Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-02 / 5. szám

77 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 78 KX Y VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Püspökválasztási mozgalmak kerületünk­ben. — Mindkét oldalról több czikket kaptunk, melyek a püspökválasztással összefüggő dolgokat tárgyalják több-kevesebb hévvel. E czikkeket azonban nem kö­zölhetjük lapunk kezdettől elfoglalt álláspontjánál, a be nem avatkozás elvénél fogva. — Nem avatkoztunk be, mert nem akartuk senki érdekében sem befolyásolni a közönséget, hanem épen azt óhajtottuk teljes szivből, hogy ez a mi püspökválasztásunk, mely valóban arra hivatott jelöltekkel bir, legyen ideális tisztaságú vá­lasztás, a milyennek lennie kell. Nyilvánuljon egyedül az arra hivatott presbyteriumok akarata és bizalma minden befolyásolás nélkül. — E tisztaság érdekében emeltük már fel egy Ízben szavunkat s — fájdalom — kénytelenek vagyunk ismét. Igen nagy kár volt, hogy túlbuzgó párthivek olyan nyilt levelek szerkesztésére és a prespyteriumokhoz szétküldésére adták magukat, me­lyek közül egyik-másik már a személyeskedés vagy alap­talan gyanusitás terére lép. Képviselőválasztásnál még megjárná, de nem itt. Nagyon kár volt az ily nyilt-leve­­velek szerkesztését és kibocsátását medkezdeni, de ép hiba folytatni. A jelöltek valóban minden tiszteletre méltó személyisége nem szorul ily eszközökre. S kifo­gástalan választás mellett ily kitüntetésért küzdve még a kisebbségben maradás is nagy dicsőség. — Káplán kerestetik. A pápai ev. ref. egyház­­házmegyében 27. lelkészi hivatal van, s egy káplán sincs, miután Bállá Dezső kupi rendes lelkész lett s adminis­­tratorul a gyülekezet kértére Kúpra rendeltetett. Az • egyház kerületben levő káplán urak figvelme felhivatik ezen helyzetre s a ki közülök idejönni óhajtana az, Acsá­­don nt. Balassa Lajos ur mellett azonnal alkalmazást nyer. Jelentkezni az esperes h-vatalnál lehet. (Takácsi p. h. Veszprém megye.) —- Felolvasások. Múlt hó 26-ikán a pápai „Jókai­­kör“-ben Makay István, főiskolánk uj physika tanára, tartott igen érdekes előadást a ködfátyolképekről s adott számos jói sikerült mutatványt. A körnek egyik előző estélyén pedig e lap fömunkatársa, Borsos István, tar­tott felolvasást arról, hogy : Mi a szép és miért szép a szép ?“ — Az „Orálló“ ez az ügyesen szerkesztett s pr-o testáns egyházunk érdekeit oly hiven és lelkesen szol­gáló s hetenként kétszer megjelenő lap, melyet dr. Barth a Béla debreczeni jogtanár szerkesztett, jan. 29-én megjelent számával megszűnt. Megszűnt pedig a közö­nyösség és rész vétlenség miatt, mely lehetetlenné teszi prot. egyházi irodalmunk felvirágozását s ezzpl együtt megakadályoz sok mindent, a mi egyházi életünket ben­­sőségteljessé s igazi vallásos szegemtől áthatotta tenné. Valóban sajnálni lehet, hogy ez a makacs közönyösség az „Orálló“ pályafutásának is útját szegte. —• Orgona átvétel. A sopron megyei Szill-Sárkányi ág. hitv.. evang. hitközség részére Országh Sándor és fia budapesti műorgonakészitő czégnél megrendelt új orgona elkészülvén, azt a hitközség által felkért szakbi­zottság a mai napon egyhangúlag átvette és dicséretet szavazott a czégnek a jó, csinos és szolid munkáért, melylyel