Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-10-31 / 44. szám
Nyolczadik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1897. október 31. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Pr. Antal Géza felelős szerkesztő ozi— znére küldendők. Az egyház és iskola köréből. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A.Z előfizetési diiak (egész évre 4 frt, félévre 2 frt), hirdetések, reolamatiők Kemenczky Lajos ozimére, a lap kiadd hivatalához küldendők. A reformatio emlékünnepén. Az emberiség ezredéves történelmének nagy utján egyes világtörténelmi események képezik a mértföldmutatót, melyeknél megpihen az utas, hogy új erőt gyűjtsön a továbbhaladásra. Ilyen kiváló esemény, ily mértföldmutató 1517. október 31-ike. Azok a kalapácsütések, melyekkel a nagy reformátor Luther Márton ezelőtt 380 évvel a wittenbergi vártemplom ajtajára felszögezte a maga 95 tantételét még mindig hallatszanak ezerszeres viszhaugban s a 95 tantétel nemcsak az akkori egyház állapota s rendszere ellen volt élő tiltakozás, élő tiltakozás az ma is. Majdnem 400 év vihara zúgott el a reformatio ezen első tényé óta s ez a 400 év — és pedig jó részt az evangeliomi eszmék hatása alatt — megváltoztatta az emberiségnek gondálkodásmódját, felfogását a tudomány, a művészet s az erkölcsiség terén. A vallás a maga megtisztított valódi evangeliomi alakjában, mint az emberi lélek legerősebb, leghatalmasabb tüneménye mutatta meg erejét s a reformatio hatása nemcsak a népek vallási, de politikai életében is mérhetetlen fontosságú. De míg igy visszaszáll lelkünk a múltra, s látja egymás mellett és egymásután feltűnni a nagy reformátorok alakjait, látja Luthert és Melanchtont, Zwinglit és Caivint a maguk benső ihletett meggyőződésével szilárdul megállni az evangeliomi igazságok mellett: egyszerre magunk körül tekintünk s megszégyenülve kérdezzük magunktól: bevégeztük-e vagy lehetőleg előre vittük-e a munkát, melynek megkezdésére a reformátorok oly mondhatlan bajok közt önmagukat is megtagadva vállalkoztak ? A felelet, fájdalom, nem lehet fölmentő reánk nézve. A reformatio munkájának előbbre vitelében nem mindenütt s nem mindnyájan fáradoztunk úgy, mint az bű sáfárokhoz illenék ; a ránk bízott talentumokat nem mindenütt s nem mindnyájan kamatoztattuk úgy, mint az okos szolgák tették, sokakban gyarlók és erőtelenek voltunk. Világi érdek, saját egyéniségünknek túlságosan előtérbe helyezése, az intézményeknek az emberek személyével összekapcsolása s ezer más, az ember természeti gyarlóságában fekvő kicsinyes indok megakadályoztak bennünket abban, hogy a reformatio nagy gondolatait tovább fejlesztve, a tiszta hamisítatlan Krisztusi tanokat általános érvényüekké tegyük. Sőt nemcsak az általános társadalomban, de saját egyházunk körében is hány oly tüneménynyel vagyunk kénytelenek napról-napra találkozni, melyek mind arra intenek benünket, hogy sokan a reformatio vívmányait itt az egyházi élet terén sem méltányolják kellőleg s mint a 16-ik században több helyütt történt, a a keresztyén ember szabadságát összetévesztik a szabadossággal. Oh bárcsak ez az emléknap fölidézné lelkűnkben nemcsak a múltak küzdelmeit, de azt a lelkesültséget, azt az odaadást is, melylyel őseink bitünk igazaiért megállották! bárcsak október 31-ike ne lenne puszta datum, mely mellett iangymeleg emlékezéssel elhaladunk, de lenne serkentő, tettre hivó jelszó, mely füleinkbe hangoztatná: »Munkálkodjatok, mig nappal vagyon!« 44
