Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-12 / 37. szám
685 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 586 És N. L. hirdeti: orbi et urbi, hogy csak 3 egyház adós! Azon boldogok közé tartozik : akik „nem látnak és mégis hisznek.“ Az 58. p. a. esperes ur a népisk. tanügyről számol be, kiemelve a haladást és a 10 havi iskolázást konstatálja az egész egyházmegyében. De ha oly nagy a haladás, miként van az, hogy jeles 27, jó 29, elégséges 12 iskola van a többi nem osztályozott. Hát osztályozhatatlan ? És mennyi ez ? Több adatból úgy látszik, hogy 83 iskola van, tehát 15 az osztályon aluli, ami bizony magas perczent; és nagyon devalválja a nagy haladást. A 73. p. a. egy bizottságilag készített ügyrendtartás „teljes, egészében elfogadtatik és az ügyrendtartásnak, ennek értelmében való átdolgozásával egyházmegyei főjegyző megbizatik.“ Mi ez? Teljes egészében közgyülésileg elfogadott szabályzat átdolgozandó ? ! . . . íme a pipaszó mellett való hitelesítés ! íme ez a belső-somogyi egyházmegye jun. 29-iki közgyűlésnek tipusza, tehát az egyházmegye kormányzatának dokumentált működése, se nem szépítve, se nem kisebbítve, hanem a maga teljes valóságában, — illetve N. L. tendenciózus Potemkin falvával szemben, in cvudo bemutatva. Szívesen mellőztem volna e totografálást, ha N. L. provokativ támadása, izetlen dicsekedése és sajnos állapotaink hízelgés számba menő dicsőítése nem kényszeríti igazságérzetemet éppen az egészséges, a korrekt egyházmegyei kormányzat érdekében fölszóllalásra. A kiknek kezükbe megy egyházmegyénk jegyzőkönyve, azok meg fognak győződni arról, hogy amit írtam, az mind objectiv igazságou s az idézett egyházmegyei gyűlés jegyzőkönyvének szószerinti kifejezésein alapszik ; tehát amit Írtam meg Írtam s annak valóságáért jót is állok. Béke velünk! Hedrahely, Körmendy Sándor. II. Néhány szó a somogyi dolgokhoz. A b.-somgyi egyházmegye esperese a júniusi közgyűlésen állásáról lemondott. A lemoudás elfogadása elnökileg is enuncziálva lett, szólásra azonban senki nem nyitotta ajkait. Ezt látva, vettem magamnak azt a bátorságot, hogy a közgyűlés ügyeimét felhívjam, miszerint távozó esperesének az egyházi ügyek körül tanúsított jó indulata és hasznos szolgálataiért elismerés, köszönet és bizalom szavaztassék. Ezután Máthis péuzügyigazgató, egyházmegyei tanácsbiró ur állott fel s kijelentette, hogy teljesen csatlakozik előtte szóló nézetéhez s indítványozza, hogy Begedy esperes munkálkodása a felszólalás értelmében jegyzőkönyvileg is megörökitessék. Ez indítvány ellen senki nem szólott, tehát Nagy Lajos főjegyző által egész helyesen a valóságnak megfelelően lett a jegyzőkönyv fogalmazva. Ez röviden a tényállás. Gyűlés után, néhány tiszteletes ur ez eszme megpenditőjét igaz, hogy kíméletlenül megtámadta, de hát mindenek kedvére és tetszésére maga az Idvezitő sem volt képes cselekedni, annyival kevésbbé teheti ezt egy gyarló misszionárius. Tacitust különösen a „bizalom" kifejezés bántja, pedig ennek hangsúlyozása nagyon is indokolt. A bizalmi kérdés rendesen akkor szokott felvettetni, midőn vádak emeltettek Egy dunántúli megye például a főispánja vádoltatván, évenként többször is bizalmat szavazott neki. A b.-somogyi egyházmegye esperese ellen Tacitus állítása szerint az egyházi felsőbbség emelt vádakat, tehát helyéu való és egy erkölcsi testülettől méltán elvárható, hogy bizalmát nyilvánítsa esperese, elnöke iránt arra vonatkozólag, miszerint a vádakat alaposan megfogja czáfolni. Vagy is más szóval bízik az egyházmegyei közgyűlés, hogy teljesen tisztázni fogja magát. Világi egyének megyei gyűlésen ily értelmű határozatot egyhangúlag hoztak, — azt hittem hasonlóan történik-e oly egyéne között is, kiknek nagyobbrésze pap, Krisztus tudományának hirdetője s igy át van hatva a szeretet magasztos tanaitól, — s a közügyekbeu fáradozó, nyugalmát feláldozó egyént legalább elismeréssel jutalmazza. Mert az Idvezitő mintha azt mondta volna: „arról ismernek meg beuneteket, hogy tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek.“ Ha mi egymást folyvást rágalmazzuk, kisebbítjük, egymás munkálódása iránt elismeréssel, tisztelettel nem viseltetünk, vájjon miként valósítjuk meg a Krisztus evangéliumát ? ? ? Tacitus, hogy a bizalmi nyilvánítást minden áron kisebbítse, ezt Írja: „az indítványt egy misszionárius tette, kinek illetve gyülekezetének a választásoknál szavazata sincs.“ Vájjon mit akar evvel Tacitus mondani ? Azt, hogy annak a misszionáriusnak a nézete, beszéde ne vétessék oly figyelembe, mint ama boldog halandóké, a kik kevesebb minősítés és csekély szorgalom, tevékenység mellett egy-egy gyülekezetben szolgálnak. Tacitus ha akarja, bizonyára tudja, hogy az elszórtan a katolikusok közé ékelt falvakban, hol a hívők oly sok kisértésnek vannak kitéve, sokkal nehezebb a reform, hitben levőket megtartani, mint oly helyeken, a hol nagy számban laknak együtt. No de hagyjuk ezeket, ha Tacitus kicsinyei, zárasson ki az egyházmegyei gyűlésről, avagy mondassa ki, hogy misszionáriusnak hallgató ajakkal szabad csak a gyűlésen részt venni. Én még ezért sem haragszom meg Tacitusra, hiszen kicsinylésével szemben úgy a gyülekezetnek, valamint csekélységemnek is elég fényes elégtételt ad az egyházi felsőbbség elismerése és az a körülmény, hogy egy alkalommal József főherczeg 0 cs. és kir. fensége által adott udvari ebédre is meghívást nyertem. Legyen bármily véleménye Tacitusnak, én embertársi kötelességeimet bárki iránt is teljesíteni fogom, s a
