Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-24 / 43. szám

681

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

682

véve. Igaz, hogy ez csak ott lehető, hol a számadás jelentékeny felesleggel zárul; már pedig igen sok gyülekezetünkben a költségvetésben előirányzott bevétel alig hogy fedezi az évi kiadásokat s év elején az uj gondnok üres kasszát, — szerencse ha nem adósságot — vesz át elődjétől. Itt hát nincs miből tőkésíteni. De itt is el kell követnünk mindent a bevételek fokozására. Czélszerünek tartom és ajánlom e tekintetben a lélekbuza járuléknak oly módon megváltoztatását, hogy az ne Ármértékkel, hanem súly — kilogramm — szerint fizettessék. Legtöbb gyülekezetünkben egy mércze gabonát (rozsot) fizet egy „gyónó lélek.“ Ez körülbelül 22 kgm. Ha a mércze helyett 25 kgmot ád, aránylag kevéssel, 3 kgrmmal fizet többet egy lélek s mégis ez a 3 klrmuyi többlet nálunk is 90-100 írttal emelte föl az évi bevételt. Híveink is könnyebben egyeznek bele a gabonajárulék némi emelésébe, csak pénzt ne kérjünk tőlük.

4. Közmunka vállalása s az ebből szerzett bevételnek egészben vagy részben tőkésítése. Falusi gyülekezeteinknek talán mindegyikében van alkalom ilyen közös erővel végzett szolgálmányok által bizonyos jövödelem szerzésére. Népünk sem idegenkedik tőle, kivált ha meggyőzzük arról, hogy a közjó előmozditásával saját javát munkálja. Szívesen dolgozik, izzad, csak akkor fázik, ha készpénz fizetéséről van szó.

Ezeken kívül, melyeket itt felsoroltam, gyülekezeteinknek helyi viszonyai kijelelik a helyes utat a lelkésznek. melyen haladva, egyházát külsőleg is építheti. És erre itt az utolsó óra. Minden felől hangzik a vészkiáltás : „baj van!" A baj oka — egyházaink szegénysége. A betegség ellen keressünk gyógyszert, mig el nem késünk. E gyógyszer keresésében utazom én is. Az egyházam iránti meleg szeretet kényszeritett szólásra. Ha egy talentumot vettem is, nem akarom azt a földbe ásni, nehogy haszontalan szolgának találtassam. A ki többet vett, ajánljon más gyógyszert, jobbat ... de az orvoslást nem szabad halogatnunk. A munkától nem szabad visszariadnunk, midőn anyaszentegyházunk jövő virágzásáról van szó. Ne álljunk összedugott kezekkel, várva, mig a roskadozó épület reánk szakad. Bízzunk Istenbeu. — 0 beune bízva fogjuuk munkához; ne féljünk, a siker nem marad el, csak — mint kimagasló vezéremberünk mondotta : „teljesítse mindenki kötelességét.“

Testvéri csókkal köszönt

Tácz

IFJ. Kutasi Ferencz.

Az egyház építése.

(Vége.)

Oda kell hát törekednünk, hogy magunk és a reáuk bízott nyáj a mennyei fény világosságánál járjunk. Az egyesek, családok, gyülekezetek legyenek igazán keresztyének. A kik szeressék és becsüljék Isten igéjét. Imáikban örömmel társalogjanak a Mindenhatóval. Erre nézve egyetlen fegyverünk az ige hirdetése. De hogy ez hatékony legyen, segédeszközökről is kell gondoskodnunk. Ha mi

prédikácziónkban az evaugeliom kiaknázott drága kincsét hordjuk is elő : — kevés hatása lesz, ha az élettel nem hozzuk kapcsolatba. Ezért első és főfontosságu a lelkipásztorkodás gyakorlása, érintkezés a gyülekezeti tagokkal. Vallásos beszélgetés az egészségesekkel és betegekkel, szerencsésekkel és szerencsétlenekkel, megelégedettekkel és szenvedőkkel, miveltekke) és miveletlenekkel. Igen fontos dolog még a gyermekek és ifjak vallásos nevelése. Hálás dolog korán bevésni a fogékony gyermeki kebelbe, hogy a vallás és erkölcs egymástól elválaszthatatlanok, és hogy a boldogság egyedül csak ezekkel jár. Ugyancsak megbecsülhetetlenek a vallásos estélyek építő irányú ismeretterjesztő felolvasások a tudomány és történelem köréből. Olyan tárgyakról, a melyek fejtegetésének nincs helye a szószéken, legföllebb röviden csak illusztráczióul használhatók fel az ige hirdetésben. De a melyek mégis mélyíthetik a vallásos érzetet. Ezzel rokon a jó könyvek terjesztése. Sok ember szivéhez, a kiket a számtalan szórakoztató alkalom elragadt, csak igy juthatuuk. Csak jó és vallásos irányú irodalom által ellennsulyozliatjuk azt a sok badarságot, a mit a tudomány nevében terjesztenek. Mindenek felett pedig a presbiterumokat kell valóságos egyházi tanácsesá átváltoztani. Hogy azok ne csak közigazgatási testületek legyenek, hanem vegyenek tevékeny részt a lelkész mellett a gyülekezetek lelki gondozásában. Legyenek segítő társai a jó munkában. Szívvel és lélekkel teljesítsék a törvénykönyvünkben rájuk rótt köteleségeket. Szerfölött hasznos lenne még a presbiterek segítségével erkölcsnemesitő és jótékonyczélu egyesületek szervezése, mint például: Vasárnap megszentelése és a mértékletesség előmozdítására alakítandó egyesületek. Nem ekklézsiák ezek az ekklézsiában, hanem a szabadjára hagyott és szabadságával visszaélő embernek, a szabad társadalomban törvénybe ügyön nem ütköző, igy kérdőre nem vonható, de mégis saját megromlását előidéző botlások elkerülésére szánt intézmények. Egy hazai egyházi tekintélyünk borzasztóságnak nevezi a mértékletességi egyesületeket. Pedig az a borzasztóság, mely ezt a mozgalmat perhorreskálja. Az alkoholismus, sociologusok és orvosok állítása szerint a legfélelmesebb ellensége az európai nemzeteknek, mely félelmesen terjed, és erkölcsileg, szellemileg, anyagilag tönkre teszi a népeket. E vész ellen sikeresen csak társulati utón lehet küzdeni. Végül felemlítem még az egyházi fegyelem behozását. Lapokból tudjuk, hogy Baranyában már alkalmazásba kellett venni az egyházfegyelmet a felekezetuélküliek, az egyházi iskola meilőzők és a gyermekeket elígérő vegyes házasok ellen. De én úgy vélem mindenütt alkalmaznunk kell, nem csak ott. Ha mindig és mindenkor engedünk, aligha költhetünk egyházi intézményeink iránt tiszteletet az emberekben. A nazarénusok csak olyat vesznek fel és tűrnek meg maguk között, a kik bűneiket, a mennyire emberileg lehet, helyrehozták, mi pedig félénken sokszor szemet hunyunk tekintélyes és nem tekintélyes feleink botrányos tettei fölött. Természetesen csak a józan, pártatlan és igazságos egyházi fegyelmet sürgetem, még pedig mindenkivel szemben. Egy lelkész tár