Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-02-23 / 8. szám
119 DÜNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP 120 Megütközött — és méltán — a missió bizottság azon, hogy Fiúméban a német származású, de magyar érzelmű Pápán tanult Schmidt J. miss, lelkész annyira propagálja a német nyelvet, hogy szinte hoczkáztatja az egyik főozélt az a sok német isteni tisztelet. Holott éppen azért választottuk ei a fiumei egyházat a trieszti német prot. egyháztól, hogy először önállóvá, másodszor magyarrá tegyük. A magyarosodási eszme volt bevallott intentiójuk azoknak a német nyelvű patríciusoknak is (Steinacker, Conradi, Meynier stb.) a kik épp a fönti czéiból kértek magyar papot. Ez legyen az egyik fő czél, a vezérlő eszme jövőre is. De mi csoda, ha nincs előbbre menetel, holott 8 év óta nem volt élő összeköttetése Fiúménak magyar ref. egyházi életünkkel, 8 év alatt most látván először kánonika vizitácziót a magyar tengerpart. Végül üdvözöljük az egyházkerületet, hogy elismerve a missiók jelentőségét, kezébe vette az ügyet; kiemelte ott eddigi szűk látkörébol s ama kicsinyes fölfogásból, mely rá nehezült. Csak éltető napfényét ne vonja meg továbbra se tőle, hogy éljen, növekedjék és gyümölcsözhessék. KöEIMENDY S. Nyilatkozat. E lapok f. évi 5 sz.-ban H. K. által Kis József tanár úrhoz intézett n ilt levélben az van mondva,hogy „már a debreczeni zsinaton jelezte a bátor és tevékeny Körmendy eme közös kútnak (a papi javak államosításáról“ érti) birtokba vételét Nem tudom, nem is keresem, honnét meritette H. K. ezan állítását, de nehogy ebből is fegyvert kovácsoljon ellenünk a zsíros falatjaira nagyon is féltékeny klérus, mint tette a Tisza Jubelium alkalmával, elhunyt főpásztorunk püspöki jelentésének ama nem is tárgyalt „bátoru följajdulására : kénytelen vagyok rektifikálni a fenti állítást. Ugyanis, a képviselőház mindjárt az újabb alkotmányos aera kezdetén bizottságot küldött ki a végett, hogy a jelenben a r. kath. egyház által manuteneált „Alapok ás alapítványok11 jogi természete és rendeltetése tárgyában tegyen jelentést a háznak. A bizottságnak e munkálatát alolirott a debreczeni zsinatra magammal vittem. S a jóságos és erős prot. érzületü br. Vay Miklós zs. vil. elnökünkkel előre megbeszélve s többekkel is közölve szándékomat: br. Vay bátorítására megállapodtunk abban, hogy azon zárt ülésben, melyben gróf Lónyai a preferenter általa kontemplált domestikai tervezetet megismertette s a zsinatnak vita nélküli hozzájárulás végett ajánlotta, annak előterjesztése után ón kérem föl a zsinat tagjait ugyan azon zárt ülésben arra, hogy a képviselő házi bizottsági előterjesztés értelmében tegyen a zsinat megfelelő lépéseket az iránt, hogy a vallás és közokt. miniszter, — illetve az összminiszterium, esetleg az országos gyűlés, kerestessék meg a végett, hogy az alapok és alapítványok természetének megvizsgálása tárgyában kiküldött bizottság jelentése vétessék tárgyalás alá s miután & leginkább r. kath. vallásu képviselőkből kiküldött bizottság azon végeredményt állapította meg jelentésében, hogy a) a tanulmányi alap országos természetű, vagyis “közalap“ ; „b) annak jövedelmei országos tan- és közművelődési ezélók előmozdítására fordítandók“ ; no) parlamenti kormányzat és budget jog követelményeinek megfelelően, ezen alap kezelése, jövedelmeinek mikénti fölhasználása és az ebből jöntártott tanintézetek a költségvetésbe fölveendők; — ennélfogva ezen a mintegy 30. millió értéket kitevő alapok és alapítványok aránylagos jövedelmében a hazai prot. felekezetek is részesitessenek. Mielőtt azonban ezen indítványomat megtehettem volna, Vizsoly Gusztáv zsinatitag és országos képviselő s kormány párti klubbelnök értesülve szándékomról megkeresett, hogy álljak el szándékomtól, mert az ügy oly kényes természetű, hogy annak fölvetése képes volna az akkor oly erős kormány pártot szétrobbantani; s ugyan ily aggodalommal megkereste az elnökséget is, hogy vegye le napirendről az ügyet, s a zárt ülés ideje a domestika. fontos kérdése által ki is merittetvón, értekezlet és megbeszélés tárgyává nem tétethetett az ügy. Természetes, hogy ón ezen meg nem nyugodtam, hanem mint akkori esperes, a belső-somogyi egyházmegye egyik gyűlésén esperesi jelentésembe v«ttem föl a tárgyat, oly czóllal, hogy onnét az ügy az egyházkerületre menjen föl. Föl is ment. Fötiszteletü püspök ur pedig szives volt kérésemre mindjárt a gyűlés elejére tárgyalás alá kitűzni, — megállapodásunk szerint, — oly időre, a midőn főgondnok és akkori ministerelnök T. K. ur is jelen lehet. Én referáltam mint jegyző az ügyet, de mielőtt a gyülekezet tagjai hozzászóllhattak volna, főgondnok ur talán szószerint imigyen figyelmeztette a Közgyűlést: „volt a püspök ur, volt a referens képviselő ; mindenki ismeri a képviselő házi viszonyokat, tudhatják, hogy nincs a háznak olyan pártja, mely azt a kényes kérdést a prot. érdekeknek megfelelően megoldani tudná: ne bőiggássuk.u S ezen minden uralkodó pártra nézve valóban axióma szerű bölcs elvet: „quieta non mooereíl elfogadta ismételt ellennózetem szerény hangsúlyozása daczára is a kerületi gyűlés. Az ügy tehát, mint éretlen, férges gyümölcs, a magasabb és általánosabb országos politika egy szól lebbenése folytán lehullott fájáról. Ez a tényállás. Tehát nem a róm. kath. egyház és klérus keze között levő országos javak sekularizálása tárgyában tettem én lépést. Éhez bizony nem volt bátorságom sem akkor sem most, midőn a K. J. féle czikk megírása előtt fölhivattam a felszólalás megtételére. Akkor azért, mert gyenge volt oly nagy kérdés fölvetéséhez az ón szavam s az idő teljessége is hiányzott hozzá.
