Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-20 / 38. szám
595 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 596 Találóan jegyezte meg egyik világi jelesünk Tisza Ö ExcelJentiájának eme szavaira: „leszünk ám egy páron“ azt „hogy beszéd arányában sokan is,“ mert ha valahol ketten vagy hárman összegyűlünk, van ott beszéd 200 — 300 ember helyett is. A lelkészi értekezleten is évről-évre menynyi beséd hangzik, csépelnek folyvást csak úgy zuhog s az eredmény mégis oly kevés; de hát nem is kell, mert ha a zsinati törvénykönyvet betartjuk — legíölebb téli felolvasásokkal spékelve — s e mellett igazán türelmesek, szeretetteljesek vagyunk: akkor ne búsuljon Jeruzsálem, ne öltsön gyászt a próféta, mert erősek vagyunk s mienk a jövő. Mint sok minden féléről, úgy volt szó a „Dunántúl Prot. Lap“-ról is; mig nem volt, addig sóvárogtunk utánna s annak szükséges voltát hangoztatta erdő, mező;és most, hogy meg van ütve-verve van ott is, a hol nem kellene. Igaz, mindenki igényét nem elégitheti ki, mert az egyik ember jobb- másik bal kezes, de azért az ő baja a mi bajunk is; az ő dolga, a mi dolgunk is s ha a speciálitás melléknévvel tisztelik meg: ennek épp úgy oka Berhida, Ősi Kis-Kovácsi, mint Pápa és Komárom*). Dolgozni kellene mindnyájunknak, a szellemi irodalmi munkából is ki kellene részünket venni s akkor akár Drégely-Palánk is fenntarthatna egy lapot. Hihetjük és remélhetjük, hogy a jobb kor, most már majd bekövetkezik minden tekintetben. A lélek erejét, készségét nem gátolja a test erőtelensége, a kar erős, a szív emelkedett, a munkatér végtelen: Isten nevében — ha Ö is úgy akarja — mehetünk előre. Seregély Béla. • • Ünnepélyeink. Arczképleleplezés és székfoglalók. Lélekemelő ünnepélynek voltunk tanúi f. h. 12-ikén, azaz szombaton délután. Ugyanis szombaton d. u. három órára a tornacsarnok tágas helyiségébe voltak híva az egyházker. gyűlés tagjai, a főisk. tanárkara és ifjúsága *) Kákán is csomót kereső emberek mindig akadnak; nem csoda tehát, ha lapunknak is, mely tökéletességgel nmn dicsekszik (noha pápai), de viszonyainkhoz képest kötelességeit híven és lehető buzgalomul teljesiti, akadnak hivatatlan lebirálói, a kik a helyett hogy hozzájárulnának valamivel emeléséhez, a kritikus sokkal könynyebb szerepére vállalkoznak. Megérdemelnék, hogy Pulsxky Ferencz hires akadémiai nyilatkozatával feleljünk nekik. Szerk. s a városi érdeklődő közönség, hogy meghallgassák három uj tanárunk székfoglaló értekezésit s hogy ezt megelőzőleg tanúi és résztvevői lehessenek ama felemelő ünnepségnek, mely egy félszázados, tettekben gazdag életpályának nagy érdemeit akarta, ha szerény keretben is, kiemelni s meghálálni. Főtiszt. László József kocsi lelkész volt e férfiú. Az egyházkerület elnöksége elhatározta, hogy 50 éves rendes lelkészi pályájának betöltét felhasználva, főiskolánk és egyházunk irányában szerzett nagy érdemeinek némi méltánylásául arczképét lefesteti. Az arczképet Herz Dávid rajztanárunk igen szépen s élethűen lefestette s ennek leleplezése történt meg első sorban. Főtiszt. Antal Gábor püspökünk méltatta először röviden, nagy vonásokban az ünnepelt férfiú nagy érdemeit; majd átadta a szót Czike Lajos főisk. gondnoknak, a ki rögtönzött, de annál közvetlenebb és hatásosabb beszédében igazi és megragadó képét rajzolta élénkbe ennek a minden tiszteletre méltó, pátriárchális alaknak. Beszédjének végén lehullott a lepel a képről s az egész közönség felállva, szűnni nem akaró éljenzés közt szemlélte a képet s üdvözölte a kép eredetijét, a meghatottan előttünk álló ősz agastyán tiszteletre s rokonszenvre hangoló alakját. S ez a tisztes agastyán megszólalt; először meghatottságától rezgő, de később mindinkább erősödő, érczes hangon beszélt olyan dolgokat, melyek mig egyrészt meghatották sziveinket, egyúttal észrevétlenül emeltek bennünket ebből a mi haszon után s érdemnélküli elismerés és jutalom után szaladgáló emberekben gazdag korszakunkból egy tisztább s már egészen ideálisnak tetsző világ légkörébe. Mintegy élete végéről tekintve vissza s számadást adva embertársai előtt tetteiről, egyszerű, cziczomátlan szavakban festette a czélt, mely egész életén át vezette. Elmondta, hogy nem vezette soha szereplési vágy; nem kereste a kitüntetést; mindig csak a kebelében élő kötölességérzetnek hódolt, hogy tőle telhető erővel szolgálja hazáját, egyházát és iskoláinkat. Ez a kötelességérzet hajtotta, hogy tehetsége szerint anyagilag is áldozzon e szent oltárokon. S a legnagyobb hálával van eltelve a jó Isten iránt, a ki megengedte s lehetővé tette, hogy adományaival járulhatott iskoláink emeléséhez. S hogy e mai nap ünnepélye is ne csak szavakból álljon, a kerületünk által az állami tanitóképezde mellett felállítandó ref. internátus alapjára adományoz 1500 frtot. A szép jelenet hatása alatt felállott főtiszt. .Antal Gábor püspök urunk s kijelentette, hogy ő pedig évi 70 írttal járul az internátus fentartásához. Mindjárt ezután dr. Darányi Ignácz emelkedett szólásra s tudatta a meglepett közönséggel, hogy épen most kapott táviratot a miniszterelnöktől, melyben értesiti, hogy Ő Felsége, kegyelmesen uralkodó királyunk, Czike Lajost egyházi és iskolai téren szerzett érdemiért királyi tanácsossá nevezte ki. A kitüntetett férfiú, egyházi és iskolai életünk e kiváló munkása, meghatott hangon fejezte ki köszönetét e nem várt s meglepő kitüntetésért, és mikor beszédében 0 Felségét említette, az egész közönség felállott s lelkesen megéljenezte szeretett királyunkat.
