Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-06 / 49. szám
771 NÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP. 772 dön, s ennélfogva a kath. egyház dogmáját, rítusát s talán disciplináját is nem volna-e helyesebb az anglikánokra is kiterjeszteni? Nem túlzás, amit mondunk. Mert kétségtelen, hogy az anglikán egyház számos papja nyiltan hirdeti a transsubtantiót (átlényegülést), a papszentelést, a coelibatus szükségességét és jo. gosságát. És ha hozzáveszszük, hogy a vallási kérdésekben már a társadalom véleményének szócsövei, a hírlapok is a reakcziónak tesznek szolgálatot az anglikán egyház formalizmusának örökös felhánytorgatásával és lenézésével: előttünk áll a kép, N.-Brittannia jelen vallási mozgalmainak a protestantismusra nézve sötét képe. Ami Németországot illeti, ott sem rózsás a helyzet. A jezsuita törvény eltörlésére, a kötelező polgári házasság intézményének megtámadására irányuló nagymértékű mozgalom; a birodalmi gyűlésben a kath. centrum vezérszerepe; a szabad gondolkodás és vizsgálódás elfojtására beadott s a legnagyobb apparátussal keresztül hajszoltatni akart — de szerencsére nagy nehezen megbukott — törvényjavaslat, nem oly jelek-e amelyek a reakczió s a katholiczismus erősbödését árulják el ? Vagy mi másra volna visszavezethető ama törvényszéki birói Ítélet, amely büntetéssel sújt protestánst a római pápára vonatkozó teljesen ártatlan, de mások előtt sérelmesnek talált nyilatkozatáért, azon okon, mert a pápa a keresztyénség egyik alkatrésze, akire bántó megjegyzést tenni nem szabad. Ily dolgok, valamint ama statisztikailag kimutatott tény, bogy a német egyetemeken mig a kath. theologusok száma évről-évre nő, — a protestánsoké hasonló arányban mind jobban fogy, elég hathatósan bizonyítják Németországban is a protestántizmus veszedelmét a katholiczismus részéről. E tekintetben a svájczi állapotok csak anynyiban vigasztalóbbak, hogy ott a reakczió nem a társadalmi és szellemi téren, hanem inkább a protestánsoknak magoknak a protetáns v állásos érzület és hit íölkeltésére irányuló újításaikban nyilvánul. Nem mondanak kétkedő kritikát a reformáczió és a protestántizmus fölött, sőt annak legmagasztosabb hivatásától át vannak a vezető férfiak hatva, azonban a vallásos érzés istápolására az eddigi rítus kibővítését és változatosságát tartják czélszerünek. A zürichi nevezetes határozat czélját tekintve mindenesetre dicséretre méltó, de tartalmát tekintve, egy részt nem szolgálja a kitűzött feladatát, másrészt reakcziós színezetű. A hitbeli meggyőződés és érzület fölkeltéséről és ébrentartásáról mindenesetre gondoskodnunk s mihamarabb valamit tennünk is kell. — Azonban ennek megoldása nem a rítus, jobbban mondva, a külsőségek, a ceremónia megnövekedésével, hanem hivatásos, pályájára büszke s protestáns voltában önérzetes tanult papok nevelésével eszközölhető. A leendő protestáns lelkésznek ismernie kell egyháza történetének nevezetesebb stádiumait, az egyházát veszélyeztető eszméket és társadalmi vagy vallási, elvi áramlatokat. Ismernie kell a múltat, hogy értse a jelent; a je’ent közvetlen szemléletből ítélje meg, hogy annál nagyobb eredménynyel védje meg vallását ellenségeitől. Nem a rítus nagyszerűségében, vagy a templomok fényében kereshetni a protestáns vallási érzület felébresztését, hanem az igazi papnevelésben. Ha Krisztus is csak a templomban hirdethette volna sikerrel megváltó igéit s a hegyi beszéd, vagy a Tiberias melletti tanítások csak a pusztában hangzottak volna el: a keresztyénség soha még életre sem kelhetett volna. De az isteni mester és az apostolok s ezek tanítványai életükben, szavaikban és tetteikben hitelvi meggyőződésük folytán leikökben hordozták a templomot s mindenütt szavaik hatásával és szent életrendjükkel a hallgatók, illetőleg a hívők szivében is fölépítették a templomot. Hol a vallásos érzés fejlesztését a külsőségek s a rítus czeremonikus volta veszi át, ott az igazi hitbuzgóság halófélben van. A lélek az éltetője a bitnek, nem a fény és pompa. A protestantizmus is a léleknek megnyilatkozása volt, ezzel tartotta fönn magát s a mint a külsőségekben keressük a hitélet orvosságát: elveszítjük a hatalmat, a katholiczismussal versengve nemcsak a valódi hitbeli meggyőződést elhanyagoljuk, hanem versenytársunk legyőzöttjei leszünk. A zürichi határozat is, bár tendencziája szép, de magában véve szintén a reakcziót szolgálja. Sokkal többet ártana, ha életbe lépne, mint használna a protestántizmusnak. Pedig a protestáns hit épségben megőrzése legyen első feladatunk. Ezzel nemcsak vallásunknak teszünk szolgálatot, hanem az emberiségnek is. Bárki mint Ítélje is meg a protestántizmus vallási értékét, de egyet köteles beismerni, hogy a lelkiismereti
