Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-10-25 / 43. szám
683 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 684 Lehetetlen volt rövidke tudósításommal összefüggőleg ezt meg nem említenem. Hadd lássák mások is, hogy az az egyszerű külső mily jó szivet takar, s az a megőszült fő mily nemes gondolkozásu. Adja Isten, hogy több ily hive legyen egyházunknak, reá pedig adja áldását, hiszen méltóbbat erre úgy is alig találhatna ! B. K. Válasz Akúcs Lajos s.-lelkész urnák, a „Dunántúli Protestáns Lap“ 40-ik számában megjelent „Bajaink forrása“ czimii czikkére. Az általánosan panaszkodóknak én is egyike vagyok. Az én egyházamban is megtörténik az, de csak az egyházi adók beszedése alkalmával, hogy a „hitközöny“ fundamentomot akar magának keresni, amennyiben gyülekezetem nehány tagja sokalván a fizetendőket, szememben azzal fenyegetnek, hogy felekezetnélktiliekké lesznek. Eleget magyarázom én olyankor is, hogy a „Krisztus minden mindenekben" aki régen megmondá: „adjátok meg mindeneknek, amivel tartoztok, akinek adóval, adót; akinek vámmal, vámot, akinek félelemmel félelmet, akinek tisztességgel tisztességet,“ (Róm. 13: 7.) de az atyafiak az ilyen szavakra különösen adófizetés alkalmával annyira keveset adnak, hogy már fülem hallatára akárhányszor megátkozták az ev. ref. egyházat, melynek kebelében oly sok adót kell fizetni. Hiába beszéltem volna el nekik az egész evangeliomot, — mit meg is próbáltam, — ők mindig csak az adót . . . megint csak az adót emlegették. Pedig én sem vagyok „alvó pásztor,“ hirdetem a tiszta evangeliomot. E mellett még hirdetem a „Kisztusban való hit boldogító hatátását. Magamnak is van élő hitem, sőt az cselekedetben is nyilvánul“ . . . amennyiben buzdítás okáért bizonyos összeget ajándékozok csekély fizetésemből évenként az én szegény egyházamnak, hogy a cselekedetben is példa legyek a kiveknek, és a sok egyházi adó miatt mégis megvan nálunk a hitközöny. A templomból kijőve ugyanazt tartom telhetőleg, amit ott prédikáltam, életemmel nem hazudtolom meg a „Krisztusi elveket“, mert szeretek mindeneket s engem is szeret mindenki a gyülekezetemben ugyannyira, hogy midőn más gyülekezet meghívott pásztorának, sírva kértek egyházamnak tagjai: „ne menjen el közülünk, ne hagyjon itt bennünket, mert azután soha nem jövünk a templomba!“ ... és a sok egyházi adó miatt mégis meg van nálunk a hitközöny. Nem tartozom a haszontalan szolgák közé ; s az ige hirdetéstől éppen nem húzódom,“ sőt helyettem a tanító még nagy ünnepek délutánján sem papol, mint az máshol szokás; szeretem a mennyei kenyeret, de mert a a biblia mondása: „nem csak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével“ megfordítva is áll : a testi kenyér kenyér után is néznem kell, lovat is, gabonát is kell eladnom, és én ezt legkevésbbé sem szégyenlem, mert nekem ez a fizetésem. En is jobb szeretném, ha a tisztelendő s.-lelkész ur ki tudná valahogyan vinni a magas kormánynál, hogy készpénzzel fizettessenek a lelkészek, de be kell látnom azt, hogy „vajúdnak a hegyek és születik egy nevetséges egér." Pedig lehet még Ön is olyan „megszáradt tetem,“ hogy a Krisztus evangéliumának sohasem elevenedhetik fel, ha gazdálkodásból keilend majd a családját eltartani. Könnyen beszél egy káplán, mert arra minden délben terített asztal várakozik 1 Czikkében megítéli Ön a lelkészeket, hogy tevékenység nélkül áhítoznak egy jobb kor után, s felhozza, hogy a régiek „minden vagyon nélkül elszenvedték a legnagyobb kinokat.“ Ma is szabadságában áll Önnek követni az ősök példáját. Legyen Ön egy stilita s mondja meg derék principálisának, hogy Ön nem fog többé az asztalhoz ülni, mert testi eledellel élni nem akar. Szép dolog az, hogy ajánlja s. lelkész ur az evangelizácziót. Tessék evangelizálni, ha nincs kinek ! Én legalább erre nézve megpróbáltam mindent, vallásos estélyeket hirdettem, a fütő és világitó anyagot saját költségemen Ígértem s 1000 hívem közül csak 23 akadt, aki ígérte magát a vallásos estéken való megjelenésre. Merem állítani, hogy igen sok lelkész testvérem van abban a helyzetben, melyben én vagyok, s ennek nem a lelkész „hithidegsége,“ hanem a sok egyházi adó az oka *). Ne adjon tehát Tisztelendőséged leczkét a rendes lelkészí karnak, hanem a helyett vallásos gondolkozásával, megmérhetetlen súlyú moráljával, nagy buzgóságával, mindeneket felrázó tekintélyével és nagyon gyönyörű irályával tessék oda hatni, hogy a segélyt osztogató pénztáraknak áldást nyújtó kezei hosszabbra nyúljanak ki az egyházak érdekében : akkor bizonyára nem leend panasz a hívek hitközönyösségéről, mert „bajainknak forrása" csakis a nagy egyházi adó. Jambus. fáiaá. Gyászbeszéd özvegy anya felett. Gyászoló halotti gyülekezet! „Mikor madárnak fészkére tálálkozol az utón, melyben vágynak a madár fiák, vagy madár tojások és az anyjuk ülend azokon: ne vegyed el az anyjukat!“ (V Móz. XXV. 6.) Mózesnek a természet életéből vett ezen hasonlata oly élénk és annyira megkapó, hogy vele mintegy belemarkol a szív érzelem húrjai közé s azt rezegteti meg fájón, mely a legmagasztosabb érzés-: az anyai imádat érzelem húrja. Szebben és egyúttal érzésteljesebben kifejezni azt az intelmet, hogy a fiák anyját bántani nem szabad; és hogy egyidejűleg a szívben a tisztelet is megszülessék a bántalom helyén, egy két szóval igy kifejezni csak akkora psiholog képes, mint az ó világ legnagyobb prófétája. Kit szeret a gyermek mindenek felett? kihez huz-von szivének minden rezdülete inkább, mint édes anyához ! Az apa irányában érzett szeretetünk mellé más érzések is csatlakoznak, *) Ennek már mégis más valami oka lehet s nemcsak a nagy egyházi adó, mely kétségtelenül sót bajnak okozója, de nem mindennek. Szerintünk érdemes volna elkezdeni azzal a 23 buzgó egyháztaggal a vallásos estélyeket s a jó példa csakhamar többeket vonzana. S z er k.
