Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-08-30 / 35. szám
553 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 554 szívesen venné a nm. Cultusrainisterium azon felajánlást, hogy az államköltségen tanítandó képezdei növendékek a főisk. köztartáson ugyanezen díjért nyerhetnek élelmezést. A mi a költségek fedezését illeti, arra nézve teljes tisztelettel ajánljuk, hogy fedezetül szolgáljon első sorban a főiskolai közpénztárnál levő képezdei alapítványok kamata 600 frt. továbbá a nagyt. tatai egyházmegye által megajánlott 60 frt. s végre a tüzkárpénztárnak jövedelme. Hogy a főisk. közpénztárra a képezdei alapok kamatain kivid nem támaszkodhatunk, az indokát leli azon körülményben, hogy a főisk. közpénztár 1897. évi költségvetése circa 1600 írttal záródik, amiből ha 600 frtot az internátushoz hozzájárulás czimén elveszünk, a fölösleg 1000 írtra reducalódik, ami 50000 frtos költségvetésnek csak 2 százaléka. Ez is azonban csak úgy volt elérhető, hogy a gymn. növendékek számát 350-re vettük fel; mert ha a szerződés szerű normál költségvetés tanulói létszáma (300) lett volna a költségvetésbe beállítva, az előirányzat nem fölösleggel, hanem circa 500 frt. hiánnyal záródott volna, nem is említve, hogy az építési kölcsön kamatai még nincsenek beállítva a költségvetésbe. Nem hagyhatjuk e mellett figyelmen kívül, hogy a főtiszt, egyházkerület határozata szerint a theologiai tanárok nyugdija első sorban a főisk. közpénztárt s csak másod sorban a kér. közpénztárt terheli, s igy ha azon nem remélt eset következnék be, hogy theologiai tanáraink valamelyike nyugdíjba menni volna kénytelen, nemcsak a 350 gymn. tanuló mellett felvett fölösleg enyésznék el teljesen, de a kerület is kénytelen volna a magára vállalt kötelezettségnél fogva a theol. tanárok nyugdijánál mutatkozó hiányt 2000 írtig térjedhetőleg fedezni. Azt pedig, hogy a 350 növendék, bár a jövő évi költségvetésre egészen reális a fölvétel, állandó alapot nem képezhet, felesleges bizonyítani. A képezdei alapok kamatain kívül csak 2 segélyforrás áll a főt. egyházkerület rendelkezésére, t. i. vagy a gyülekezetek megadóztatása, vagy a tüzkárpénztár jövödelme. Hogy a gyülekezetek megadóztatása, mikor az egyh. közigazg. terhei úgyis súlyosan nehezednek a gyülekezetekre, kerülendő, azt hangoztatnunk fölösleges. Másrészt meg a tüzkárpénztárban oly jövödelmi forrása van egyházkerületünknek, melyet a legszükségesebb czélra fel nem használni s ez által egyházaink terhén nem könnyíteni, részünkről nem tartjuk indokolhatónak. A tüzkárpénztár rendeltetése, hogy idővel az egyházak helyett a tüzkárbiztositási kiadásokat fedezze. Bármily szép ez eszme önmagában, tekintve hogy a biztosítás intézményének általános elterjedtségénél fogva éppen a biztosítási kiadások azok, melyeknek szükségét gyülekezetünk tagjai legkönnyebben belátják, mig távolabb fekvő, de egyházunkra I. rendű fontosságú czélokért áldozatra csak nehezebben serkenthetők, azt hisszük, hogy e czél egyházunknak ezen vitális kérdése előtt háttérbe szorulhat, annyival is inkább, mert ezáltal teljesen elejtve nem lesz s csak megvalósítása lesz nehány évvel hátrább tolva. A tüzkárpénztár jövödelme ugyanis oly nagy, hogy ez a képezdei alapok kamataival együtt az internátusi várható kiadásokat teljesen