Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-20 / 51. szám
811 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 812 mely czélra az szolgál (közpénztári, magtári, alapítványi stb.), az e. község neve és jellegének megnevezésével az évszámmal és az összefűző szálak végeire nyomott egyházi pecséttel. 52. §. A közpénztár czéljaira szolgáló napló rovatai úgy a bevétel, mint a kiadás oldalon a következők : a) tétel szám, b) kelet: hó és nap,— c) Okmány darab szám,— d) Megnevezés e) pénz: korona,— fillér,— és f) kötvény : korona, fillér. Ezen naplóra nézve az általános szabályokon felül szigorúan betartandó, hogy midőn a presbyterium valaki részére tőkekölcsönt engedélyez (e. t. 96 §. c",), vagy valamely pénzintézetbe pénzt elhelyhez, és a pénzösszeg mint kiadás a naplóba is be lett irva, ugyanazon összeg a bevételben mint kötvénybevétel bevezettessék. Ellenben, ha valamely adós az általa tartozásba levő tőkét egészben, vagy részben a pénztárba befizeti, miután az öszeg mint pénz bevételeztetett, ugyanazon alkalomnak megfelelő összeg mint kötvény kiadás vezetendő be. Kölcsön adott tőke, nem különben az egyház által kölcsön felvett tőkének egész összege kiadás, illetve bevételbe Írandó, a levont kamatok,— költségek stb. külön tételszám alatt Írandók be. A polgári vagy közigazgatási hatóságok által az egyház ellen elrendelt végrehajtás alkalmával, az egyház adósainál betiltott követelés, ha rendeltetésének helyén be lett fizetve, habár tényleg nem is folyt be az egyház pénztárába, azon czimen vezetendő a bevételbe, mint a mely czimen az adós azzal az egyháznak tartozott és ugyanazon vezetendő a kiadásba, mint a mely czélra az illettékes helyen be lett fizetve. Egyházi beszéd ifjúsági istenitiszteletre. Alapige: Máté XIX. 16—23. Szeretett Hallgatóim! A felolvasott szentigék édes Idvezitőnk életének egy megragadó részletét tárják elénk. Oly részletét, mely minden csudáknál, minden nagy tetteknél fényesebben igazolja az ő istenségét s emberi mértéket túlszárnyaló nagyságát. Mikor a vakoknak szemeit megnyitja, a sántákat meggyógyítja; mikor a halottakat föltámasztja és uj életre kelti: látjuk ugyan az ő hatalmát, csudálkozás és ámulat tölti el lelkünket, de szivünk melegebb érzései lekötve maradnak, mert szinte félelem fog el bennünket ily végtelen erő látásán, melynek felfogására emberi értelmünk minden póbálkozásai sikertelenek maradnak. Nem tehetünk egyebet, mint elmondjuk a zsoltáriróval: Mi Urunk Istenünk, mely igen csudálatos a te neved a földön, ki a te dicsőségedet az egek fölé magasztaltad“ Ellenben akaratlanul is szárnyra kelnek szivünknek minden jobb érzései s vallásos áhitat melege hatja át keblünket, ha olvassuk az alapul vett szent igéket s Megváltónk életének ehhez hasonló nagyszerű jeleneteit. Ha magunk elé képzeljük, a mint szent haragjában kötéllel veri ki a kufárokat a templom előcsarnokából, kik ama szent helyet megfertőztették. Ha lelki szemeinkkel látjuk, a mint elmélkedve ül a templomban s a phariseu* sok sokasága egy szegény bűnös asszouyt hurczol eléje, hogy Ítéljen felette. Az üdvözítő látja a szegény asszony bünbánatát; a kisérő tömeg szeméből kiolvassa a rut kárörömöt s nyugodtan mondja ki ítéletét: „A ki ti kövületek bűn nélkül való, az vessen először követ ö reá.“ ^János VIII. r.) Néhány perez alatt a vádlók tömege elpárolgott, csak a megmentett asszony zokogott bünbánólag lábainál. Az élet és megjobbulás kapuit nyitották fel előtte Jézus szavai: „eredj el és többé ne vétkezzél“ Mily szép, mily felséges jelenetek! Az ilyeneknek olvastakor leginkább érezzük a Megváltó közellétét. Érezzük és látjuk, hogy ember nem képes ily világosait olvasni embertársa szivének titkait; hogy ember nem képes oly végtelen szeretetre és irgalomra a bűnösök és szenvedők iránt; hogy az emberi agyban nem teremhetnek ily egyszerűnek látszó s mégis utolérhetlenül magasztos gondolatok. Érezzük és látjuk az isteni erő jelenlétét, melynek hatása alatt a mi sziviiukben is fellángol minden magasabbra vivő szenvedelem; a bennünk rejtőző égi szikra lobogni, fényleni kezd: s ilyenkor születnek az emberi léleknek legnemesebb törekvései, érlelődnek meg a jó és szent elhatározások: ilyenkor pillantjuk meg ama magasabb czélokat, melyeknek megközelítésére emberi hivatásunk kötelez. Jertek tehát szeretett hallgatóim! vizsgáljuk meg közelebbről az alapul vett szent igéket, hogy ez ünnepi alkalommal minket is megihlesen az üdvözítő isteni ereje s az evangéliumi ifjú példáján okulva, a mi lelkűnkben is jó és szent elhatározások érlelődjenek. I. „Jó Mesterem, micsoda jót cselekedjem, hogy az örök életet vehessem ?u — igy szólitá meg Jézust, —odafutva hozzá s leborulva lábaiuál, — a gazdag és előkelő ifjú. Ez az ifjú is egy bizonysága annak, hogy bár azon időben, midőn Jézus szent munkáját megkezdette, a világ a legnagyobb romlottság örvényébe sülyedt s a Megváltó épen azért jött, hogy e mély örvényből az embereket kiszabadítsa: mindazáltal a jónak magva ekkor sem veszett ki az emberek közül, hanem a romlottak és közönyösek népes seregéből kiváltak egyesek, kik minden kisértések közt megőrizték lelkűk tisztaságát. De bizonyítja ez ifjú példája azt is, hogy mihelyt megkezdte Üdvözítőnk csodás működését, azonnal oszlani kezdett a homály, mely eddig a jót és igazat az emberi szemek elől eltakarta s a kinek keblében csak egy paránya élt a jónak és nemesnek, az a jó rész megmozdult, élni és működni kezdett s hajtotta az illetőt, hogy közelebb jusson ahhoz a csodás férfiúhoz, ki ismeri a mennyei Atyát s megmutatja a hozzá vezető utat. Ez a magasabb ösztön, a halhatatlan után, ragadta meg az evangéliumi ifjút s vezette Jézus lábaihoz, hogy tőle nyerhessen Útmutatást az örök élet felé ! Jézus, ki mint nyitott könyvet, úgy olvasá az ember szivének legrejtettebb titkait, megkedvelé az ifjút s szelíden mondá néki; „Ha be akarsz az életre menni, tartsd
