Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-31 / 22. szám

339

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

340

Mert rövid szemlét tartva középiskoláinkban a vallásoktatás felett, úgy találjuk, hogy az állami-, úgynevezett minta iskoláknál a reudes keretből kilökve, másod rangú íárgygyá degredáltatván a hittan, a felekezetek hitoktatóinak szabadjára, hogy ne moudjam, önkényére bizatik az. Katholikus, római és görög- jellegű tanintézeteinkben egyoldalúvá tevén e kérdést, a növendékek nem. csak hogy tájékozást nem nyernek a vallások eredete^ fejlődése, küzdelme és kritikájáról, de sőt évről-évre, tanfolyamróbtanfolyomra — miként a semináriumokban — a csak rövid általánosságban felemlített vallásokról s a keresztyénség felekezeteiről a leglealázóbb és gyülölséget ébresztő, szitó nézetéket hallván, ha hittani képzésről itt szó lehet, az csak szomorú s az egyetemes oktatásnak fattyú hajtását tevő képzés lesz.

A felekezeti jelleg megtartásának kérdése nem egy a többi felekezetek bemocskolásával, ezt vitatni is kár, s midőn ily elfajulását látjuk a képzésnek bármely oldalon, azt nem csak elitélnünk, de kárhoztatnunk is kell, sőt a kárhoztatásnál meg nem állva, meg kell jelölnünk az okos és helyes haladás útját és annak módozatait.

Protestáns középiskoláink is hangoztatván a jelleget a hittani képzésben még sem esnek az elitélendő szélső-, ségbe; mert bár itt-ott — elég helytelenül — noha elitélőleg tárgyalják az eltérő u. n. dogmatikus álláspontokat, de a dogmák tanításánál azok bibliai és kritikai fejtegetését is adván, még pedig elfogulatlanul s a források lépten nyomoni megjelölésével, minden tekintetben megadni igyekeznek az alkalmat az összehasönlitásra s az egyén önálló s általa is boldognak felismert nézetnyilvánitására.

Röviden összefoglalva, ilyen középiskoláinkban a vallásoktatás, melynek eredménye lesz aztán egyik helyen a teljes vallástalanság, — mint Müller kifejezte — az az helyesebben a vallás fel sem vevése, utolsó helyre tétele, másik kelyütt meg vagy a csömör a sok anathema után saját vallásától, vagy a hol hajlam és fogékonyság van a saturálásra, ott bigottság lép a józan bit helyébe, melynek szomorú jelenségeit észlelhetjük a társadalom tes. téu rágódó, most divatozó s politikai szinezettel bevont, de voltaképpen oda nem tartozó autisemitismus, antiliberalismus stb. betegségek kórtüneteiben.

A mi a magunk vallásoktatásának eredményét illeti, fájdalommal kell rámutatnunk, hogy az eredmény nem áll arányban a képzéssel, a protestáns hitéletnek nem lesz a középiskolai vallásoktatás tovább képzője, teljes kifejlesztője s az esetleges, magasabb fokú i y irányú képzéshez, a theologiai oktatáshoz előkészítő lépcső. Mert ez is lényeges postulatum, a mennyiben az állami- és más felekezeti intézetek növendékeiből soha, vagy nagy ritkán inkább a magunkéiból várjuk a felsőbb intézet növendékeit,

Sőt tovább megyek és rámutatak arra az elszomorító jelenségre, hogy középiskolai vallásoktatásunkkal csaknem úgy járunk, mint egykor a görög nyelvvel, hogy t. i. a 8-ik osztályt végző növendékek legtöbbje, noha mindig tanulta, a tananyag bevégzésekor még ott sem áll, hol

annak kezdetével, az 5-ik osztály első fele végén állott, mert megtörtént igen sokszor, hogy a matnrans még olvasni sem tudott tisztán. Ép úgy a vallással is; a mi vallásos hangulat a középiskola végén lelkében megmaradt. az csaknem teljesen a népiskolára és családra vezethető vissza úgy annyira, hogy hitének egy-egy, még el nem enyészett akordját ha megpendíti valamely templomi tanitás, annak kellemes viszhangja majd csaknem a dajka mesék korából, vagy a gondtalau gyermeki időkből csendül vissza.

És a mit első helyen kellett volna említenem s a mit legnagyobb veszteségnek tartok az, hogy, középiskoláinkból kikerült hitsorsos növendékeink az életben majd mind se hideg se meleg hívőkké lesznek s a kik világi pályákra lépnek, nem akarom mondani, hogy gyűlölettel, de legtöbbször semmi fig}'elemmel sem lesznek azok irányában, a kik a hittaniakban képezve magukat, az ő és gyermekeiknek vallásos oktatóivá válnak.

Lehet, hogy ez függ a temperamentumtól is, bár kétségbe vonom, mert ellenkezőjét látjuk a másik oldalon, hol a nagyobb contiugens tágabb teret nyitna a temperamentum működéséhez; függhet azonban a hitképző intézet félszegnevelési rendszerétől s az ezt végzettek szögletessége és ebből eredő félénkségétől, a mi ismét reformot involvál ott is.

Ha hát ily eredményeket látunk, joggal vethető fel a kérdés, mire való volt 8 esztendőu át gyilkolni a hittaniakkal az amúgy is túlterhelt növendékeket, ha azok tanulásából fogékony leikeikben nem maradott meg úgyszólván semmi sem?!

Ez a kérdés azonban nem a Szigetvári conclusiójára hanem a Beöthy Zsoltára kell hogy vezessen; nem eltörölni hanem reformálni kell a vallásoktatást és a meglevő tankönyveket nem tüzbe vetni, hanem kiselejtezni, újakkal felváltani kell. Annak az egy-két tanárnak kilépése ugyan a régi rossz rendszer meghagyását jelezné, de az általánosan, minden oldalról hangoztatott reformájási óhaj nyíltan kiáltja, hogy ez elöl kitérni nem volna szabad.

Itt volna már most helyén való a részletekbe belebocsátkozni s rendszert nyújtani, a mely szerint kellene és lehetne vezetni a középiskolai vallásoktatást. Minthogy azonban csak az általánosokra Ígértük a kiterjeszkedést, a részletektől annyival inkább is tartózkodom, mert a kezdeményezést itt hivatottabb egyéntől várnám. De meg ez részemről úgy is csak felesleges szószaporitás lenne most; tán elfog érkezni az ideje, a mikor a kérdés részletes tárgyalása minden e tárgygyal foglalkozót a mozgalomba bevon s akkor kifejezést adhatok én is nézetemnek. Mo<t csak általánosságban mozoghatva, ama főbb körvonalokat linzom meg, a melyek leglényegesebbek, úgyszólván keretét képeznék a reformnak.

A revisio kezdetnék ott, hol feleke zeteinknél a convent már megtette az első lépést, a midőn egyenrangba helyezte a vallásoktatókat a középiskolai többi tanférfiakkal, Én itt még tovább mennék, a legelső helyre ezt helyeznem, mert az iskolának jellegét ez képviseli legvalódibban. Furcsa is volt az, hogy protestáns iskolákban a protestáns hit