Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-29 / 48. szám

759

NÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP.

760

Károly öcscse igy értesít ez eseményről : „Tíz óra tájban bátyámat diadallal hozta egy csapat jó barátunk, a ki kijelenté, én hiszek: Mi nagy örömmel elénekeltünk egy hymnust és imádkoztunk, mi előtt szétoszlottunk.“

A bizonytalanság tengerén tiz évig liánykódva eljutott a biztos révpartra. A vélemények megoszolnak e változás valódi jellegének megítélésére nézve. Wesley maga azonban úgy tekinté ez időt, mint megtérésének, újjászületésének idejét. 0 maga állította fel a distinction hogy ez idő előtt szolgai hite volt, — most pedig gyermeki“ Más helyen meg igy szól: „Tudom, hogy nem volt hitem, ha csak hitnek nem mondjuk azt az ördögi, azt a Judás féle, azt a számitó, képzelt, árnyék hitet, mely a fejben lakozik, nem pedig a szívben. — De micsoda ez az élő, megigazító hithez képest, mely a bűnöktől megtisztít ?“

Sokan hajlandók ezt a változást csupán újraéledésnek venni, a keresztyén élet egy magasabb fokának tartani. De annyi bizonyos, hogy Wesley ez időtől más ember lett. Élete történetének egy forduló pontja volt az.— Ha élete folyamát két részre osztjuk a határvonal kétségkívül ez a változás lesz.

Első teendője az volt, hogy hernhutba utazzék, a morva atyafiak szászországi telepére. Tanulmányozni akarta jellemüket, szokásaikat, és szervezetűket. Itt találkozott a kegyes Dáviddal, kinek társalgásában, világos és evangeliomi predikáczióiban nagy gyönyörűségét találta. — Ettől hallá „igazi fundamentom nem a törödelmünk, nem a mi igaz voltunk, nem az, a mi a Szent Lélek által létre hozatott bennünk : hanem a mi kívül vagyon mi rajtunk, — Krisztus igazsága és vére.“ Újabb ösztönt nyert ez által a megtalált igazság hirdetésére. Zinzendorf grófhoz, a telep fejéhez azonban nem igen vonzódott. Nem elégítette ki őt, a heves embert, a gyülekezetnek a hódítástól való tartózkodása. Bár sokat tanult tőlük, sokat kölcsönzött tőlük, különösen az egyház szervezet dolgában és mindig tisztelettel s hálával emlékezett meg róluk, de mégis a saját utján járt. Később pedig, midőn nehány komoly természetű tévelygést észlelt náluk, végleg megszakította a velők való összeköttetést.

Wesley ily előkészület után hozzáfogott nagy müukájához. Nagy és térés mező állott előtte. Itt most nem vádolhatjuk egész részletességgel az akkori angol viszonyokat. Legyen elég annyit kijelentenünk, hogy minden túlzás nélkül is igen setét képet kellene az akkori közállapotokról festenünk. A felsőbb osztálybeliekről, a papságról és a népről csak kevés jót lehetne mondani. A vidéken lakó nép tudatlan és sülyedt vala, ízlése durva és élvezete is a legtöbb esetben brutális volt. A városi nép közt nagy volt a hitetlenség. És ott, a hol hitetlenség nem látszott uralkodni és a kegyesség megnyilatkozása iránt való gyülölség nem volt észlelhető: ott meg a holt formalitás uralkodott, még csak sejtelmük is alig volt a keresztyén vallás alaptanairól. A reformatio Angliában csak részleges volt. A néptömeget soha sem hatotta át egészen az evangeliom kovásza. És bár az anglikán egyház is, a nonconformisták is tudnak ez időkből egy két fénylő világosságra rámutatni, a kik még ma sem komályosultak el teljesen, de azért egészben véve az isteni ige szolgái olyan lelki tompaság félébe sülyedtek. Az unitárius nézetek mindenhova becsúsztak. A legtöbb lelkésznek életmódja is olyan volt, mint a milyen tanítása. A felsőbb osztályok szemet hunytak a bűnök láttára, az alsóbbak közt pedig vígan tenyészett a mindenféle bűn és vétek. A derék emberek nem tudtak egyebet tenni, csak sóhajtoztak, holott tenni kellett volna.

Wesley bármerre tekintett, mindenfelé ily látványok tárultak szeme elé. Már régóta munkált hazája erkölcsiségének felemelésén. De eddig keservesan nélkülözte az igazi emeltyűt, a támpontot és a mozgató erőt. Most már mind a hármat megtalálta. Megértette Isten Ígéreteit, megismerte az igaz tudományt, mely ő benne is világosságot és életet támasztott és ö maga is teljes vala hittel és Szent-Lélekkel. Látta, mit lehet és kell tenni. Uj felekezet alapítására soha sem gondolt. Hű egyháztag volt még akkor is, mikor már sok mindenféle dolog meggyöngithette volna egyháza iránt való szeretetét. Nem akart egyebet, mint egyházát újra reformálni, a szendergésből fölábresztve a szellemi életre serkenteni. Semmi uj taDa sem volt. Csak az apostolok és a reformátorok tanát akarta újra föleleveniteni. Prédikálni akart a népnek, ennek javára Thémái számra nézve kevesek, ezenkívül egyszerűek, de nagyon fontosak valának u. m. a Romlottság, az Újjászületés, Hit és Szentség. Az embernek természeti és teljes romlottsága követeli szerinte az Isten lelkének ujjászülő muukáját, a hit által való megigazulást, a szentirásszerü és rögtöni megtérést és ezeknek eredményekép tekinté a szent életet. Lehetőnek taitá, hogy az ember az ő megtartásáról tudjon, nem az uj élet gyümölcsei által, hanem a Lélek belső tanúbizonysága által. Különben tanát röviden igy adta elő: „Megtérés, hit és szentség; az első az útja a vallásosságnak; a második kapuja, a harmadik maga a vallás.“ Saját tapasztalatán okulva a hitről világosan és nyomatékkai tudott beszélni. „A keresztyén hit — mondá — nemcsak a Krisztus evangeliomának igaznak tartása, hanem a Krisztus véréhez való ragaszkodás, az 0 életének, halálának és feltámadásának érdemébe vetett bizalom; az 0 benne való megnyugvás, mint a mi elégtevőnkben és életünkben, a ki adatott minékünk és a ki él mi bennünk.“

Ez volt az az izenet, melyet Anglia egyik szélétől a másikig hirdetni készült és hirdetett egész haláláig attól az időtől kezdve, melyet újjászületése idejének hitt. Élete folyama a harminczharmadik évétől a nyolvannyolczadik évéig, mint egy életirója mondja, „folytonos szent munka vala.“ E munkálkodásnak közvetlen eredményekép az 1789-től 1791-ig tartó időszakot a tizeunyolczadik század újraéledésének lehet nevezni.

1. Lássuk Wesleyt mint szónokot. A predikálást tartá legfőbb dolgának. Vándor prédikátor volt. Prédikált Anglia minden városában és falvában. Haláláig minden évben megtette körútját. A tulajdonképeni Angliában, Walesben, Irlandban, Skótiában és a Csatorna szigetein. Mindennap prédikált, sőt monahatnók, a nap minden órá-