Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-24 / 21. szám

327

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

328

19 éven keresztül fáradhatatlan egyházi főjegyzője és ezen kerületben mindazon testületeknek, a melyek az egyházi ügyek előbb vitelének, felvirágoztatásának, védelmének, támogatásának szolgálatával foglalkoznak, mint a magyar ev. ref. országos zsinatnak, az egyetemes Conventnek, egyetemes tanügyi bizottságnak tagja, a lelkész-értekezletnek elnöke, végre ezen egyházkerületnek azon szomorú napokban, midőn a kerület főpásztorát a mindenható magához szőllitván, az egyházkerület hajója kormányos nélkül maradt, 5 hónapon keresztül helyettes püspöke. Ő jól tudta azt, a kinek a mindenható több talentumot adott, hogy vele kereskedjék, attól többről is vészén számot, ugyan azért igyekezett azokat lelkiismeretesen gyümölcsöztetni. Ő előtte nemcsak fontos, de magasztos volt azon hivatás, melyet az IJrtól nyert. Megáldott levéli mindazon tehettségekkel és képességekkel, a melyek az Isten dicsőítésére az Isten igéjének sikerrel való hirdetésére megkívántainak: az erős hittel, mély meggyőződéssel, élénk észtehettséggel, gondolatainak s érzelmeinek ékes,, művészi vallásos és kenetes kifejezési képességével, ha egyházi ügyről, annak előmozdításáról volt szó, a munkában soha hátra nem állott, soha magát nem vonogatta, mert tudta, átérezte, hogy a mit tesz, azt Isten országa fontos ügyében teszi. Nem kívánt földi jutalmat, elismertetést másoktól még az egyházi közszolgálat terén sem, de 0 volt mindig a legelső, a ki mások érdemeit örömmel ismerte el. Egyházunk közügyei terén hány érdemes emberünk fejére tette ő fel az elismerés koszorúját, a melyet tulajdonképen ó érdemelt volna meg. Munkálkodott az Ur szőlejében kora reggeltől késő estig egy félszázadon keresztül és az ő önzetlen szivében nem kelt egyetlen méltatlankodás, egyetlen panaszhang akkor, midőn a szőlőnek gazdája azokat is, a kik csak pár óráig dolgoznak vele, egyenlő fizetésben részesítette. Ez a férfiú, a ki előtt most akartuk meghajtani a tisztelet zászlóját érdemei elismerésével koszoruzva azt, ime mintha szerénysége folytán elvonulni akart volna az elől, tiszteletünk zászlóját csak megliidegült tetemei előtt hajthatjuk meg gyász fátyollal bevonva. Mintha az az őszinte, egyszerű s egyenes jellem nekünk, a kik az ő hosszas betegségből való felgyógyulását várva, előre örültünk a pillanatnak, a midőn őt körünkben, az ügyek elén állva elismerésünkkel üdvözölhetjük, azt mondaná súlyos betegség után bekövetkezett, de mégis ránk nézve lesújtó és nem várt elköltözése által: nem emberek által Ítéltetem meg, de az Ur az, a ki engem meg ítél. Oh, a ki Istent szóval és tettel, Isten igéje hirdetése és a Jézus anyaszentegyháza terjesztése által igy dicsőítette, az elmondhatja: Atyám, elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy elvégezzem. Mostan azért dicsőíts meg engem Atyám te magadnál. E hangok nem a meghidegült ajkakról szállnak már, hanem a magasból, a hol a sokat szenvedett testtől megvált lélek az Ur trónja előtt várja megitéltetését, a hol levetkezett már minden földi indulatokat és szenvedélyeket, de nem vetkezte le azt, a mi a földön is égi eredetű, a mi bennünket a földről égbe emel: a szeretetet, mert a szeretet nem csak a szívben, de a lélekben is lakozik össze van forrva azon isteni sziklával, a melyet Isten lehel belénk. Ez a szeretet az, a mely hangot ad az elköltözött megdicsőült szellemnek a mindenható zsámolya előtt, midőn áldást kér mindazokra, a kik e földi életben Őt szerették s tisz" telték, kik a nagy és fontos közügyeket vele együtt szolgálták, a kik iránta bármelyképen barátsággal becsüléssel viseltettek.

