Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-11-01 / 44. szám
699 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 700 valamelyik szentnek egyik-másik testrésze volna is, akkor is tiltakazni kellene az evangeliom szelleme által áthatott léleknek annak a rajongásig vitt imádása ellen. Hát még ha azok nem valódiak, bizony könnyen megtörténhetik, hogy olyan dolgot imád, amiről, ha tudná micsoda, utálattal fordulna el, könnyen megtörténhetik? hogy a genfi szent Péter templomában Péter koponyája helyett egy tenger-habkő előtt hullatja a hivő lélek a a bünbánat könnyeit. Vájjon nem méltán íámadt-e föl az embernek ezen eltévelyedése ellen a lelkiismeret szava már negyedfélszázaddal ezelőtt. De a mi a legerősebb lökést adta arra? hogy a reformáció felriaszsza az embert bűnös álmából, az a bűnbocsátó levelek árulása volt. Minden emberi érzésnek fel kell támadni az ellen, mikor valaki annyira csúfot űz a lélek legnemesebb ügyéből, a vallásból. Istentől pénzen vásárolni üdvösséget, ilyet csak a legmegromlottabb lélek gondolhat, az, a melyik a kér. vallásnak fundamentomát, a szentirást, soha nem látta, Krisztusról soha nem hallott és saját leikéből kiindulva következtet Istenre, mint olyanra, ki emberekhez hasonlóan pénzért üdvösséget hirdet. Igaz ugyan, hogy nem közvetlenül Istentől vásárolták azt, hanem a papságtól, a pápától, a ki azután kieszközölte azt a bűnös lelkek számára; de hát a kinek a pápa meg nem bocsátja, mert könyhullatással eszi kenyerét éjjel és nappal és nincsen pénze, nincsen egy darab eladó rongya, melyen lelki üdvösségét megválthatná ? Hát a szegények nem juthatnak be Isten országába? Sötét időknek szomorú képei! Bizony sem Jézus, sem az apostolok és a szentirásnak egyetlenegy könyve sem igy tanít, és ha nincs reformáció, ha nem akad ember, a ki felemelje tiltó szavát ezen nemcsak a józan észt, de a közerkölcsiséget sértő üzérkedés ellen, akkor nagyon rövid idő alatt el lehetett volna mondani az egész keresztyénségről azt, a mit Luther a római papságj ól mondott, mikor Rómát meglátogatta, hogy azoknak gonoszságához képest Sodorna gonoszsága gyerekjáték volt és nem csoda, ha Romáról az a vélemény terjedt el, hogy az a pokolra van épitve. Itt is felemeli hatalmas szavát a reformaczio, mely az embernek üdvösségét nem a pápától, nem egy embertől teszi függővé, hanem kiki saját maga munkálja ezt és bizony ilyen egyházi élet mellett méltán mondhatta el Luther, hogy „az egyháznak szüksége van a reformáczióra, még pedig olyanra, mely nem egy embernek, nem a pápának, nem is a bibornokoknak, hanem az egész kér. világnak, sőt magának az Istennek dolga/4 Hát arra mi indíthatta a kér. papságot, hogy megtagadja emberi természetét, hogy szemben álljon Isten törvényével és békóba verje önmagát. A természetet megtagadni, az ösztönt megölni nem lehet. Temessék bár dogmák közé a szivet, vagy zárják el a zárdák sötét falai közé, az ott is dobog, ott is érez és ha az megszűnt, az élet is megállt, Luthert azzal vádolják, hogy földi örömök után való vágy vitte ki az életbe a kolostor falai közül. Igaz, talált is földi örömöket; de oly szentek voltak azok, melyeket üdvösség után vágyó lelke nem cserélt volna el a kolostori nőtlenség semmiféle sötét örömeivel. Hiszen nyilvános bizonyság a történet a mellett, Ingy a mint az első szó elhangzott a papi nőtlenség ellen, azonnal 100 szív nyilatkozott késznek, menekülni a családi élet ölébe, mely elringatja a bút, s pihenést ad a fáradt léleknek. Oh de sokat, nagyon sokat kellene még elmondanom, a melyek azonban egy rövid visszaemlékezés keretébe nem szoriihatók össze s a melyeknek bukása, a reformáczió diadala. De ha csak az említett tévelygésektől szabadította volna is meg a keresztyénséget a reformáczió, akkor is méltó volna e nap, melyen e mozgalom megindult, arra, hogy emlékezetét minden évben felújítsuk, bizonyságául az emberi szellem diadalának. Hol volna ma az emberi tudomány és műveltség, ha a reformáczió fel nem szabadítja a dogmák békói alól az emberi szellemet, hogy az szabadon kutathassa az isteni mélységnek titkait. Hol volnának ma az iskolák, ha a reformáczió ép oly szentnek nem tartja ezeknek , mint a templomoknak felvirágoztatását. Bizony a reformácziónak köszönheti az egész kér. világ, hogy az éj helyét nappal, a sötétség helyét világosság váltotta föl s miután az éjnek szellemei eltűntek és helyöket az Istennek szerelme foglalta el, mi, kik a reformáczió hívei vagyunk, szent örömmel tehetünk fogadást, hogy sem élet, sem halál, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység és semmi egyéb teremtett állat el nem szakasztand minket Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban. Rácz Elemér. * * * Ezután Csomasz Dezső II. é. pn. szavalta el Szíics József III. é. pn. alkalmi költeményét. Csiba Imre IV. é. pn. alkalmi imája és a kántus éneke zárta be a szépen sikerült ünnepélyt. fálilá, A pápai egyházmegyéből az őrségibe, vagy viszont költözött egyházi hivatalnokok a múlt század végéig. A históriai igazság kedvéért megjegyzem, hogy a két egyházmegye 1808-ig együtt volt, ekkor azonban a Szilas-Balháson tartott kerületi gyűlés- Torkos Jakab püspök indítványára geographiai okból kimondta a különválást és 11 egyházzal őrségi név alatt uj egyházmegyének alakulását, a mint ez régebben is volt, körülbelül 1732-ig, mely időtájban az e vidéken volt gyülekezetek egymásután megsemmisültek. Az összetartozás indokolja tehát első sorban is mindenek felett azt, hogy e két vidék egyházi szolgái egyik helyről másikra a legtávolabbról is átköltöztek; de azt hiszem — legalább tények bizonyítják — hogy ez másutt is könyebben ment, mint most, a felvilágosultnak nevezett 19-ik században, midőn némelykor egész napóleoni hadjárat indul meg, ha történetesen egyik egyházmegyéből másikba akarna átmenni egy egyházi szolga.