fedezni képes. Egyébként maga a főt. egyházkerület elismerte szükségét annak, hogy a tüzkárpénztár céljánál előbb megvalósítandó eszmékért e pénztár jövedelmét is igénybe veheti, akkor midőn (igen helyesen) a lelkészgyámolda segélyezésére ajánlotta az évi osztalék felét. A gazdasági tanács a bizottsági munkálatban foglalt javaslatokat helyeseknek és czélszerüeknek ismervén el, azokhoz való hozzájárulását jelentvén ki, a javaslatokat végleges megerősítés végett a főtiszt, és tek. egyházkerületi közgyűléshez terjesztette föl. Az igazgató tanács pedig, mint említettük, csak a fedezet kérdésére vonatkozólag rendelte el a számvevőség meghallgatását is; a bizottság álláspontját azonban magáévá tette. A kerületi gyűlés tagjainak előzetes tájékoztatása szempontjából közöltük a javaslatot, óhajtva, hogy a megnyíló praeparandia szolgáljon a kerületünkben súlyosan érezhető tanító” hiány megszüntetésére. Az 1868-ik évi XXXVIII. t.-czikk hatása a tanítókra és népoktatási viszonyainkra*) T. értekezlet! A történelem azt mutatja, hogy a népek erkölcsi és anyagi ereje, életrevalósága és hatalma, melyet kifelé az idegen népekkel szemben érvényesíteni tudnak, arányban áll azzal az intelligentiával, a műveltségnek, a tudásnak azzal a mértékével és mennyiségével, melylyel az illető nép rendelkezik. A maroknyi ógörög államok fényes diadalokat vívtak ki a számra nézve őket aránytalanul túlszárnyaló, nyers, durva perzsák felett; a czivilizácziónak oly magas fokán állott régi Róma az akkor ismert világ legnagyobb részét hatalma alá hajtotta. De világosan áll előttünk az is, hogy az erő, a mely a műveltségben rejlik, annál nagyobb, mennél szélesebb rétegeket hat át. A példát szolgáltatja erre az újkori Oroszország, melynek legfelsőbb rétege a műveltségnek igen magas fokán áll, de az alsóbb társadalmi osztályok elmaradottságánál fogva mégsem tudja azt az erőt kifejteni, mely roppant számarányánál fogva megilletné. Hazánk századok óta élet-halál harczot vívott önálló állami léte s nemzeti egyénisége fönnmaradásáért. S ha vizsgáljuk az eszközöket, melylyel bukásunkat elleneink előidézni akarták, úgy találjuk, hogy ezekben nem utolsó szerepet játszott az a törekvés, hogy százados küzdelmeinkben, szellemi fejlődésében elmaradott nemzetünk az európai műveltség befolyása alól kivonassék s attól elszigeteltessék, hogy sorsa a végelgyengülésben való elpusztulás, a saját zsírjában való megfuladás legyen; régi igazság lévén, hogy: „elvész a nép, a mely tudomány nélkül való.“ Hazánkban 1867-ig a népoktatás még valósággal csak csirájában volt. A felekezetek tartottak fönn népiskolákat a saját czéljaikra, a melyekbe járt, a ki akart és nem járt, a ki nem akart; tanítottak valamit a legtöbben, a mi a serdülő nemzedéket vallásfelekezetéhez való tartozásának tudatára juttatta; de sok esetben még az Írás és olvasás titkaiba való behatolásig sem jutottak el. Iskolákul szolgáltak azok a helyiségek, a miket már más czélra használni nem lehetett s tanítottak azok: a kik — igen nagy tisztelet és becsülés az érdemes kivételeknek — bármi néven nevezett foglalkozásra képtelenek és alkalmatlanok voltak. Nagyjában ez volt a helyzet képe. *) Felolvastatott az őrségi ev. ref. néptanítói körnek folyó év aug. 5-én Őriszentpéteren tartott ért. közgyűlésén.
