Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-27 / 39. szám
619 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 620 az ominózus §-tól. Ez igen természetes, mert a kvalifikáltak talán már jobb helyen működvén: nem pályáztak, az öt évi szolgálattal nem bírok pedig szabályszerint nem pályázhattak s az ujabbi szabad pályázat hirdetés után nem a legjobb következtetést vontak a fizetés, állás és környezet, egy szóval a helyzet minőségére. Megtörtént az is, hogy volt ugyan a hirdetett állásokra néhány pályázó, de egyik sem birt a kíván minősítéssel; félre tették tehát a törvényt s megejtették a választást szabályellenesen. Kérdem most már, van-e értelme, van-e létjoga ily választási szabályzatnak, mikor hasonló esetek kerületszerte és gyakran előfordultak ? Vájjon tudták-e az ily javaslatok — ismeretlenül is kíilönbeu nagyra becsült — tervezői azt, hogy a testvér egyházkerületek szolgálati időkkel való korlátozásokat nem ismernek ? Hanem igen eszélyesen szabadtért nyitnak mindenki előtt! Ott pályázhat az okleveles egyén, sőt a képezde végzett is az oklevél záros határidő alatti megszerzésének feltétele alatt az osztályok szerint meg sem különböztetett, bármily jövedelmű állásokra. Ez én szerintem az egyedül észszerű dolog PVálaszszon minden egyház szabadon, a kit akar; magának j választ, tehát tudni fogja teendőjét s bizonyára jobban méltányolja az igazi érdemet bármiféle törvénynél, mert azt csak feltehetjük, hogy mindenki a legjobbat óhajtja és választja. Ez kellene a mi kerületünknek is ! Hiszem, hogy mindjárt jobbra fordulnának a viszonyok. Bízzuk a választást egyházainkra minden megszorítás nélkül, engedjük versenytérre lépni tanítóinkat tekintet nélkül szolgálati idejükre, körlelkészeinktől nyert minó'sitésökre és az állás jövedelmezőségére! Ezzel természetesen elesnék az egyházaknak fizetésszerinti osztályozása, valamint a tanítóknak oklevelük, szolgálati éveik és működésük eredménye szerinti minősítése. A pályázatnál egyedüli megkívánt kellék lenne az oklevél és az ehhez csatolt esperesi bizonyítvány, mely az esperesnek kanonika vizitacziók alkalmával szerzett tapasztalata, másfelől a helyi iskolaszék és a körlelkész bizonyítványainak egybevetésével állíttatnék ki. Egyéb intézkedései a régebbi szabályrendeletnek, vagy az újabb javaslatnak megmaradhatnának, mert a választási aktust körül kell Írni, úgy szintén az esetleges visszaléseket is szigorúan kell ostorozni, hogy mások is vegyenek belőle tanúságot s óvakodjanak jellemtelen utón p. o. pénzért, álláshoz jutni, — a mi a tisztességes ambicziót csak elkedvetleníti az illető pályától. Erélyes rendszabályt kellene hozni arra vonatkozólag is, hogy a tanév közben való — manapság egész önkényüleg, legtöbbnyire indokolatlanul űzött helyváltoztatás megakadályoztassék. Erre egyik czélszerü óveszköz lenne a havonkénti vagy esetleg más időszakonkénti utólagos fizetés, indokolatlan s jó előre be nem jelentett távozás esetén, levonásának s a rövid idő óta működők részéről úti vagy oda szállittatási költségeik viszszatérittetésének alkalmazása. Eléggé indokolná az ily óvintézkedést azon körülmény, hogy évközben nagyon bajos-’ sőt legtöbbször lehetetlen a hirtelen beállott hiányt kellőleg pótolni. Sedivi László. mm«*. A Lajos-komáromi ev. ref. egyház története. Alig hogy Lajos-Komárom telepitvénynyé és faluvá vált, melynek megszállása 1802-ik évben történt, már a következő 1803-ik évben a kegyelmes uraság a vallásfelekezetek iránti buzgóságból és önkénytes szabad tetszésből, valamint a többi hitvallás sorsosinak, kik Lajos-Komáromot megszállották, úgy a reformátusoknak is uradalmi mérnöke által templom és parochialis házak fundusát méretett és jeleltetett ki. De részint kevés számuk* részint akár pénzbeli, akár más tehetetlenségük miatt ezt a reformátusok a szent végekre rendelt építményekkel mindjárt el nem láthatván, annyival is inkább, mivel az itteni reformált egyház ekkor még nem állt egészen rendes és alapos lábon, hogy mégis a külső ceremoniális isteni tiszteletben is részt vehessenek, az Isten iránti buzgóság, az ő szent szolgálatára való készség és szent vallásuk szeretete arra bírta őket, hogy a külső és ceremoniális isteni tisztelet elvégzésére, egy az ő vallását hasonlóan szerető, s az isteni tiszteletben gyönyörködő keresztyén házához jártak Isten tiszteletre. így ment az még az 1805-ik évben is, a mikor már alapos rend uralkodván az egyházban Szabó Mihály felvigyázása alatt, a ki legelső ekklézsiaí gondviselő volt a kisded gyülekezetben, a parochiális házunk kimért s eddig üressen állt fundusára egy iskola ház épült, melynek legelső részében egy szoba oratóriumnak, imaháznak, a többiek pedig iskolának s az egyházi személy számára lakszobának voltak készítve és rendelve. Ebben az időben a reformátusok száma nagyobbodott már annyira, hogy 36 házzal voltak a hívek, de nagyobbiészint kis házas emberekből, zsellérekből állván, idővel, a lakosok ki- és beköltözködésével a lelkek száma hol szaporodott, hol fogyott. Ily viszotagságai között a kisded egyház elég segedelemre és jövedelem kútfőre nem találhatván, nem mehetett több idők múlva is arra, hogy az a végre kimért fundusra templomot építhessen. Mely káros elhagyattatása a templom fundusának mi roszszat hozott maga után és mi kedvetlen gyümölcse lett, azt a szomorú és bánásra méltó következése bebizonyította. Mert a lutheránus evangélikusok száma a mieinknél jobban szaporodván, annyival inkább is, mivel a kiköltözött református hallgatók házait is többnyire a családosabb és a reformátusoknál tehetősebb németek vásárolták meg fiaik és vejeik részére, ezek — kiknek nem volt hasonlóan rendes templomuk — a földes urasához folyamodás utján annak megegyezésével és jóváhagyásával a reformátusoktól nem használt és elhagyott templom fundust a magok részére elfoglalva, arra 1822-ik évben a maguk templomát, az evangélikus templomot, építették. S igy a reformált gyülekezet templom fundusától elesve, s mind inkább-inkább fogyva továbbra is megmaradt oratóriuma mellett. Ily állapotban a lajos-komáromi kisded reformált egyház eleitől kezdve csak mint leány-egyház a mezőkomáromi anya ekklézsiához kapcsoltatott. Egyébiránt nem volt üresen *és egyházi hivatalt vi selő és vivő személy