az orgonát előállította, de főleg az or­gona belszerkezete (kúprendszer) részesült a legna­gyobb elismerésben, mivel ez a legnagyobb gonddal van készítve és minden zaj nélkül könnyen és a legnagyobb pontossággal működik. Az orgona változatainak össze­állítása szintén művésziesen van megállapítva és minden egyes változat hangja oly kellemes és karakteristikájár­nak megfelelő, hogy úgy egyenkint mint együttes hasz­nálat mellett kellemesen hat a hallgatóra. Kirchner Elek győri ev. gyűl. orgonista. Karsai Imre lelkész. Farkas József szilsárkányi r. kath. kántor. Bozzay Mik­lós gyűl. felügyelő. — Kérelem. A kereskedelmi ministerium múlt év­ben 14110. szám. alatt engedélyt adott az ó-becsei pro­testáns egyháznak, hogy templom és iskola építési czé­­lokra postatakarékpénztári gyűjtő lapokat küldhessen szét az országban, hogy kitűzött czélját könyöradomá­­nyokkal érhesse el. E czél csak részben éretett el, mivel sok takaréklap még mindig nem érkezett vissza; neve­zett egyház tehát hazafias bizalommal felkéri azokat, kik takaréklapot kaptak és azt mindezideig vissza nem. küldték, hogy azt „Templom építési alapkezelőségnek Ó-Be­cse“ czim alatt mielőbb vissza küldeni szíveskedjenek. — Helyreigazítás. Lapunk múlt számában „Fe­hér holló“ ez. alatt közlött vegyes közleményben emlí­tett összeg, melyet Hauser György győri hitsorsosunk ajándékozott odavaló egyházunknak, nem 202 frt, hanem 222 frt. — Érdekes tanulmány jelent meg a Zeitschrift für Philosophie und philosophische Kritik“ ez. német folyóiratban, melyet még Fichte alapított s jelenleg Falkenberg Richard tanár szerkeszt Erlangenben s meg­jelenik Lipcsében. A tanulmány czime „Zur Geschichte und Litteratur der Philosophie in Ungarn“ s szerzője dr. Szlávik Mátyás eperjesi ev. theol. tanár, ez a kiváló tevékenységű férfiú, ki nem cspkély elismerésre tarthat számot azért, hogy szépen megirt tartalmas dolgozatai­val tájékoztatja a mi viszonyainkkal még mindig na­gyon ismeretlen külföldi közönséget. Jelen munkájának is, kétségtelen tartalmi becsén kívül, ez kölcsönöz je­lentőséget. Müvében hazánk kiválóbb hegelianusai közt megemlíti Tarczyt, Bocsort és Kerkapolyt, főiskolánk egykori tanárait. — Egy szükséges könyv. Ajánljuk olvasóink fi­gyelmébe a mai viszonyok közt különösen lelkészeinkre nézve nehezen nélkülözhető magyarázatos törvényköny­vet: „löv»5. XLII. Törvényczikk: Az izraelita vallásról. XLIII. Törvényczikk: A vallás szabad gyakorlatáról. — Jegyzetekkel és utasításokkal ellátta dr. Imling Konrád- A vallás- és közoktatásügyi, belügyi, és igazságügyi mi­niszterek végrehajtási rendeletével. Ara 40 kr. — Hit, remény és szeretet könyve az élet ked­vező és kedvezőtlen napjaira. Imádságok és elmélkedések a magyar protestáns nép számára Csiky Lajos debre­czeni ev. ref. hittantanártól. 603 lap. Ara ? Ajánljak olvasóink figyelmébe e jó imádságos könyvet, mely áhítatot és igaz protestáns szellemet lehel. Jósága mel­let bizonyít az is, hogy már 3 kiadás teljesen elfogyott« belőle s igy 17 ezer példány van forgalomban. Most je­lent meg a 4-ik kiadás ismét 6000 példányban. — Részletes tanterv az ismétlő iskolák vezeté­séhez. E czim alatt adta ki Tárnok Gyula komáromi.

Next

/
Thumbnails
Contents