Áldást kér tireátok szerette gyermekei, a kiket tiszta szívből szeretett, a kikért egész életén keresztül minden lehető^ megtett s a kiknek szerencséjét boldogulását ha egy szemernyivel is előmozdíthatta az neki végleheletéig kimondhatlan boldogságot okozott. Áldását hagyja szeretett rokonaira, a kiknek köre tette igazán édessé megpróbáltatásokkal teljes földi életet, ezek között is különösen kiemelve szeretett napa asszonyát Sándor Józsefné úrnőt, a ki emberfeletti önfeláldozással igyekezett mindig a szeretett családnak elviselhctőkké tenni az élet terheit és nyugodttá, csendessé tenni a boldogult utolsó óráit.

A boldogult szerető szive áldást mond e perbetei gyülekezetre, a melyet mint rendes lelkész egyedül szolgált hűséggel, odaadással és a mely igazi benső ragaszkodással hálálta meg az őszinte szeretetet. Legyen és maradjon áldásban a boldogult emléke e gyülekezetben és hasson áldóalg az a szellem az egyház és község közügyeire, a melynek forrása az ő önzetlen szive, hirdetője az ő beszédes ajka az Ő kenetes szava vala!

Áldásban önti ki az elköltözött lélek szeretetét a komáromi ev. ref. egyház megyére, annak összes gyülekezeteire, lelkészi karára, tisztviselőire; a dunántúli ev. ref. egyházkerületre s annak egyházi és világi tisztviselőire, mert boldognak érezte magát, ha ezekkel az Ur házának építésében együtt munkálkodhatott, jól esett lelkének a bizalom, a mely mindezen körökben irányában mindig oly osztatlanul nyilvánult, a mely körökben mint kormányzó mindig bölcsességgel és szelídséggel vezette az ügyeket, mint munkatárs mindig odaadással és bizalommal egyesitette erejét a másokéval. Az elismerést soha nem kereste, de ha az önként mégis felkereste, mindig hálás volt azért a legőszintébb érzelemmel és szolgálatkészséggel. Oh, a boldogult kívánja, hogy virágozzanak ezen az igaz evangeliom és tiszta erkölcs terjesztésére hivatott intézetek az időknek végéig, legyenek a felvilágosodásnak, a lelkiismereti szabadságnak, az isten félelmének, a közművelődésnek megvivhatatlan várai és e várnak őrsége ékeskedjék mindig a szellemi liarcz biztos és döntő fegyvereivel, a tudománynyal, az erős hittel, a tántoríthatatlan buzgósággal és önzetlenséggel, a hazafias érzülettel, mint a melyekkel eddig is az ev. ref. magyar egyház hitét nehéz viszonyok között megvédelmezte, még ellenfelei tiszteletét is kivívta.

A szeretet égi szavait mi sem hagyhatjuk viszonzás nélkül és neked szeretett és tisztelettel övezett búcsúzó tanítónk, mesterünk, pályatársunk s barátunk őszintén kívánjuk, hogy legyen testednek siri nyugalma csendes, lelkednek öröme az égben teljes, emléked úgy a mi szivünkben, mint azon egyházi körök történetében, a melyeket oly híven lelkiismeretesen szolgáltál, — áldott, példád az utódok előtt mindig jóra lelkesítő és buzdító, jutalmad pedig legyen a mindenhatónak ama lélekemelő nyilatkozata: „Jól vagyon jó és hiv szolgám, hiv voltál a kevesen, többre bizlak ezután, menj be a te uradnak örömébe.“ Amen.

A sírnál először Kis Gábor pápai lelkész beszélt, szólván igy :

Fájó szívvel, zokogó kebellel állapodunk meg szomorú halotti gyülekezet a sirhalmok ezen néma vidékén, melynek poraiban annyi dicsőült lelkek földi maradványai pihennek.

Még ha a hétköznapiság emberei felett halljuk is zengeni az Urnák amaz Ítéletét: por vagy és porrá kell lenned (I. Móz. 3. 19.); vagy lássuk bár jeleseink soraiban, de csak ottan — ottan és hosszú pihenés után teljesülni a biblia ama szavait: mege