Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-31 / 5. szám

75 DUNÁNTÚLI PKOTESTANS LAP. 76 derviseket, buzgón éneklők helyett művészeket keresnek a népiskolai vallásoktatás vizsgálásánál. Ne bántson az igaz szó senkit, mert úgy van, ha valamelyik iskolában a katechismus és más egyéb vallási tantárgyak kiszabott anyagának szajkó módra történt hű elrecitálását nem találjuk, anathemát mondunk reá: állit­ván, hogy itt a vallásoktatás el van hanyagolva. S igy a tanítót egy, a gyermek értelmi képességének nem megfe­lelő rendszer inaugurálására és a népiskolai vallásos ne­velés czéljához nem való működésre sarkaljuk. De nem tett az egyház mást sem. Évtizedek óta panaszkodunk, hogy sem tartalmi, sem formai tekintetben megfelelő vallästasi könyveink nincsenek. Boldogult Tóth Ferencz kis katechismusát ma már mindenki kifogásolja. — A bibliai szent történetek vonzó formában, a gyermeki lélekhez és kedélyhez illő modorban megírva nem adhatók gyermekeink kezébe, azon egyszerű oknál fogva, mert ilyen nincsen. Népisko­lai egyháztörténelmi tankönyvünk elfogadásában személyes tekinteteknek hódolva jártunk el, s nem is gondoltunk arra, hogy a körmönfont mondatokba öltöztetett törté­nelmi igazságok megértése nehéz, nem gyermeknek való, és a vallásos érzésnek protestáns jellemmé, meggyőző­déssé szilárdítására egyik leghatalmasabb eszköz, az egy­háztörténelem olvasgatása, tanulása nem kellemes a gyer­meknek és unalmas a népnek ; mert ne feledjük, hogy a kálvinista családi könyvtárát a kalendárium mellet a nép­iskolai tankönyvek képezik. Hát más egyéb olyan népiskolai tankönyvekről gon­doskodtunk-e, melyek soraiban és azok között is ott tün­dököl a vallásos szellem és a protestáns érzület? Felel­jen rá más, én csak kérdem, más egyházi testülettől nem vehetnénk-e példát? Ha jól emlékszem, ezelőtt 20 évvel az egyházkerü­let egy pár népiskolai vallástani könyv megírására pá­lyázatot hirdetett. És a pályázat meddő maradt. Legalább eredményeit semmiben sem látjuk. Ámbár azt mondják, hogy egy eléggé alkalmatos katechismus volt ugyan a pályamunkák között — ezt a bíráló bizottság maga is elismerte volna — de közkézre adás helyett a bíráló bi­zottság a merev theologiai felfogás dogmatikus köntösébe kívánta Írójával bujtatni, a mit az iró nem volt hajlandó megtenni. Tehát a leányzó aluszik még most is, hanem hát két évtized elég nagy idő arra, hogy a népiskolai vallástani kézikönyvek elbirálásánál ne a dogmatikai vas­­kalaposság érvényesüljön, épen azért kívánatos, hogy az egyházkerületi tanügyi bizottság a szükség követelte val­lástani kézikönyvek előállítását is gondjai közé vegye fel. Ha már a népiskolai vallásoktatást érintő tényezők között gondolataim fűzésében az egyházkerületi tanügyi bizottságig jutottam, nem állhatom meg, hogy egy kényes kérdést napirendre hozzak. A kérdés paedagógiai szempontból nem, csakis pro­testáns szempontból lehet kényes kérdés, de megérdemli, hogy vele az illetékes körök is foglalkozzanak. Minden oktatásnak szemléltetésen kell alapulnia. A szemléltetést, vagy inkább mondjuk éreztetést a vallás­oktatásnál sem szabad figyelmen kívül hagyni. A népis­kolai vallásoktatásnál hatalmas szemléltető eszközökül kínálkoznak az ó- és ujtestamentomi szent történetek ki­­merithetlen tárházai, melyeknek látásán, illetőleg hallása közben a gyermekben gondolatok keletkeznek, a hit és erkölcsi igazságok bemutatásakor jó szándékok ébrednek s lassan meggyőződéssé érlelődnek. Kérdem, nem volna-e helyén való, ha a vallásokta­tás körében, különösen a bibliai események elbeszélésé­nél olyan szemléltető képeket használnánk, melyek az emberi életviszonyokat tüntetik elő s az események egyes kiválóbb mozzanatait ábrázolják. Tudom és kedvesen emlékszem rája, hogy én az ilyen képekkel illusztrált könyvből tanultam a bibliai története­ket, úgy gondolom, hogy ezek a képek nem rontották meg protestáns érzületemet. A vallásoktatásnál miért mel lőztük hát ezeket a kedves szemléltető képeket ? Én mást nem tudok gondolni, minthogy; protestáns elvből. Jaj, de ez a protestáns elv a vallásoktatás sikeres eredményének kívánalmakor sem a lélektan, sem pedig az azon nyugvó paedagogia tudományával nem helye­selhető. Ne értsen félre senki, mert én az Istenség fogalmá­nak bármily alakban és bármily viszonyok közötti kiáb­rázolását ostoba vakmerőségnek tartom, de az olyan bib­liai történetek elbeszélésénél, melyek az ember életviszo­nyainak jeleneteit tüntetik elő, ott szemléltető eszközül használhatónak tartom a képeket, mert segítségükkel na­gyobb sikerrel lehet tanítani, mivel az események kivá­lóbb mozzanatainak felmutatásával a felfogás, a megértés könnyittetik meg és a hatás maradandóbb lesz. A kivitelben művészies képek ügyes alkalmazásá­val kettős czélt érnénk el; mert mig egyrészről a megér­tést, a felfogást megkönnyitenénk, másfelől a szépérzék fejlődésére is jó hatást eszközölnénk. Nem ütközhetem kőbe, ha azt mondom, hogy egy­házkerületünk tanügyi bizottsága az ily nemű szemléltető képek megrendeltetésével a vallásoktatás munkájában jú szolgálatot tenne népiskoláinknak. Marosa György. Égyftázunl múltja. Adatok a régi dunántúli egyházkerület tör­ténetéhez. III. A kiskomáromi egyház nemcsak előkelő állású lel­készeiről, hanem arról is nevezetes, hogy articularis egy­ház volt. Az 1647. évi pozsonyi országgyűlés VI. törvény­­ezikkének 12. §-a rendeli, hogy „Somogybán Kiskomá­­rom városban a templom adassék vissza az evangéliku­soknak.“ Különös dolognak tűnik ez fel a kiskomáromi anyakönyvet figyelmesen vizsgáló olvasó előtt, mert abban templomfoglalásról semmi szó sincs, pedig sok, minden­féle ügyről szóló bejegyzést láthatunk abban. Ha azon­ban az 1647. VI. t. czikk bevezető sorait olvassuk : „az

Next

/
Thumbnails
Contents