Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-05-31 / 22. szám
351 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, 35 2' szent szék nem léphet közbe, mert ezek a házassági törvények az államhatalom alatt állanak. Hogy a bizottság nem igen örült ennek a válasznak, az igen érthető. Feleletében azt mondja, hogy szomorú látvány ezen felvilágosult században, miszerint egy intézmény, mely valláserkölcsi hatalom akar a világban lenni, úját se mozdítja meg arra, hogy megszüntessen oly állapotokat, melyeket egy katholikus szerző mint „gyűlölt vallá>i korlátozottságot jellemez“ s egy angol államférfi rettenetesnek és fölháboritónak nevez. — Megjelent: „Theologiai Ismeretek tára“ VJI ik füzet. Szerkeszti: Zoványi Jenő theol. tanár, tis/.szaföldvári lelkész. Munkatársai Dr. Antal Géza, Rácz Kálmán és Tüdős István. E minden theologusnak nélkülöztetlen muiika betűrendben tárgyalja a theologia körébe tartozó ismereteket. Nyomatott Mező-Túron. — Egyházi beszédek. Irta ZAbrák Dénes soproni ev. lelkész. Czime: „Krisztus az én életem.“ II. kötet ára 2 frt. Csinos kiállítás, van benne több alkalkalmi és a milleniumra vonatkozó hazafias tartalmú beszéd. Később ismertetni fogjuk. — Latin Iskolai Klassikusokhoz való, Dávid István által szerkesztett füzetes vállalat 22-ik füzete, Dr. Kaposssy Lue/.iánnak C SaUustii Crispi de Catilinae Conjurdtione Írott“ magyarázatával. Nagyszabásos kiállítással, igazán hézagpótló munka és nélkülözhetetlen az ifjúságnak és bálkinek is elassikusok tanulványozásához; őszintén ajánljuk. HIVATALOS RÉSZ. Nagytiszteietü Esperes Úri Mélyen tisztelt UramI A folyó évi április 28-án tartott országos ev. ref. konvent alkalmával több egyházunk és lelkészünk azért nem részesülhetett közalapi segélyben, mivel a kérvények nem voltak kellőleg felszerelve és több helyen az esperes urak aláírása is hiányzott. Tisztelettel kérem azért nagytiszteietü Esperes urat, valamint a közalapi kérvényeket tárgyaló bizottságokat és közgyűlést, hogy a kér vényeit szabályos és Pontás kiállítására kellő figyelmet fordítani méltóztassék. Továbbá, mivel a segélyek, különösen a tőke-kamat segélyek kiosztása a folyamodók szükségének sürgősségétől és az alap jövedelmének mennyiségétől függ és igy megtörténik, hogy sokszor a segélyre egészen méltó egyház és lelkészek is megunván az eredménytelen folyamodást. elállanak a segélykéréstől, pedig a sor már rájuk került volna, hogy e miatt méltánytalanság senkivel ne történjék, méltóztassék az egyházmegyének mindennemű közalapi segélyre egy hosszabb időre szóló tervezetet készíteni és abba a segélyezendő egyházakat első sorban és másod sorban segélyzendőkül beosztani és a segélykérvényeket ily tervezettel terjeszteni fel az egyházkerületre. A beosztáshoz egy mintát tisztelettel csatolok. Tiszteletem jelentésével maradtam Ácson, 1896 május 26 án NagytiszteletiDégednek kész szolgája: 57°. szám Antal Gábor, ev. ref. nüspök. Nagytiszteietü Esperes Úri Mélyen tisztelt, UramI A dunántúli ev. ref. egyházkerületben üresedésben levő tisztviselői állások betöltésére irányzott s a kitűzött határidőig hozzám beérkezett szavazatok f. hó 20-án a kiküldött bizottság által felbontatván kitűnt, hogy egyik jelölt sem nyerte meg a megkivántató általános többséget egyik állásra sem. Ugyanazért a szavazatbontó bizottság megbízatása értelmében mindegyik állás betöltésére szükebb körű szavazást rendelt el. Kérem azért nagytiszteietü Esperes urat, legyen szives az egyházmegyéjébetartozó egyházak presbyteriumait felhívni, miszerint uj szavazással válaszszanak: l. Egy egyházkerületi világi főjegyzőt a 96 szavazatot nyert Véghelyi Dezső és a 94 szavazatot nyert Molnár Béla közül, 2. Egy egyházkerületi egyházi aljegyzőt az 54 szavazatot nyert Németh István és a 31 szavazatot nyert Antal Géza dr. tanárok közül, 3. Két egyházkerületi egyházi tanácsbirót a 61 szavazatot nyet Szabó Zsigmond győri lelkész, az 58 szavazatot nyert Peti Lőrincz bürüsváradi lelkész, a 39 szavazatot nyert Segesdy Mí-klós b.-füredi lelkész és a 33 szavazatot nyert Horváth József dr. theologiai tanár közül. A szavazatokat a háromféle állásra három külön borítékban kérem hozzám f. é. junius hó 30-áig beküldeni. Tisztelettel vagyok Ácson 1896. május 25-én Nagy tisztel etüségednek kész szolgája: 959 szám. Antal Gábor, ev. ref. püspök. Lap tulajdonos és felelős szerkesztő : NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1896. az ev. ref. fötanoda betűivel ny. Kis Tivadar,