Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-18 / 16. szám
Nyolczadik évfolyam. 16. szám. Pápa, 1897. április 18. *--------------------------*-A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez I)r. Antal Géza felelős szerkesztő ezi— mére küldendők. *---------------------------ft Az egyház és iskola köréből. Megjelenik minden vasárnap. «---------------------------* Az előfizetési dijak (egész évre 4 írt, félévre 2 írt), hirdetések, reolam atiők Kemenczky Lajos oziinére, a lap kiadd hivatalához küldendők. ft-----------------------------ft Nagy heti E napokban a Megváltó élete legnevezetesebb szakaszának eseményei újulnak föl a keresztyén világ emlékezetében. Vajha ne lenne pusztán külsőleges ez a megemlékezés. Vajha a nagy igazságok, a miket a nagyhót története elibónk tár, s a mik igazán isteni nagyságában tüntetik föl előttünk az Ur Jézust, találnának jól elkószitett földre keblünkben és termékenyítenék meg belső emberünket! Hogy épen nem jogosulatlan ez az óhajtás, azt azonnal belátja mindenki, a ki elfogulatlan komolysággal szemléli és mérlegeli társadalmi életünk jelenségeit. A nagyhót századok óta hirdeti, hogy az emberiség életében lejárt az ideje a hagyományos előjogoknak, a mikkel egykoron a zsidók is oly öntelten kérkedtek, hirdeti, hogy a lelki megvilágosodás, a vallásos és erkölcsi haladás a Mester tanitása után már csak akadályoztatható, de fel nem tartóztatható; hirdeti, hogy a felvilágosodás ellenségei bármi furfanggal éljenek, bárhogy erőlködjenek is, a múló győzelmek után végre is csúfosan elvesztik a csatát. És mégis folyton halljuk az előjogokkal való kérkedést; a mennyiben pedig el nem ismertetnek, azoknak követelését; folyton észleljük a sötétség átkos erőlködését, hogy létre hozza legalább azt a ködös homályt, a melyben maguktól is igen könynyen megtévednek a jámbor lelkek, a hazug vezetők pedig épen a legjobb fogásokat tehetik. Hirdeti a nagybét, hogy a nemtelen eszközök használása, a nép félrevezetése, vélt ellenségünk agyon rágalmazása, hamis tanuk fogása, hamistanúskodás és hűtlen árulás századokig, évezredekig gyülölsógessé teszik a bűnös nevét, — és gondolatok. mégis bányán követnek el ily erkölcsi öngyilkosságot, még manapság is, hogy testileg jól élhessenek. Bizony veszettül bevette magát társadalmi életünkbe, cselekvésünkbe ez a jezsuitádé semmikép se józusi elv: a czél szentesiti az eszközöket. És azt se kérdezzük, hogy minő czél! De minek is kérdeznénk; hisz ha már nemtelen eszközöket kell használnunk, akkor czólunk se lehet más, csak nemtelen. Szóval ugyan elutasítjuk magunktól ezt a jezsuita elvet, mert a nagypénteki történet— tudvalevő, hogy a zsidó papok is nagy vallásos czólból éltek vele Jézussal szemben—no meg a jezsuiták története gyűlöletessé tették, de szavunk e részben csak arra való, hogy elleplezze a valót. Avagy nem választja önző számítással a „paxu-ot jelszóul az, aki az 1894-diki kath. nagy gyűlés alkalmával s közelebb a Szent-István Társulat nagy gyűlésén is — bár svaviter in modo, fortiter in re — határozottan szítja a felekezeti önzés, a felekezeti gyűlölködés tüzet és gyanúsításaival megmérgezi azt a hatalmas folyamot, a melyből egyetértést, testvéri szeretetet, közös czólokért való lelkesedést és erőt meríthetnének e drága haza fiai ? Avagy nem próbált-e meg minden módot — nevek és jelszavak változtatgatásával — egy uj politikai párt arra, hogy az együgyüeket félrevezetve, képviselőinek számát bármi utón módon szaporítsa, hogy aztán halálra keresse — mint egykor a zsidó papok Jézust — azokat, a kik másként imádják az Istent?! És abban a testületben, a melynek tekintélyére nézve kétségtelenül első helyen kellene állani, az országgyűlésen meg van-e az illő tisztelet az egyéni becsület és 16
