Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-08-29 / 35. szám
Nyolczadik évfolyam. 35. szám. Pápa, 1897. augusztus 29. Fokozatosság. Azon fizetésjavitási mozgalom, mely a prot. egyházban megindult, mely mint egy titáni erővel emelgeti egyházalkotmányunk jelenlegi épületét s megvetőleg fordul el az alkotmányos testületek e téren semmit tevő tétlenségétől s fenyegetőleg követeli az államtól az 1848: XX t. czikk beváltását, hova tovább terjed és — fájdalom — túlzásoktól sem ment. De hisz ez természetes. Ha a kazánt tüzeljük s a benne fejlődő gázt leszorítjuk, a helyett, hogy hasznos czélra elvezetnők és felhasználók, romlás, pusztulás áll be. így vau itt is. A szegény lelkészi kart tüzeli a nyomor, ez a pokolbeli ördög s bár hogy kiált is, szavát a hivatalos és hivatott körök meg nem hallják, mert B. K. barátom szerint a bajt, alkotó tagjai, nem érezik, mert nekik nem tüzel és igy a bajok gőzének feszereje elvezetve, hasznosítva nincs. Csoda-e azután, hogy az értesületlen magyar állam a XIX-ik században azt hiszi, hogy az 1848: XX. t. czikknek 600 frtos fizetés emeléssel eleget tesz, s ezért Gaudeamus igitur-ra buzdul 3000 prot. lelkész. Szegény lenézett apostolok! 12 évi tanulás után, 26 vizsga és két diploma mellett nektek csak 600 forintos fizetés jár az Ur 1898-ik esztendejében, mely bőven elég kenyérre talán, meg palástra, de hogy lapot, könyvet miből vesztek, s vesztek-e? gyermekeiteket miből taníttatjátok, egyre minimo 200 frtot számitva ? ahoz, azt meglátni nincs szem, nincs szív, mely megessen. Ezért került fájdalmad az alkotmányosság háta megé, épülete alá, ezért emelgeti azt, ezért kész ma kezet fogni az elégületlenekkel a hazai téren is. Pedig mennyivel jobb, helyesebb, törvényesebb lenne a mozgalom, ha az illető lelkészi kar unisono a traktusokat keresné fel, ott emelné fel szavát, kimutatva szám szerint a helyzet tarthatatlanságát, a szükségletet. Nem szabad feltennem espereseink, gondnokaink , tanácsbiráinktól, jobban fizetett lelkészeinktől azt, hogy a nyomor tüze előtt részvétlenül állhassanak meg, sőt hiszem, sőt megvagyok róla győződve, hogy egy ily számszerű adatokkal kiegészített indítványt, mint elodázhatiant lelkesen támogatnának, úgy egyházegyetemünk, mint a haza jól felfogott érdekében. Bármint legyen is a dolog, a tervbe vett állami alamizsna (600 frt) felett napi rendre térni nem szabad, — Nekünk van törvényes alapunk az 1848 : XX. törvényczikk. Az, a ki ennek beváltását követeli 50 év múlva, legalább is áll oly törvényes alapon, mint az alamizsna. Nekünk alamizsna nem kell, hanem kell maga a törvény alapjáni megoldás. Ezt kérjük, várjuk országosan, az utolsó órában. Ma a húr már igen feszült, mert minő a helyzet? Az egyházpolitikai törvények népünket figyelmessé tették arra, hogy másként is lehet, mint eddig volt, ezért fizet értéktelen termónynyel, vagy nem is fizet, perelteti magát — sajnos — s fenyeget a kilépéssel. Van-e pénztár, mely a felekezetlenieknél elmaradott termény átlagát fizetné, fedezné ? Ugy-e, hogy nincs, s vagy kivetendő a hiványban kötelezett összeg a megmaradtakra, vagy elengedi a lelkész. Első esetben a hűk is hűtlenekké lehetnek, utóbbi esetben az amúgy is szegény lelkész lenne szegényebb. A törvény akkor lett volna kielégitő, ha a dijlevelek épségét a felekezetlenség ellen biztosítja. E nélkül káros a lelkészi karra nézve. Káros az esketési stóla, kiadványok dijának elmaradozása is. Sokan a lelkészek közül, hogy híveiket a keresztyén házasságnak, az esküvésnek megnyerjék szabad stólát jelentettek ki. Kérdés jól tették-e az egyháziasság, mint saját anyagi existentiájok érdekében ? Első esetben nem rosszul, mert talán használt — ámbár nem egészen — utóbbi esetben rosszul? mert bizony van oly szegény vagy hideg lélek, melynél 35*
