Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-10-25 / 43. szám
679 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 680 mely az igazságban vagyon, (II. Tim. III. 16.) kívánok gondot viselni a nyájról nem kényszerítésből, hanem örömest, nem kívánván éktelenül, a nyereséget, nem is akarván uralkodni az Urnák örökségén, hanem inkább tükörül kívánván szolgálni annak. És ámbár talán bírok némi jártassággal egyébb tudományokban is, mégsem végeztem magamban egyebet tudni tiköztetek, mikor tihozzátok jönnék, hanem a Jézus Krisztust, azt pedig a ki megfeszittetett; igy kivánok eleget tenni az apostolhoz intézett bátorító szavaknak: ne félj, hanem szólj és ne hallgass ! II De bátorítást találok másodszor az Ur ezen szavaiben : „mert én veled vagyok és senki sem támad te reád, hogy néked ártson." Lehet-e annál nagyobb bátorítás arra nézve, a ki magát valamely jó ügy, szent czél előmozdítására elhatátározta, mintha bizodalmát helyezteti abban, hogy a jó Isten, aki cselekszi miudhogy akarjuk, mind hogy véghez is vihessük a jót, vele van. Lehet-e a megelégedésnek biztosabb alapja, az emberszeretetnek igazabb élesztője, mint midőn a sors hányattatásai közt hálás szívvel kell elismernünk életünk minden mozzanatában az istenség vezető kezét ? És én e pillanatban hálával emlékszem meg a Mindenható nagy Isten jóságáról, a ki gyermekségem óta velem volt, nem csak abban mutatván meg hozzám való kegyelmét; hogy eddigi életpályámon szerencsésen vezérelt s megmentett a nagy megpróbáltatásoktól, de sokkal inkább abban, hogy még a legridegebb gondolkodású, másoktól csak önzőknek ismert embereket is nekem jóltevőimmé tette s az által oda segített, hogy az őszinte ember- és felebaráti szeretet megingathatlanul éljen keblemben, mindenkinek szivemből megbocsássak és a tévedésből irányomban elkövetett sértést is jóval fizessem vissza. A jó Istenben vetett hitem biztat tehát, hogy uj állásomban is velem leend kegyelmével és az én keblemben élő felebaráti szeretet viszont szeretedet hoz és senki nem támad én reámjiogy nekem ártson. De talán kérdezhetném, miként is támadhatna reám valaki, hiszen azok a gyászos idők, a midőn a szegény protestáns lelkészeket lakaikból kiüldözték, börtönbe vetették, gályákra hurczolták, Istennek hála elmúltak és talán az isteni gondviselés megőriz attól minket, megőrzi szeretett hazánkat, hogy azok bármily alakban is visszatérjenek. Igaz, hogy mi ma is azok vagyunk, akik akkor voltunk, nem lettünk jobbakká, de az idők lettek jobbak, más vallás felekezetű testvéreink véleménye változott meg nem csak rólunk, de általában a vallásról s mindenütt a protestáns türelmesebb és szelidebb felfogás hatotta át a társadalmat és ver gyökeret a szivekben s a vallási kényszert, az erőszakot ma még az is elitéli a nyilvánosság előtt, a ki talán hajlandó azt gyakorolni, ha alkalma van reá. És mégis támadásnak lehet a mai korban is a lelkész kitéve, mert vannak elvek, élet nézetek, irányzatok, eszmék, a melyeknek uralomra jutását az egyházi élet terén elnéznie nem szabad, a melyek ellen tehát állást kell foglalnia, küzdelemre keli kellnie. (Folyt, köv.) Antal Gábor. EGYHÁZI ELET. Lelkészbeiktatás. A mindennapi egyszerűséget ünnepi szin váltotta fel Komáromban szombaton, e hó 17-én; élénk mozgalom jelezte már kora délután, hogy Öröm tölti be a város békeszerető lakosságának keblét, az ünnepi külszínt azonban még ragyogóbbá tette a belső öröm, amely az emberek arczán tükröződött vissza; egy tekintet elég volt arra, hogy megtudjuk, miszerint Komárom társadalma egy kedves családtagot vár. Szeretettel várta Antal Gábort, a dunántúli ev. ref. egyház püspökét, a komáromi ref. egyház lelkészét, a szeretet és béke apostolát. A Kossuth-téren gyülekező diszbanderium s a kocsik végtelen sora két óra után indult el, hogy az Ácsról induló személyvonattal érkező püspököt fogadja s üdvözölje. Nagy és díszes közönség várta a komáromi Duna jobb parti állomáson az Ács felöl érkező vonatot. Az állomásra berobogó vonatról midőn Antal Gábor püspök leszállt, hatalmas éljen fogadta s azután Konkoly Thege Béla főgondnok rövid, de igen szép beszéddel üdvözölte a püspököt; üdvözölte mint a székhelyére érkező püspököt, üdvözölte mint a komáromi ev. ref. egyház lelkészét és a társadalmi egyetértés megteremtésén fáradozó férfiút, aki apostoli buzgósággal munkálkodik a béke megszilárdításán. Az üdvözölt meleg hangon, szívből köszönte meg az impozáns fogadtatást s ezután megindult a menet, az előre megállapított sorrend szerint. A menetet a komáromiak diszbanderiuma nyitotta meg, elől a diszmagyarba öltözött Konkoly Th. Bélával, utánna jött Komjáthy Aladár rendőrkapitány fogata, azután Antal Gábor Pulay Géza törv. elnökkel, majd a fogatok végtelen sora következett s igy az éljenző nép sorfala között érkezett be a püspök székhelyére, a komáromi lelkészi lakba. Antal Gábor itt megköszönte a bandérium tagjainak szives fogadtatását. Erre a prot. jótékony nőegylet által ez alkalomból rendezett „Kóstolóin vett részt a püspök ur kedves családjával. A tulajdonképeni lelkészi beiktatás vasárnap reggel 9 órakor vette kezdetét templomi ünnepélylyel. A szertartás a közönség éneklésével kezdődött, ennek végeztével Veres Ede, a komáromi ev. ref. egyházmegye esperese, gyönyörű szónoklattal iktatta be püspök urat lelkészi hivatalába. A beiktatási szertartás után felhangzott az egyházi énekkar alkalmi éneke s Antal Gábor elfoglalván lelkészi hivatalát, a vasárnapi rendes isteni tiszteletet tartotta meg. Elragadó, magas szárnyalásu s költői szépségekben gazdag szónoklatában különösen kiemelkedett a felekezeti béke, a társadalmi egyetértés magasztos érzelmeinek ápolását czélzó nemes törekvés. Az isteni tisztelet végeztével a tisztelgő küldöttségek fogadása következett. Első sorban is Harcsa György és Lakatos Károly községi iskolai tanítók vezetése alatt az iskola leány-növendékei járultak az ünnepelt elé, a növendékek közül egyik kis leány lépett elő s díszes csokrot nyújtva át, szépen üdvözölte; aztán a polgári leány
