Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-19 / 3. szám

37 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 38 annyi megragadó, lelkesítő alakjai a bithez ragaszkodás­nak, a lelkiismeret szabagságának csak tartalmatlan, üres, fogalomért áldozták volna életüket ? Kiontott vérük parlag terméketlen mezőt öntözött volna csupán, melyen az igaz, valódi lelkeket boldogítani képes hitnek fája gyökeret nem verhetne és nem sarjadoznék ? Oh ti elveszett hősök, bitünknek, vallásunknak szent vértanúi, a lelkiismeret szabadságának lelkesítő bajnokai nem fordultok-e meg sírotokban, halva a késő ivadék, a kegyetlen kor vádját, mely szentségtelen kezekkel akarja megrabolni kebletek legféltettebb kincsét és beszennyezni a babért, mely hom­lokotokat elévülhetlenül övedzi körül! S a mi a legszomorubb, mondhatni elbátortalanító az, hogy sorainkban s nem csupán a világi elem, hanem a lelkész! kar, sőt az intéző, irányitó körök között is, nem egyszer halljuk hangoztatni, hogy a protestantismus­­nak létjogosultsága, jövője nincs. Már Kálmán Dezső is kifakad a Protestáns Pap ha jól emlékezem 1889-ik év­folyamában, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap szer­kesztőjének ily irányú kijelentései ellen, mondván, „mi lesz az ifjúságból, mely ilyen elveket csepegtet és szív magába ? mi lesz a népből, kiknek ily szellemben vezé­relt papok fogják hirdetni az igét ?“ Én azonban még tovább mennék s kérdésbe teszem, hogy az ilyen gondolkozók, miként maradhatnak tagjai egy oly felekezetnek, melynek tanairól meg vannak győ­ződve, hogy tartalmatlanok, tarthatatatlanok, a melynek múltjában nincs öröm, jövőjében nincs remény, melyben nincs annyi erő, képesség, hogy zászlaját hívei diadalra vezethessék, sőt a biztos veszteség előre pirító szégyen­érzetével mennek alatta dicstelen küzdelemre, biztos le­­verettetésre ! Távol legyen, hogy az excommunicalni akarás hatályát veszített menyköveit akarnám dobálni a Protes­tantismus missiója, hivatása felől kícsinylőleg gondolkozó ilyen harczosokra, hiszen az a vallás, az a felekezet, mely a szabad vizsgálódás, lelkiismeret szabadság lel­kesítő elveit irta ragyogó betűkkel törvénytáblájára, az nem zárja, nem zárhatja ki tagjai sorából azokat, kik akár kételkedő lelkűk ösztönétől sarkaltatva, akár a ri­deg materializmus karjai közé dőlve, megkeseríteni akar­ják a nevelő, tápláló édes anyát, melynek emlőjén nőt­tek fel, s a melynek gyámolitó, tápláló dédelgetéseit oly jól esőleg fogadják el! Legfeljebb szabad utat enged­het nekik, nyitva hagyja előttök az ösvényt, melyen szabadon száguldhatnak a nagy világba széjjel, s felke­reshetik azt a helyet s azokat, kiknek gondolkozásmódjuk az övékével azonos, vagy ahhoz hasonló, vagy akár egye­dül állhatnak nem követtetve, nem támogattatva senkitől minta törhetlen meggyőződés elvhü bajnokai!! Mert hogy felekezetűnk s a Protestantismus létérdekével egész működésük, irányuk homlokegyenest ellenkező, sőt demo­ralizáló hatású, az kétségtelen. Hogy a protestantizmus sok tekintetben negátió, ta­gadása a katholicizmus hitelveinek, egész rendszerének, melyen az épülve, támasztva van, azt mi is a legnagyobb készséggel, minden ellenvetés nélkül ismerjük el. Hisz létjogosultságának egyik s