Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-26 / 4. szám

53

DUNÁNTÜU PROTESTÁNS LAP

54

Negátió-e a Protestantismus igazán?!

(Folytatás.)

Szomorú való, leverő tudat lenue azonban, ha csak ezzel és ennyivel dicsekedhetnénk, ha a mi hitünk meggyőződésünk, vallásos rendszerünk egész összesége csak egy letörölt laphoz hasonlítható lenne, melyen felírva, melyre felvésve semmi nincsen. Lelkem visszariad e sivárságtól, szivem ellenállhatatlanul eped valami nyugtató s biztató után s elmém, értelmem, egész meggyőzőződésem ellene mond eme állításnak s keresi, kutatja, a mi felekezetűnk intézményeib >n, tanrendszerében, egész irányában azt, a mi minden vallásos, mélyen érző léleknek hangosan kifejezett kívánsága, epedő óhaja, azt a vezérfonalt, azt a kiemelkedő tudatot, mely az igaz, a tiszta vallásosságban határozódik, mely a lelket égi békével, a megnyugvás és boldogság érzetével tölti el.

S vájjon nem volna ez meg? Az az életadó, boldogító, felemelő, lelkesítő érzelem, tudalom, a hitnek oly megragadó képekben, nyilvánuló ereje a mi felekezetűnknél a protestánstizmusnál nem lenne-e meg ? Nem éreztetné-e a maga átalakító, lelkesítő,megszentelő erejét?

Avagy mi tartotta fél a protestánstizmust századok véres harczaiban, a 16—17-ik század hajmeresztő iszonyatosságában. Fellázított, felizgatott nóptömegek zabolátlan szenvedélye, vad dragouádok kíméletlen dühe, császárok, királyok határtalan hatalma, egyszóval pénz, hatalom erőszak minden szövetkeztek ellene; kegyetlenségeik megszentelve a szeretet isteni megváltójának földi képviselője által fegyvereikre áldást kérő, inkább talán annak elveit lábbal tapodó könyörgéseivel. S mindezek eltiporni, elnyomni képesek nem valának, ellenkezőleg itt is, amott is megrázza ama hatalmas alkotmánynak oszlopait; felépiti a lelkiismeret szabadságának fénylő, dicsőséges templomait.

Avagy nézzük, hasonlítsuk össze a protestáns államokat Európában vagy a hatalmas virágrészben Amerikában a katholicusokkal s azoknak viszonyaival. Mily szembetűnő, mily határtalan különbség, leszámítva az egy Franeziországot. A katholicus többi államok, mily hátra vannak cultura, haladás, tudomány, vagyon, gazdagság s hatalom dolgában a protestáns államokkal, országokkal szemben. Itt emezeknél nagyfokú ipari, kereskedelmi fellendülés; csatornák, vasúti hálózatok egész szövevénye, melyeken mint soha nem pihenő ereken a gazdagság, a hatalom és bőség ömledezik befelé ; magas fokú művészetek különböző nemei, gazdag költészeti s tudományos irodalom, bizonyos fokú jóllét a nép legalsóbb rétegeiben, s a nevelés, az oktatás, a cultura magas fokú virágzása ! Mig a catholicus államok, mint Spanyol-, Portugalország, Mexico csak régi dicsőségük emlékein élődnek, nem bírnak haladni az idővel, túlszárnyaltattak a haladó korszellem, a protestáns államok által, s hanyatlott árnyék erejükkel, fejletlen iparczikkeikkel a nevelés, oktatás, cultura elhanyagolt voltával, anyagi rendezetlenségükkel messze elmaradtak.

Avagy csak véletlen dolga, puszta esély volna ez ?

Csak a földrajzi fekvés, etnográfiái sajátságok, népjellem folyna be a viszonyok, az eredmények ilyen előállásában ? Vagy mélyebben rejlő okok, ismeretlen, kézzel nem fogható, nem érzékelhető indokok fejleményei lennének ez állapotok. Igen ! a legfőbb, a legmélyebben ható ok a vallások különbözősége a róm. kath. és a protestáns államok között, a különböző felekezetiség és a protestantismusban rejlő erő, melyek befolyását átalakító, tevékenyitő, előre haladásra serkentő, lelkesítő' erejét mérlegelni, méltatni ezúttal hosszabban nem akarva, csak ama szembetűnő különbség feltüntetésével kívántam a protestantismusban — emez eredményeket látva — kéfcsógbevonhatlanul jelentkező, áldásos erőre irányitó, vezérlő befolyásra, felhívni a gondolkozók s az olvasók figyelmét! Ma már a középkoriakéhoz hasonló történelmi alakulások, országok, birodalmak megrázkódhatása, felbomlása, consolidált viszonyaink között csaknem lehetetlenség. — Rendíthetetlen meggyőződésem, szilárd hitem azonban, hogy valamint a magasabb kijelentéssel biró keresztyénség Jassan-lassan, évezred alatt assimilálta, magába fogadta, beolvasztotta Európa területén a különböző országokat s néptörzseket? úgy lassan-lassan, ezeket a jeleket látva, s a történetekben nyilvánuló magasabb. világrend fejleményeit szemlélve, eljön az idő talán századok, talán ezredév múlva, mikor a protestánstizmus tökéletesebb, jótékonyabb, áldásosabb vallása győzedelmeskedni fog, a ma még régi nimbusának vissza verődő sugarával ékeskedő catholicismus felett. Behunyjuk e szemeinket e megdönthetetlen tények előtt, keressünk-e más pozitivismust is a protestánstizmusban ? Hiszen ha e külsőleg szemmel látható s felekezetűnk életrevalósága mellett hangosan beszélő tanulságok, eredmények nem elengedők, felmutathatjuk a protestánstizmus símbőlikus könyveit: a Heidelbergi kátét, a „Confessio Augustánát“, a hittudományi munkálatok egész könyvtárát, melyeket olvasva látni fogják, s meggyőződhetik bárki is, hogy mindazok a. tanok s tételek, melyek az ős keresztyénség tanai, tételei s az első zsinatok formuláról valának, mindazok ott vannak, s lényeges alkatrészét teszik a protestánstizmus vallástudományi rendszerének.

Nincs-e ott a könyvek könyve a biblia, melyet szabadon forgathat, szabadon olvashat, magyarázhat bárki, mely utó végre is egyedüli alapja lehet és kell is, hogy legyen az összes keresztyén félekezetek vallásos irányának, tanainak.

Nem rajongó tisztelettel, csodálattal, áhítattal csüng-e a protestantismus a keresztyénség magasztos alapítójának, az Idvezitőnek fenséges alakján, történelmileg dicsfénynyel köritett egyéniségén. Hogy némely tudósok, hírneves exegeták, tudós papok s igen sokan egynek tekintek öt, sőt legnagyobbnak az emberiség - kimagasló alakjai közül, s mint — közönséges emberi mértéket meghaladó — történelmi alakot tekintik őt, avagy le von-e az valamit az ő magasztos tökéletességekkel felruházott egyéniségéből ? Csökkenti-e a csodálatot, a tiszteletet, az ihletet, melylyel magasztos szemé