Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-27 / 52. szám

825 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 826 lehet szép elvontan, de nem kedvez a Magyar hazának, melylyel egy közös protestáns vallás a mint a kebelbeli lutheránus szászokat és tótokat nem tudta, úgy nem tudta volna a többit sohase egyesíteni. Legfeljebb egy sok nyelvű protestáns konfödérált állam lett volna az egésznek a vége, melyből azonban még a protestáns vallás diadala fejében is alig kérne czikkiró is, bármily protestáns igaz magyar ember! Yiszout azonban azt is elmondjuk, hogy ha a ma* néppárt egyik czélja volna az általunk vázolt és a pro­testantizmus által alapjában legyűrt visszaéléseket, vagy azok távoli lehetőségét újra diadalra segiteui, úgy Isten mentse meg ennek sikerétől mind a katholikus egyházat, mind pediglen hazánkat!*) Egy Katholikus Lelkész. Szabályrendelet-tervezet a dunántúli ev. ref. eggházkerületben az egyházközségek háztartásáról. (Folytatás.) 53. §. Az egyházi adók az e czélra szolgáló külön naplóba, illetve fökönybe részletezve vezetendők be. Az adók naplójából a közpénztári naplóba az átvétel vagy az év végé­vel, vagy év közben is részletezés nélkül egy összegben „egy­házi adó“ gyűjtő név alatt Írandó be. Az év végével az adók naplójából a pénzmaradvány Ősszege a közpénztári naplóba átveze­tendő. Minden átvezetés alkalmával az adók naplójában a meg­felelő öszeg kiadásba teendő. Ugyanezen szabály alatt áll a magtári és egyéb naplók pénzmaradvány összege is, a menyiben az alap jövedelme a közszükséglet fedezésére szolgál. Az egyházi adó- és magtári- naplónak a pénzrovaton kí­vül annyi rovattal kell bírni, mint a hány nemben az adó fizet­tetik, illetve mint a hány nemű gabona a magtárban kezeltetik. 54. §. Az egyház követelésének és tartozásainak nyilván tartása tekintetéből minden egyházban annyi főkönyv nyitandó, mint a mennyi napló vezettetik. A főkönyvet rendszerint a lelkész (a tanító szb. r. 45. §.) vezeti. Jogában áll azonban saját felelőségének terhe alatt a vezetést másra is bizni. Minden főkönyv a lelkész (tanító) felügyelete és Őrizete alatt áll. A bevételek és kiadásoknak nyilván tartása tekintetéből a megfelelő napló tételei a főkönyvbe naponként,— hetenként,— *) Érdemesnek tartottuk közölni e sok tekintetben kiválóan érdekes czikket már csak azért is, mert szinte szokatlan elfogulat­lansággal Ítél meg egyes dolgokat és nagyon őszintén tárja elénk a katholicizmus jobb elemeinek gondolkozását. Természetes, hogy nem fogadjuk el a protestantizmus hivatásáról nyilvánított nézeteit. A protestantizmus nemcsak a visszaéléseket és hibákat megszüntető forradalom, s nem egyedül a tagadás elvét képviseli, hanem hatal­mas alkotó erő is. Alkotott olyan hitéletet, a mely — mint gyümöl­csei tanúsítják — nem áll hátrább a keresztyénség semmi más egy­házáénál, sőt mélység és tisztaság tekintetében megelőzi azokat-] Mi. protestánsok visszafelé nem lépünk, csak előre. Tehát másféle faja az egyesülésnek előttünk képzelhetlen, minthogy csatlakozzék hoz­zánk, a ki álláspontunk helyességéről megyőződött. S z e r k. minden esetre azonban a hónap végén — bevezetendők; köte­lességében áll ez okból a számadónak a naplót a főkönyvveze­tőjének átadni, vagy a tételeket a bejegyzésre kitűzött időben bemondani. A főkönyv több évre összeállitott — kemény kötésbe foglalt könyv, melynek lapjai a ezélnak megfelelő rovatok­kal látandók el. 55. §. A közpénztári főkönyv az e. község kózjövedelme­­inek és közszükségleteinek csoportos évi nyilvántartására szol­gál, miért is annak tartalmazni kell mind azon bevételeket és kiadásokat részletekben, melyek a kölségvetésben elő vannak irányozva és igy a vagyont vagy szaporítják vagy fogyasztják, vagy is az „A) valódi“ bevételek és kiadásokat. Tartalmazni kell továbbá azon bevétel és kiadásokat is. melyek akkor állannak. elő, midőn a pénztár pénzt ad ki és helyette kötelezvényt vesz be, mely cselekvény által a vagyon sem nem szaporodik sem nem fogy, de átváltozik, vagy is a „B) Hitel-műveleti“ bevételeket és kiadásokat. Végre, miután minden pénz, a mi a számadó kezeihez fizettetett, a naplóba bevezetendő, annál fogva tartalmazni kell azon be­vételeket is, melyek nem ezen egyházi, de más czélokra szol­gálnak és igy a pénztárra nézve idegen pénzt képezvén ismét kiadandók (gyűjtések, közalap stb.), vagyis a „C.) átfutó“ bevé­teleket és kiadásokat. 56. §. A közpénztári főkönyv rovatai következők: a) ro­vat szám,— b) bevétel (kiadás) megnevezése,— c) tartozás: 1) múltra : kor. fill. 2) folyóra : kor. fill. 3) összesen: kor. fill.— d) lerovás: 1) kelte 2) napló (tétel) száma, 3) egyenként: kor. és fill. 4) összeszesen: kor. és fill, e) hátralék 1) egyenként: kor. és fill 2) összesen : kor. fillér. 57. §. A főkönyvben első sorban az A) Valódi bevételek ugyanazon rovat szám és czimmel iratnak be, mint azok az előirányzatban fel vannak véve, mely után ugyanazon szabály betartása mellett az A) valódi kiadások Írandók be. Ez után a főkönyvnek két szemben álló oldalának bal felére a bevétel, jobb felére a kiadás „B) Hitműveleti“ tételei akként Írandók be, hogy a bevételben: I „Kölcsön kiadott tőkékből“ irt czimmel, a kiadásban szemben álljon : I. „Kölcsön kiadva tőke“ és a bevételben: II „Kölcsön felvett terhelő tő­kék“ irt czimmel a kiadásban a szemben álljon: II „Visszafize­tett terhelő tőke? Végre a C) átfutó czim alatt bevétel oldalon: I „Ide­gen pénzek“ irt czimmel, a kiadásban szemben álljon: I „Ide­gen pénzek“. Minden czim egymástól oly távolságra Írandó, hogy az egyes czimek alatt, beírandó részletekre, az év végéig elegendő hely legyen. 58. §. A főkönyvben a bevételek és kiadások előírása, a tartozás rovatában történik. Az előírás kétféle : a) vagy ismert vagy b) az év végé­vel megismerendő — összeg. A bevételben ismert összegek rendszerint a hátralékok (kamat — bér stb.), vagy oly összegek, melynél többet a fize­tésre kötelezettől követelni nem lehet, kevesebbnek fizetése esetében pedig hátralékos tartozást képez, (haszonbér stb). A kiadásban már ismert összegek: rendszerint a törvény jogügylet, — vagy egyezség által megállapított évi összegek (adók, tiszti fizetések, biztosítási dij, — kéményseprés stb.

Next

/
Thumbnails
Contents