Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-07-05 / 27. szám
419 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 420 a jezsuitákat s vert sokáig lerázhatlan nyűgöt a lelkiismereti szabadságra. Ők először csak egy törvényt buktattak meg s azután mind többre és többre tették rá romboló kezöket. Majd Németországban is fog ismétlődni e „modus procedendi,“ ha csak az igazi Luther szellem, a protestántizmus újra föltámadt s működő ős ereje útját nem vágja ezen, a haladás örökös meggátlására hivatott hitbuzgóságnak. Angliában sem teljesen megnyugtatók a protestáns viszonyok. Ha ott a reformáczió az ősök. tői nyert intensivitással működnék: soha sem lehetne alkalom, hogy oly fölhívó szózat repüljön szét a hazában, mint a milyen már két Ízben megtörtént. Ez csak annak a jele, hogy a kik erre a talajt elkészítették, biztos tudatában voltak annak, hogy nem fog a hang teljesen süket fülekre találni. De habár a protestáns vallás őserejében s győzhetetlen igazságaiban bízva, nagy következményeitől nem is félhetünk e pápai felhívásnak,— azonban mégis elég jel az arra, hogy a protestáns öntudat fölébredjen és lásson munkához.— Itt nem arról van többé szó, hogy egyik vagy másik felekezet ne engedje jussát; hanem arról, hogy az igaz hit, az emberiségnek e megbecsülhetlen kincse az elveszéstől óva legyen. Nem az emberiség az egyházért, hanem az egyház van az emberiségért. Tehát mindama törekvéseknek^ a melyek egyházunk feladatát szolgálni hivatvák, meg kell mozdulniok, hogy e czélt minél inkább megvalósítsák. A mostani reakcziónak csak abban van igaza, hogy a vallás erkölcsös hitélet hanyatlik; de arra nézve, hogy mik ennek az állapotnak okai, tévedésben van, valamint nagy tévedés jellemzi orvosló szereit, a melyekkel javítani akarja a helyzetet. Valóban a szabad tudományos gondolkodás gáncsolása, az ifjúság tudományos oktatásának megvádolása, a szabadelvű intézmények s törvények kigúnyolása alkalmas medium arra, hogy a tudományos kutatás szabad szárnyalása és az oktatás korlátoltassék, a liberalismus nagy becsű szellemi s anyagi alkotásai megsemmisittessenek s az ezek romjain főiépült papi tekintély föltétlen uralmat arrogáljon magának. De legkevésbé sem hathat oda, hogy az igazi hitélet fölbuzdul. jón. Csak kifogásolni és rontani tudja a megle. vöt, de helyébe ha nem is jobbat, legalább hasonlót teremteni nem bir. Hát voltak-e sötétebb napjai az emberi szellemnek valaha, mint azon korban, midőn a pápaság világi hatalma nehezedett rája? Vagy volt-e valaha szomorúbb sorsa a lelkiismeretnek, mint akkor, a midőn a dogmák által megerősített fegyelmi és erkölcsi törvények hallatlan túlszigorusága alatt nyögött? Mindazon korszakok, a melyek az összes emberi tehetségeket a vallásnak kötötték le csupán s minden alkotásunk értékét s létjogát a hitelvi kérdésektől tették függővé, még annyit sem használtak a valódi hitélet lölkeltésére és istápolására, mint az atheismus. Mert ez utóbbi istentagadásával égészséges opposicziót teremt, mely az atheismussal szemben éber gonddal őrzi s védi meg az igazi hitélet érdekeit. De valamely vallásnak absolut uralma üres formalitások halmaza alá tetemeti az élő hitet, ahonnan csak egy nagyobb vallási reform mozgalom szabadíthatja meg s hozhatja új életre. A hit és tudomány nem ellenlábasok, hanem egymásnak föltétien életszükségletei. Ikertestvérek, a kik egymás nélkül nem létezhetnek. Akadályozd meg szabad fejlődésében a tudományt, elsatnyul párja is, a hit. Ha erőt akarsz adni a hitnek: előbb erősítsd meg társát, a tudást. A jelen korban is szerte hangzik a panasz a tudományos gondolkodás és oktatás ellen mint a valláserkölcsi élet legnagyobb akadálya ellen. Hogy a tudomány minden mozzanata a hitre visszahat, az természetes. De ha e visszahatás a vallásra nézve kedvezőtlen, annak nem a tudomány az oka, hanem az, hogy a hit őrzésére hivatott elemek elfeledkeztek öszhangzásba hozni a tudás új vívmányait a hittel. — A tudomány folyton halad azt útjában föltartóztatni nem szabad, de nem is lehet. — Társának a hitnek is vele kell tartania. Ily módon a tudomány istent soha sem tagad, mert hü kísérőjének fényénél meglátja a Mindenható kezét mindenben. *— De ha a tudományt tovább fejlődni engedjük a nélkül, hogy a társadalmat megtanitanók arra, miként kell föltalálnia ama fönséges öszhangot az emberi szellem új vívmányai és a hit között: ! akkor nem csodálkozunk, ha méltatlan vád illeti sokak részéről a szabad gondolkodás előbbre törekvését. A protestántizmus, mint az igaz élő hitnek föntartója s védelmezője, soha sem tehetne
