Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-19 / 38. szám
601 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 602 dig óriási tévedés, mert a ki benne él, csak az tudja, hogy a nevelés ezernemü szabályait a léleknek megfelelőleg helyesen alkalmazni tudni, nincs nehezebb tudomány a világon. A kik valaha tanítottak, vagy tanítanak, azok megértik ezt s értéke [szerint méltányolják a tanító fáradságát, a kitől függ egy egész községnek szellemi, erkölcsi s ebből kifolyólag anyagi jóléte is. Az elismerés, a jutalom a szabályrendelet értelmében az, hogy a ki az egyeseket nagykorúvá teszi, azt kiskorúvá kell tenni, a kinek parancsoljon az egész falu, tanítványai legyenek felügyelőjévé. Ha van a világon abnormis állapot, akkor ez az. - Nálunk van a legnagyobb tanitóhiány s ha a szabályrendelet e sértő lealázó pontja hatályon kívül nem helyezve, — rövid idő alatt még nagyobb lesz a hiány, mert kevés oly tisztességes érzésű ev. ref. tanító fog akadni» a ki iskoláinkba jöjjön, hogy négy-ötszáz forintért feladja még önérzetét is. Minket ev. ref. tanítókat az ambitió tesz igyekvő, buzgó tanítókká, — ezt tehát ne fojtsák meg bennünk, ne tegyenek szolgákká, mert a szolgák nem ismertethetik meg az igazságot, a mely szabaddá tészen. Az iskola felügyeletet csak is szakemberre lehet bízni, laikusra nem, mert a laikus a tanító paedegogiai eljárására, módszerére bírálatot nem mondhat, tanácsot nem osztogathat, mert ehhez nem ért, bírálata, tanácsa a tanító előtt nevetség tárgya lehet. Ha a főtiszteletü egyházkerület azzal a felügyelettel, a mi eddig volt (helybeli lelkész, esperes) nincs megelégedve, úgy erre nézve szerény véleményem az, hogy minden egyházmegye nevezzen ki felügyelőnek egy szakférfiút, a ki az egyházmegyében levő iskolákat évenként kétszer-báromszor látogassa meg, s tegyen tapasztalatairól jelentést az egyházmegyei gyűlésnek. A felügyelő ne adja tudtul a mikor megy, lepje meg a tanítót. Az ilyen felügyeletnek meg lesz a kívánt ered' ménye. Annak a felügyeletnek pedig, a mely az 1897. év január elsején lépett életbe, szintén meg lesz a maga eredménye: elkeseredés, elkedvetlenedés és robot munka. Ács. Szily György. í}gyf|ázi élet. A szentgotthárdi misszió. Több Ízben előfordult már a szentgotthárdi fiók-egyház neve e becses lapban, szerepelt több Ízben az egyházkerületi gyűléseken is azon idő óta, hogy a magas kormány a kis határszéli városkában állami gimnáziumot állitván fel, az ott tanuló protestáns vallásu növendékek vallásoktatásáról szükséges lett gondoskodni. így, azt hiszem, nem ismeretlen tárgyról beszélek, midőn a szentgotthárdi misszióra ismételten felhívom a figyelmet. Csak röviden érintem, hogy az első hitoktató én voltam. Mivel azonban a magas kormány csak utazási dijat folyósított, kerületi gyűlésünk pedig némi csekély támogatást kérő folyamodványomat elejtette: a hitoktatói állástól visszaléptem. Ezt mind részletesen leírtam e becses lap 1895-ik évi folyamának egyik számában. Visszalépésem után két tanéven keresztül a hitoktatás szünetelt. A helyzet tarthatatlan lévén, a múlt évben a magas kormány főtiszt, püspök ur felterjesztésére ismét kilátásba helyezte a hitoktató utazási dijának utalványozását. Ez azonban elégtelen lévén, bár egyik őrségi lelkész társunk vállalkozott a hitoktatás teljesítésére, de mivel a helyi viszonyok szerint teljesithetlen volt, visszalépett. így a vallásoktatás ügye majdnem megfeneklett volna, ha az ágost. hitv. evang. püspök ur a múlt őszszei a kerület költségére egy segédlelkészt nem rendel a körmendi evang. lelkész ur mellé, a ki azután a hitoktatást teljesítette is. Közben magában a fiók-egyházban örvendetes mozgalom indult meg. Annak az eszmének a megvalósítását tűzték ki az ev. ref. hívek maguk elé, melyet már korábban mint hitoktató magam is terveztem, hogy egy szervezett fiók- vagy leány-egyházközség alakittassék. Ez akkor még híveink kevés száma miatt szinte kivihetetlen volt, most azonban, mivel a múlt évben óragyári munkások költöztek be Svájczból, a kik Ql10-részben reformátusok és hitsorsosainkat megszaporitották: az idő elérkezettnek látszott. Mozgalmukról értesítvén esperes urat, ő engem bízott meg, mint illetékes lelkészt, az ügy további intézésével. A lelkesedés hatása alatt híveink önerejükből kívántak leány-egyházat alapítani, remélvén, hogy az evang. és izr. vallásu gyermekek iskoláztatásával közvetve helyben is segélyt nyerhetnek; egyúttal pedig a költségvetést elkészítvén, abban a remélhető konventi és kerületi segélyek is kilátásba helyeztettek. Hogy mielőbb czélt érjenek, megbíztak, hogy a szükséges iratokat egyenesen a tavaszszal volt kerületi gyűlésre terjesszem föl. Mint köztudomású, a kerületi gyűlés nem óhajtott az ügy elbírálásába az egyházmegye kikerülésével belemenni; azért az iratok visszaküldettek első fokú elintézés végett. Tagadhatatlan, hogy ez csalódás volt a lelkesedéstől elragadtatott hívekre, de egyúttal az ügyek folyását egy más, talán helyesebb mederbe terelte. Az az eszme kezdett ugyanis tért hódítani, hogy híveink nem önerejükből, hanem az ág. hiv. evang. testvérekkel együttesen fognak egy „Egyesült evang. leányegyházat“ létesíteni. E czélból érintkezésbe lépvén az illetékes evang. lelkész úrral, az előkészítő munkálatokat teljesítettük; megelőzőleg azonban mindketten külön-külön megtartottuk, az első református magyar és evang. német isteni tiszteletet, amazt máj. 9-én, utóbbit pünköst első ünnep
