Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-10-31 / 44. szám
691 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 692 Hogy melyik irányzat veszedelmesebb, azt mindegyik egyház a maga szempontjából Ítéli meg. A katholicizmus támaszkodva nagy anyagi erejére, biztosított jövedelmeire, nem attól ijed meg, hogy a stóla kevesbedni fog, a papbér jövedelmezősége csökken. Inkább a szabad gondolkozásban keresi ellenségét, az intelligens elem közt terjedő közönyösségben, mely elfordítja tőle a jövendő nemzedékeket is, a melynek leküzdésére ma már csak lelkiismereti eszközei vannak. Ezek az eszközök pedig éppen a közönyössé vált hívőkkel szemben hatálytalanok. Azokat az egyházakat, a melyek már csak a földosztó fejedelmi bőkezűség korszaka után keletkeztek, első sorban a protestáns egyházakat, az anyagi érdekből elszakadó hívek gyengítik jobban. Az egész egyházszervezet híveinek hozzájárulására és áldozatkészségére van építve. Az áldozatkészség máris meglanyhult; ha a köteles hozzájárulás elől is nagyobb számban megszökdösuek a hívek, az egyház anyagi existentiája forog veszélyben. ügy látszik, volt ok rá elég, hogy tartsanak az egyházi adó elől menekülők nagy számától. Az a kikötés legalább, a mit Csáky gróf javaslatába fölvett, terjedelemben és szigorúságban minden újabb tárgyalás alkalmával csak növekedett. Kezdetben csak a kilépés idejéig esedékes egyházi tartozások lefizetésére akarták kötelezui azt, a ki raeg akar válni felekezetétől. Később már egy egész évi tartozásról volt szó, majd állandó részesedésről az iskolateherben, s mire a javaslatból törvény lett, úgy szólt a szentesített határozat, hogy a kilépést követő Ötödik naptári év végéig tartozzék minden felekezeten kiviil álló elhagyott egyháza terheihez hozzáiárulni, az elvállalt rendkívüli szolgáltatásokat teljesíteni, fenmaradván még mindig az állandó részesedés az iskolateherben. Az a buzgóság, a mivel ezt a szakaszt mindegyre szigorították, arra vall, hogy nagyobb tömegek kilépését várták az egyházi adó alól való szabadulás czimén. Mikor tehát a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény életbe lépett, minden valószínűség arra mutatott s a törvényhozás is arról volt meggyőződve, hogy két igen bő forrás fogja emelni a felekezetköziek számát: a vallási közönyösség egyfelől, az anyagi érdek másfelől. A harmadikról meg is feledkeztek tán, legalább szóvá nem tette senki, hogy a felekezeten kívül állók táborába csatlakozhatnak mind a Krisztust követő nazarénusok, a kik nem közönyösségből (mert hisz náluk rajongóbb szekta nem akad) nem is az adózástól való félelemtől (mert hisz kötelességeiket annyira buzgón veszik, hogy évtizedes, rég elfeledett tartozásaikat is sietnek kiegyenlíteni), hanem pusztán azért lesznek felekezetköziek, mert az egyházalakitást az állam soha sem engedi meg nekik a fegyverhordozásra kimondott anathémájuk miatt. Hogy nagy csoport ez is, azt mindenki tudja, hiszen eleget olvastunk már az egyre terjedő nazarénus hitről. Bele kell tehát őket is foglalni a valószínűleg kilépők közé. Az pedig nemcsak valószínűség, hanem kétségtelen bizonyosság, hogy mindjárt az első időszakban hirtelen magasra duzzad a kilépők száma. Ha sokan voltak olyanok, a kik lélekben nem tartoztak egy felekezethez sem I s csak jogi kényszer miatt nem szakadhattak el egyházuktól: azok bizonyosan meg fogják ragadni a legelső alj kaimat, hogy a formai nyűgtől is szabaduljanak. És La sokan voltak olyanok, a kik nehéznek tartották egyház- I terhüket és keresték a módot, hogy megszabaduljanak tőle: azok is bizonyosan sietve élnek a megnyílt szabadsággal, már csak azért is, hogy az adózásra még kitűzött öt esztendőnek mihamarabb végét járják. És kétségtelen, hogy a nazarénusok is sietnek törvényesíteni azt a felekezetközi állapotot, a miben tényleg éltek. Egy csöppet sem volna tehát aggasztó, ha a felekezetköziek táborához mindjárt az első esztendőben a vallási közönyösség is odaadja a maga megjósolt százezreit, az anyagi érdek is odaterel nehány ezer embert s a nazarénus vallás is ebbe a táborba küldi hívőit. Ez a nagy szám, a mi igy ki fog kerülni, a felekezeten kívül állók törzskara, a kikért készült úgyszólván a törvény. Ezeknek a kilépésére még nem állhat elő az a vád, hogy növekszik a vallástalanság, vagy csökken a hívők áldozat készsége. Majd később, évek múlva lehet csak obszerválni, hogy csakugyan van-e veszedelmes irányzat a felekezeten kívüliségben, ha esetleg az új jogozat évről-évre több hívőt csábit el az egyházaktól. Most az első esztendőben, felszabadulásával az eddig elnyomott szeperatisztikus törekvéseknek, oly nagy számokra lehettünk előkészülve, hogy a legnagjmbbtól sem kell megijednünk. Ezekre a konklúziókra lehetett eljutni már akkor, mikor még ki sem terjesztette vizsgálódásait a felekezeten kiviil állók számára és viszonyaira a statisztika. A statisztika pedig — sietek kimondani — legnagyobb mértékben megnyugtató és egyelőre semmi tekintetben veszedelmet nem Ígérő állapotokról referálhat adatai nyomán. Számadatai meglepetést hoznak, de a jobbik irányban : nem százezerekre rug a felekezeten kívül állók száma, hanem nem is egészen négyezerre. Az adatgyűjtés, a mely ezt a meglepően kicsiny számot eredményezte, minden kétségen kívül megbízható. A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény tudvalevőleg a felekezeti kötelékből kilépni szándékozókat jelentkezésre a polgári hatóságokhoz (járásokban a főszolgabirákhoz, városokban a polgármesterekhez) utasitja. A hatóságok jeg}7- zéket vezetnek a kilépettekről, följegyezvén életkorukat, községi illetőségüket s azt a vallásfelekezetet, a melybe a kilépés előtt tartoztak. Ezekből a közhitelességü jegyzékekből gyűjtötte adatait a hivatalos statisztika. A főeredmény az, hogy 1896- ban a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény életbeléptének első esztendejében — a mikor tehát minden valószínűség szerint aránytalanul magasabb számokat lehetett várni, mint a következő évekre — mindössze 3990 egyén lépett ki fel ékezetéből. Ez a főeredmény megnyugtató meglepetésül szolgálhat ; a részletek még több érdekes — és épp oly megnyugtató — vonással járulnak a felekezeten kivül állók viszonyainak ismertetéséhez. Feltűnő mindenekelőtt az, hogy a városi törvényhatóságokban csak 446-an léptek ki felekezetűkből. Maga 44*
