Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-20 / 51. szám
807 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 808 is vau — nem mind megannyi vádoló tann-e, nem mind megannyi kiáltó jelek-e ellenünk, melyek megrázólag hirdetik : itt a 12-ik óra, tegyetek valamit, mer: lassan mi is eltávozunk tőletek. Hol vannak a protestáns öntudatnak, a vallásos ragaszkodásnak ama boldog idői, mikor egy fejedelem, a győzhetetlen Bethlen Gábor, Bocskay még a csaták zajában s az ágyuk bömbölő morajában is magukkal vivék bibliájukat, melyekért sokszor falvakat, kincseket kellett áldozniok, hogy sajátjukul bírhassák. Hol vannak azok a ma talán rajongóknak csufolandott hitsorsosok, azok a sokszor vérig sanyart, földjüktől s vagyonuktól megfosztott református gyülekezetek, melyek készebbek valának odahagyni szülötte földüket, édes lakóhelyüket, s vándorbotot véve kezükbe, harmadik-negyedik vármegyében ismeretlen helyen telepedtek le, s ott alapítanak kimondhatatlan viszontagságok közepette uj hazát, uj otthont, csak hogy szabadon, lelkiismeretükben, hitükben nem háborittatva imádkozhassanak. És mi is ? mi az ige hirdetői, a népnek vezérei, a nyájnak pásztorai? Bizony-bizony félek, hogy megizetlenült a só, hogy csak béresek, hűtlen sáfárok vagyunk mi, a kik nehezen tudnánk nem hogy életünkről, szabadságunkról lemondani hitünkért, a ránk bízottak üdvéért, ha" nem szenvedélyeinket és hiúságunkat sem tudjuk áldozatul vinni vallásunk magasztos elveiért, érdekéért. S élünk szenvedélyeinknek, hajlamainknak ; bibliába mélyedés helyett egész önfeláldozással forgatjuk a négylevelü biblia lapjait! Lelkek vadászása, bűnök s emberi erőtlenség kísérteiéi helyett űzve, kergetve a mezők vadait, hegyenvölgyön járva, sziklákat meglépve, mint az evangélium buzgó, valódi pásztorai a száguldó nyáj utánll Telve szájunk pánaszszal a világ elfajulása, elvallástalanodása, elváltozása ellen! s nem jut eszünkbe, hogy megfordítsuk, újjáalakítsuk azt. Lelkesítő példaként nem ragyog előttünk annak magasztos alakja, ki egy fényes, egy ellenséges, egy romlott világ, egy főváros közepette, egymaga emelte fel szavát, megálljt kiáltott a kábultan rohanó, erkölcsi meredély szélén tétovázó emberiségnek s uj irányt szabott a világ menetének ? Nem lelkesítenek a reformátorok bámulatos alakjai, a törhetetlen Luther, a hajthatatlan lelkű Kálvin, kik uj elveket, uj eszméket, kristálytiszta forrást buzogtattak a bűn és tudatlanság posványái közt, ledöntve a romokat, s újakat alkotva azok nyomain ! Mi több, mi kétezerén vagyunk, kimívelve, kioktatva a modern tudományok összes bölcsességeivel, felfegyverezve az ész és tudomány ezer ágú vívmányaival, csak a lélek, a buzgóság, a hit, a lelkesedés hiányzik belőlünk, arra nem tanítottak, nem oktattak sehol! ügy vagyunk, mint pusztában eltévelyedett kalauz, kinek vannak fegyverei ragadozó vadak ellen, élelme, vize az égető testi szükség ellen; öltöny, mely őt az idő viszontagságai ellen megvédje, vele a nyomdokit követni kész sokaság, s ő ott áll tehetetlenül, habozva, tájékozatlanul, tájékozást nem nyújthatva népének. Ámde ébredezünk már! Lelkünk mélyéig kezdenek már hatni a serkentő szavak, s ha vannak, kik még mindig elég önhittek keresni a bajok, a visszamaradás okát külső körülményekben, sokszor alaptalanul gáncsolt — mert oly sok nemesre, áldozatra kész — világi elemeinkben, hasonlíthatatlanul nagyobb azok száma, kik mellű, két verve, szemeiket égre emelve bünbánólag mondják- Uram, légy irgalmas nekem szegény, erőtelen bűnös embernek ! E beismerés, a tenni szükségesség érzete nyilatkozik barsi egyházmegyei lelkészértekezletünk azon egyhangúlag hozott határozatában, hogy ez évtől kezdve minden egyes lelkész erkölcsi kötelességének ismerje gyülekezetében heteukint legalább egyszer vallásos estély megtartását, melyekről,valamint eredményérőlés tapasztalatairól jelentését a legközelebbi értekezletre beterjeszteni köte„ les leend! Követendő példa, üdvös határozat! Nem parancsoló paragrafusok által kényszerítve, de a sokkal kötelezőbb szent erkölcsi kötelezettség tudata által késztetve, lelkesittetve, minden egyes lelkésztársunk kétségkívül meg fogja tenni e morális kötelességet gyülekezetében, ki-ki úgy, a mint a helyi viszonyok, helyi körülmények igénylik, engedik, más utakat követve Léván, hol egészen más viszonyokkal számol & lelkész, s másokat követve egyszerű falusi gyülekezeteinkben, melyek helyi körülményei messze eltérnek amazoktól. Éppen azért nem lettek adva semminemű utasítások s szabályok, melyekhez talán egyöntetűen ragaszkodni kellene, mindegyik tehet, s tesz ngy és akként, a mint kinek - kinek pastorális prudentiája, s gyülekezete igényei kívánják és engedik. Igaz ugyan, hogy egyes elszigetelt jó példák, követendő fel-fellobbanások is megtermik a maguk jótékony eredményüket, s alkalmasak felrázni a habozókat, közönyösöket, vagy végképen szendergőket, de azok hatása mégis lassúbb, csendesebb menetű, sokáig tart mig a maga circulus vitiosusait megfutja a lelkész testvérek körében. így azonban egyetemessé, általánossá téve, egymás iránti tekintet, a nemes verseny, a megjelelt kötelesség teljesítésének szüksége, az erkölcsi öntudat kényszerít arra, hogy a nemes verseoyben ne maradjon hátra egyikünk sem, hanem e téren is hatni, alkotni, gyarapítani iparkodjék. Hisz oly beláthatatlan sok mezeje va» a lelkipásztori tevékenységnek, a eura pastorális nemes értelemben vett gyakorlásának! Csak figyelem, nyitott szem, éber gond szükségeltetik, hogy felismerjük azt, s jóakarat, buzgóság, lelkesedés, hogy igazán rendeltetésünknek, hivatásunknak magasztosságához méltóan éljünk azzal, s a gyakorlati életben is alkalmazni törekedjünk azt. Vajha testvér-lelkészértekezleteiuk is a maguk egészében követnék egyházmegyénk lelkészértekezletének tettekre serkentő példáját, de igazi tűzzel, igazi lélekkel ám, mert ha valahol, különösen az e téren a nem hittel és nem szeretettel végzett munka ■— reménylett es várt gyümölcsöket teremni nem fog soha! Patay Károly.
