Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-08 / 10. szám

149 DUNÁNTÜU PROTESTÁNS LAP 150 tftlfaluban levő jószágát, úgymint házhelyét, a hozzátar­tozó rétekkel, szántóföldekkel, szőlöhegyvámokkal együtt ugyan itt Szentantalfaluban lakozó Szalai Jakabnak 80 forintért, némi nemű szükségért 6 esztendeig. Voltának jelen ez levél Íratásban igen becsületes személyek, úgy­mint az lielségnek (igy) lelki tanítója Vépi János, Sólom Benedik, Kis Jósa, Pálfi Jakab, Pálfi András. Bizonyos tehát, hogy Szentantalfán 1659-ben anyaegyház volt, de ezen kívül a régi anyakönyv egy 1646 diki végrendeleten szintén a prédikátor létezését akarja bizonyítani, noha nevét a régiség miatt arról leolvasni nem tudják. Ez a két évszám 1646 és 1659, mindenesetre jelezheti a szentan­­talfai ref. egyház az időbeli létezését, de nagyon külö­nösnek tartom, hogy az 1721. évi általános tanuhallga­­tás alkalmával róla semmi szó sincs a jegyzőkönyvben, noha a 9-dik tanú Dobosi Péter antalfai lakos s helv. hit­vallású volt. A veszprémi egyházmegye levéltárában van 1808’ máj. 16-ról keltezett feljegyzés a szentantalfai egyház­ról, melyben az akkori lelkész Somody Péter az ur asz­talához tartozó szent edények között felsorolt kettőt ; „vagyon egy kis fedeles kék cserép korsó, mely készült 1687-ben, és egy kék cserép kánná ezen számmal 1691,“ mindegyik jelzi az egyház létezését. Talán már ekkor a szomszéd Csicsó és Jakabfával együtt tartottak lelkészt, melyet ezen három helynek egymáshoz való közelsége s a prédikátorok kevés száma is okadatolna, ha reá az 1674. évi pozsonyi rendkívüli törvényszékre megidézet­tek névsorából biztosabb következtetést nem meríthet­nénk. A hiteles jegyzőkönyv szerint zalavármegyei csi­­csói lelkész Szentgyörgyi János megvolt idézve. *) Antal­iéról ebben semmi nyom, ez azonban nem zárja ki azt, hogy ekkor lelkésze nem lehetett volna, s csak azért hoz­tam fel, mert később is ezt látjuk, s a valószínűség véle­ményem mellett van. Az 1708. évi pápai zsinaton, melyen Hodosi Sámuelt püspökké választották, jelen volt a csicsói lelkész Szentpéteri Pál, 2) mig Antaliéról semmi nyom sincs. Mindezek arra mutatnak, hogy a lelkész egyszer Csicsóban, másszor Antalfán lakott, de mind­egyik esetben mindkét helyen szolgált s mikor a lel­kész Csicsóban lakott, Antalfán ekkor lóvita volt és megfordítva. Az antalfai lelkészek azon névsorai, melyek az egyház és egyházmegye levéltárában reánk maradtak, 1703-tól kezdve megszűnés nélkül igyekeznek bizonyí­tani azoknak létezését, de neveiken kívül magáról az egyház dolgairól semmi hiteles adatunk nincsen; csak a későbbiek beszélnek róla. Úgy van az egyházak sorsa is, mint a népeké. A békességnek, virágzásnak idejét nem jegyzik fel, csak a dúló harezok vórontó csatáit, az ádáz küzdelmek vórtfagylaló jeleneteit örökítik meg, tanulsá­gul a következő nemzedéknek, óvaintő jelül minden köz­jóra törekvőnek. '} Sárospataki Füzetek 1863. évf. 668. lap. *) TóthFerencz: Túl a dunai püspökök élete. Győr. 1808. 118.1 I. A szentantalfai reform egyház viszontagságai, küzdel­mei a létért. Tanuhall gat ások, Gondol Zsigmond lelkész el­űzése 1768. márcz. 9. Azon időszakasz, melylyel a szentantalíai ref. egyház történetének tárgyalását elkezdhetjük, nagyon remény­telen, sőt aggodalom teljes korszakot képez magyar pro­testáns egyházunk életében. Az utolsó békekötés, az 1711 évi szathmári, biztosítja ugyan a szabad vallásgya­korlatot, de ez csak Írott malaszt maradt. Mikor Rákó­­czy hajdúi a szabadságért vívott harezok után jobb idő­ket várva félre vonultak, mikor a kath. főpapság látta, hogy hazánk igazainak megvédéséért nem támad többé mentő kar : egész erővel hozzá látott protestáns egyhá­zunk vógmegsemmisitésóhez. Ki vitték azért az 1714 — 15 évi országgyűlésen, hogy mindazon országos törvények, melyek a protestánsok vallásszabadságát biztosítják, csak királyi kegyelemből erősittetnek még meg. A mi egyházunk­nak létezését, mely békekötéseken, országos törvénye­ken nyugodott, a változó és ingatag királyi kegyelemre szorították s bízva a mindenkori királyokra gyakorolt nagy befolyásukban : elkezdték az üldözésnek, egyházunk elpusztításának munkáját. Fájdalom! Antalfán nem a klérus, hanem a test­vér, az ágostai hitvallásuak kezdték el a foglalást s az ebből következett küzdelem a régi ellenség kezére ha­talmasan dolgozott, hogy beteljesedjék rajtuk a példa­beszéd igazsága: két czivakodó fél láttára egy harmadik örül. Egész 1751-ig megvoltak egymással szép békesség­ben és egyetértéssel az antalfai református és ágostai hitvallású lakosok, de ez utóbbiak ekkor tanítót vittek maguk közzé, s hogy fizetését előállíthassák, elfoglalták a reformátusok földjét, rétjét, kik ezt azonnal bejelentet­ték Dóczy Ferencz íőbirónak a következő levélben: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! A menynek, föld­nek, tengernek és azokban lévő minden állatoknak te­­remtőjótől és minden szentek urától, Istenétől, minden lelki és testi kívánt jókat kívánunk nemzetes és nemes, vitézlő főbíró urunknak hozzátartozó szerelmesivel együtt. Nemes és nemzetes vitézlő főbíró urunk, mi szegény alább megirt helvót hitvalláson levő személyek, aláza­tosan és bizodalmasan folyamodunk a kegyelmed nemes és nemzetes vitózlö személye eleiben, és alázatosan le­borulunk a kegyelmed lábainál, mint Istentől, Ö Felsé­gétől rendeltetett szegényeknek, gazdagoknak, boldo­goknak és boldogtalanoknak ügyüket, bajukat eligazító, Isten képét viselő kegyes magistratusának. Jelentjük galibás állapotunkat és kérjük alázatosan uraságodat, mint Tekintetes urunkat, ne sajnálja kegyelmed ezen hallatlan esetünket megvizsgálni, Istenesen megítélni.— Mivel a Tekintetes nemes Zala vármegyének érdemes elöljáró tisztjei jól emlékezhetnek róla és minden körül való tartománybeli régi idejű emberek sem emlékeznek arról, hogy Szentantalfán ágostai hitvallású tanító lett volna, hanem eleitől fogva helvót hitvalláson levő ek­­klózsia volt. Mostan már mesterjeket behozták és nem a maguk jószágából, hanem a miénkből akarják tartani.

Next

/
Thumbnails
Contents