legfőbbnek mondható bázisa, alapja az. Valóban, ha felekezetűnk semmi egyebet nem tanítana, ha semmi pozitív tartalommal nem bírna is, már azzal, hogy oly sok vissaélést törölt el, hogy az isteni Megváltó által elültetott, elhintett magvakból sarjadt élő fának oly sok fattyú, vad hajtásait nyesegette le s az Isten országa magasztos elvei körül az emberi bölcseiken dés, hatalmi túlkapás szülte eszméket törölte s elvetette, s ekként a homályban tévelygő emberi elmét, az igazság helyes fogalmának, tisztult vallásos gondolkodásnak meg­ismerésére vezérleni elősegélte, már ezzel el nem évülő érdemeket szerzett az emberiség fejlődése, haladása ér­dekében. Mit is tagadunk, mit vetünk mi el a róm. katholiciz­­mus tanai, dogmái közül ? El nem fogadjuk azokat, sőt küzdünk teljes erővel, meggyőződéssel azon —mondhatni minden tévelygéseik, visszaéléseik egyedüli forrását, gyö­kerét képező — tanaik, irányaik ellen, mely oly mesteri - leg építette századokra át a hierarchiának bámulatosan szervezett, rendszeresített alkotmányát, mely a hitnek, a vallásnak, kiemelkedő, legfontosabb tényezőjévé, gyarló embert, vétkekkel gyengeségekkel teljes embereket, a klérust és mistieus, az emberi elme által meg nem ért­hető, fel nem fogható fogalmakat, rejtelmeket tesz ! Igen is tagadjuk és el nem fogadjuk ama hierarchikus tenden­­tiát, irányt, melynek fejlesztése, növelése érdekében kel­lett felállitaniok a tévtanoknak, a szükségszerüleg fejle­­ményezett hitczikkeknek egész rendszerét, sorozatát. Ez az irány tette szükséggessé, hogy a biblia mint a vallá­sos igazságok megösmerésének egyedüli forrása, a néptől sőt a papok kutatásai, vizsgálódásaitól elzáratnék, s kétes eredetű hagyománj’ok, hitelességgel nem bíró okmányok, hit és vallás dolgában megdönthetleneknek, hiteleleseknek állíttatnak! Ez a törekvés irányította, vezette a sacramen­­tomok számának megállapításánál a szentirás, és Jézus rendelkezése figyelmen kívül hagyásánál, hogy azok mis­­ticus szentség jelleggel felruházva, az életnek minden mozzanatánál, forduló pontjánál előtérbe áltitsák, nélkii­­lözhetlenné tegyék azok kiszolgáltatóját. Ez a törekvés adott azoknak oly erőt, hogy a megszentelő pap szavaira az ostya és a bor, sőt külön mindegyik a Krisztus tes­tévé és vérévé változnék által, s ekként gyarló ha­landó ember földfeletti hatalommal rendelkezhetnék, egy bizonyos, sajátlagos átlagból egészen mást, egy teljesen különböző állapotot állitván elő. Ez ruházta fel oly hata­lommal, hogy bűnöket bocsátliasson meg s bűnösöket ol­­dozhasson, kötözhessen, még pedig nemcsak a múltak el­követett vétkeiért, hanem a jövőben is véghezviendőkért; ez állította fel mindenek betetőzéséül a csalhatatlansági dogmát, kimondván, hogy mikor a római pápa excatedra szól, csalhatatlan, tévedhetetlen, elfogadá e közben ter­mészetesen az egymást kiátkozó, excominmucáló csalatkoz­­hatatlan pápákat, kik sokszor erkölcstelen életükkel, vagy egymás bukásával mozdíthatva elő érdekeiket: rette­netes átkokat szórtak egymás fejére : ad majorem Dei gló­riám ! és a csalatkozható, gyarló laikusok lelki épülésére^ Igen, ennyiben negatio a Protestantismus elvetése^ mellőzése mind eme és ehez hasonló tévtanoknak, vissza-3*

Next

/
Thumbnails
Contents