Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-05 / 36. szám
571 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 072 ről mondotta az Idvezitő „nem azért jöttem, hogy békességet bocsássák a földre''1' s szoknak a képmutatóknak mondja ezt, a kik az égnek és a földnek ábrázatjáról tudnak Ítéletet tenni, „de ti magatokról meg nem Ítélitek azt, a mi igaz.“ És hát az volna ama rettenetes bűne T-nak, hogy N. L. modern bálványimádása, émelygős ember dicsőítése ellen tiltakozik, miként Pál Listrában s bizonyára méltóbban, mert N. L. nagy esperese minden csodás erejű működése mellett is, még egy sánta egyházat sem állított lábra. Az volna-e bűne, hogy a midőn azt látja, hogy Jupiter papja, koszorúkkal megékesitett bikákat hajt a templom tornáczába, hogy a községgel (egyh. megyével) áldozatot tétessen, oda kiáltja annak a N. L.-nak, aki maga mondja, hogy „csak a képmutató farizeusok szokták fújni a sípot, ütni £a dobot utcza szegleten,“ férfiak miért mivelitek ezt?“ Luk. XIV. 13—15. Az volna-e bűne T.-nak, hogy lerántotta a lepelt N. L. azon sanda vágásáról, melyet a kaposvári értekezletnek is főtárgyává akart tenni, midőn az esperest a püspöki vizsgálat túlszigoru eljárásának, ami pedig épp oly kíméletes volt, mint a milyen enyhe a kér. ügyész referádája, — áldozati bárányaként akarta bemutatni. Persze a kerület is tigris, mely bárányvérre szomjuhozik! Nos hát ezen bűnét T. éppen úgy nem szégyenli, mint a mennyire dicsekszik N. L. az ő vele született tipikus erényeivel, melyek szerint az életharczában semmi vágást nem szenvedett ő, aki még semmit sem tett. Ám választassa meg magát esperesnek, B. örökét úgy sem óhajtja senki elfogadni, még kevésbbé elfoglalni; de aztán tegyen, alkosson, teremtsen is : majd meglátja, hogy az élet harczából menekül-e seb nélkül ? s lessz-e mindenkinek az ő szelíd — humánus — békés, légynek sem vétő természete mellett olyan kedves P. bácsi, akarom mondani Lajos bácsi! ? s minden ős erénye mellett is 10 évi tevékeny, pontos és erélyes espereskedés után ártatlan vér? Aki megérti a köztünk folyó vitát s mindenki megérti N. L.-en kívül, az tudja, hogy T. nem B. még kevésbbé N. L. személye ellen emelte föl szavát, hanem fölemelte prot. önérzettel az egyházmegye és a kerület reputatiója érdekében: midőn a tények hamis bevilágitása ellen tiltakozott, ami N. L. nyelvén szólva, csak a gonosz telkeknek s az igazság elhordozására éretleneknek fájhat. Tacitus. Lelkész jubileum. Nagy tiszteletű Szerkesztő Ur ! Egyszerű, de egyszerűségében mégis meglepő és a mai időben annyira ritkán előforduló ünnepélyt akarok becses lapjának megírni és annak szerény helyet kérni. Egyházunk nagyérdemű lelkésze nt- Varannai Lajos ur, e hó 24-én töltötte be Ujbarson lelkészkedésének 25-ik évét. Egyházunk hivei lelkészünk iránti szeretetöknek kifejezést adni óhajtván, a legnagyobb titokban gyűjtést rendeztek egy emléktárgy beszerzésére, melylyel lelkészüket meglepni akarták akként, hogy arról az ünnepelt lelkésznek legkisebb sejtelme sem legyen. — A jelzett nap reggelén, egyházunk első gondnoka Mokos Sándor csak arra kérte a lelkészt, hogy későbben harangoztasson, mint rendesen harangoztatni szokott és mint mondá, e kérelem okát most meg nem mondhatja. — Lelkészünk e kérelmet teljesítette és később mikor harangoztatott, akkor látta, hogy a buzgó hívek ünnepélyesen felkészülve vonultak az Isten házába. — A lelkészt neje, ki szintén bele volt avatva a titokba, de csak az nap reggelén, csak a templomba menetel pillanatában értesítette arról, hogy mi fog történni. — Lelkészünk mikor a templomba lépett, már szállt a buzgó ének menny felé az üneplő hívek ajkairól. — Majd a lelkész az imádkozást elvégezvén^ alólirott kiállott az urasztalához, mely virágokkal volt megrakva, rajta az ünnepeltnek szánt értékes theakészlet koszorúval övezve, s üdvözölte a lelkészt a gondnokok és a gyülekezet nevében, — felsorolva lelkészünk érdemeit: rámutatott mind azon áldásos munkálkodásra, melyet a gyülekezetben 25 év alatt kifejtett, azon fáradhatatlan munkálkodását hirdető alkotásaira, minő a kor követelményeinek teljesen megfelelő iskola és tanítói lak úgy uj Barson mint Kis-Koszmályban. Rámutatott a párját ritkító szép lelkész lakra, tanító és lelkész lak mellék épületeire, melyek a gyülekezet csudálatra méltó buzgóságát s áldozat készségét hirdetik még a késő utódoknak is, mert mind ezen építkezések mintegy 17.400 frtba kerültek. Kiemelte alólirott különösen a lelkész azon tapintatos eljárást, mely úgy tudja vezetni a gyülekezetét, hogy őt szeretettel követték és követik, — a tanítók iránt tenusitott nemes jó akaratát, melynél fogva a tanítóknak valóságos atyja s éppen ennek tulajdonitható az az igazi buzgóság is, melyből kifolyólag a hivek látogatják az Urnák szent templomát és az a pompás rend és béke, mely ott uralkodik. De ebből kifolyólag következik az a bizalom is, melynélfogva régidő óta, újra meg újra megválasztják őt úgy a községi bizottsági tagok közé, mint Bars vármegye bizottsági tagjai sorába, de nem csak a nép, hanem hogy a magasabb körök is megtisztelik bizalmukkal, világos jele annak, hogy Barsvármegye népiskolai bizottságának is tagja, valamint az is, hogy miniszteri iskola látogatóvá is kineveztetett, nem is említve azon bizalmi állásokat, melyeket a nt. barsi ref. egyházmegyében elfoglal. Majd ezek után alulírott átadta a lelkésznek az igazi szeretet adta művész kivitelű értéktárgyat, azután a nők nevében egy nő, a leányok nevében egy leány nyújtott át koszorút. A szeretetnek, napjainkban ily ritka s önzetlen nyilvánulása nagyon meghatotta szeretett lelkészünket. Meghatottan kezdett beszédet, válaszolva a gyülekezet érzelmeit tolmácsoló tanítónak, majd a koszorút nyújtóknak. Mint a tavasz virágain rezgő harmat, úgy rezgett a meghatottságtól szeretett lelkészünk beszéde kezdetben, de majd a nála megszokott ékes szólással rögtönzött gyönyörű beszédben köszönte meg hivei szeletének nyilvánulását, s mint máskor, úgy most is magával ragadta anynyira, hogy midőn a templomból kijött, a szeretet és ra
