Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-11-07 / 45. szám
709 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 710 dik Heves vármegyéig. Itt újra délre kanyarodik, s Hajdú, Bihar vármegyéken át, Arad és Temes keleti határán ér le az ország határszéléig. Ebből az elhelyezkedésből már is kitetszett, — bár -első adatgyűjtés a kilépettek nemzetiségi viszonyait nem tudakolta — hogy a felekezetenkivüliség túlnyomóan a magyarság köréből toborozza híveit, kisebb mértékben a délvidéki-görög-keleti szerbek közül, a többi nemzetiséget pedig majdnem egészen érintetlenül hagyja. Voltak azonban járások, a hol a népesség oly kevert, hogy még csak valószínűséggel sem lehetett egyik vagy másik nemzetiség javára Írni a felekezeti kötelékből kilépetteket; voltak járások, a hol az egész járás népességéhez viszonyítva nem sokan léptek ki, de alapos volt a hiedelem, hogy az összes kilépések egy vagy két községből kerültek ki. Voltak ismét olyan kerületek is (Hódmező-Vásárhely város, Békés vármegye orosházi járása) a hol az a gyanú merült fel, nincs-e valami összefüggésben a múlt évbeu lábrakapott szocializmus és a nagyobb számban mutatkozó felekezetenkivüliség között ? Mind olyan kérdések, a miknek megbízható magyarázata nélkül nem lehet Ítéletet mondani arról, hogy van-e valami aggasztó az alföldi magyarságnak hitfelekezetétől való elszakadásában, vagy nincs ? A magyarázatot a statisztika onnan kérte, a honnan az első adatok begyültek: a főszoigabiráktól és polgármesterektől. Abból a föltevésből kiindulva, hogy mikor tizen, húszán, harminczan vagy még többen egyszerre jelentik be kilépésüket, a hatóság előtt nem maradhat titok a kilépés oka sem, meg lehetett kérdezni utólag is a polgári tisztviselőktől, hogy mily okát ismerik vagy gyanítják a kilépésnek ? Iey felderítetlenül marad ugyan egy-két olyan kilépésnek az oka, a mely a legtisztább egyéni, személyi okokból ered s a melyet csak hosszabb, tán faggató eljárás után lehetett volna megtudni. de az ilyen úgy is elenyésző kisebbséget képez. Meg lehetett és meg kellett kérdezni utólag azt is, hogy a kilépések milyen nemzetiségűek köréből történtek és mily számban, továbbá azt, hogy a járás mely községei részesednek a felekezeti kötelékből kilépettek számában és mily arányban ? Ezekkel a felvilágosításokkal teljes képet lehet alkotni a felekezeten kívül állás jelentőségéről és igaz értékében lehet mérlegelni azt a hatást, a mit az egyházpolitikai törvényhozás legliberálisabb alkotása eredményezett. A felvilágosítások egytől-egyig nemcsak gyanithatólag, hanem egész határozottsággal szólnak a kilépés okairól s azt a tanulságot eredményezik, hogy az 1896. év folyamán a felekezeti köte’ékből kilépettek túlnyomó nagy részben a nazarénus és a baptiszta szekták hivei. A legtöbb felvilágosító levél külön is hangsúlyozza azt, hogy ■a kilépők már régen, évekkel, sőt évtizedekkel előbb elszakadtak felekezetűktől, hogy a nazarénus vagy baptista szektákhoz csatlakozzanak; a most bejelentett kilépés tehát csak formailag jelent az elhagyott egyházakra veszteséget, mert a tényleges veszteség már évekkel ezelőtt, apródonkint történt meg. Kiemeli sok jelentés azt az érdekes körülményt is, hogy a nazarénus vallás terjedése a legutóbbi években nem hogy emelkednék, hanem határozottan csökkenő irányzatot mutat. Ezt igazolja különben a kilépetteknek korosztály szerinti tagozódása is, a miről alább még lesz szó. Eloszlatják azt az aggodalmat, mintha a felekezeti kötelékből való kilépés valami összefüggésben volna a szocziálizmussal: mindössze egy helyütt, Arad városában találkozott négy szociálista, a kik azért léptek ki felekezetűkből, mert szociális eszméjükkel nem tartották összeegyeztethetőnek, hogy valamilyen pozitív valláshoz tartozzanak. Ez a négy ember se Aradon, se másutt nem csinált iskolát; különben is nem az lett volna aggasztó jelenség, hogy a szociálisták csatlakoznak a felekezeten kivüliekhez, hanem megfordítva az, ha a felekezeten kívüliek közé csempészi be valaki az elhagyott dogma helyébe a szocziálisták hitvallását. A főeredmények, a miket az említett utólagos felvilágosítások alapján összelehetett állítani, hozzávetőleges számokban a következők : Azokon a területeken, a hol egyáltalán hódított a felekezetenkivüliség, leginkább a magyar faj hajlik rá: kétezerén néhány százzal felülemelkedik a felekezeti köteléket megunt magyarok száma. Utána a délvidéki szerb áll a sorba, körülbelül hatszáz főnyi kilépéssel. Ha az egész ország lakosságával vetnék egybe ezeket a számokat, akkor a szerbeké lenne ez elsőség; tízezer magyar közül csak három, tízezer szerb közül tizenkettő lett felekezeten kívülivé. A háromszázat meghaladja a felekezeti kötelékből kilépett németek száma; valamivel kisebb a románok részesedése s körülbelül felényi a tótoké. Közel háromezer hívője van a felekezeten kívüliek közt a nazarénus egyháznak ; ötszáznál valamivel több a baptisták száma, a többi kilépés egyrészt ismeretlen okú, másfelől abból ered, hogy a hívők a lelkészszel összekoczczantak és avval álltak boszut rajta, hogy elszakadtak felekezetűktől vagy pedig — ilyen is akadt talán kétvagy három-száz esetben — tényleg az egyházi adótól való menekülésben találja magyarázatát. A részletek nem kevésbbé érdekesek és tanulságosak. Az ország nagy részével, Felső-Magyarországgal hamar lehet végezni: Trencsén megye zsolnai járásában egy zsidónő, Kassán egy katholikus férfi hagyta el felekezetét, más senki. A dunántúli részeken szórványosan fordultak elő kilépések — egy-kettő mindenütt — Fejér, Komárom, Somogy, Veszprém, Vas és Zala vármegyékben. Nagyobb számmal csak Baranya és Tolna megyékben, továbbá Pécs városában volt kilépés. A pécsiek — számszerint 4l-en — mind baptisták, külön imaházuk is van már. Nem magyarok, jobbára német- és csehnyelvüek, valószinüleg nagyrészt bányamunkások. Másutt mindenütt, úgy látszik a földmivelő parasztság körében hódit a felekezeten kívüliség; ez volna az egyetlen példa arra, hogy bányamunkások közt is akad, a ki az új vallások hívéül szegődik s ezért még a felekezeti kötelékből is szabadulni kíván. Ha ez a nemzetiségből a foglalkozásra vont következtetés megfelel a valóságnak, akkor nem lehetetlen,
