről a megértést, a felfogást megkönnyitenénk, másfelől a szépérzék fejlődésére is jó hatást eszközölnénk. Nem ütközhetem kőbe, ha azt mondom, hogy egyházkerületünk tanügyi bizottsága az ily nemű szemléltető képek megrendeltetésével a vallásoktatás munkájában jú szolgálatot tenne népiskoláinknak. Marosa György. Égyftázunl múltja. Adatok a régi dunántúli egyházkerület történetéhez. III. A kiskomáromi egyház nemcsak előkelő állású lelkészeiről, hanem arról is nevezetes, hogy articularis egyház volt. Az 1647. évi pozsonyi országgyűlés VI. törvényezikkének 12. §-a rendeli, hogy „Somogybán Kiskomárom városban a templom adassék vissza az evangélikusoknak.“ Különös dolognak tűnik ez fel a kiskomáromi anyakönyvet figyelmesen vizsgáló olvasó előtt, mert abban templomfoglalásról semmi szó sincs, pedig sok, mindenféle ügyről szóló bejegyzést láthatunk abban. Ha azonban az 1647. VI. t. czikk bevezető sorait olvassuk : „az
