Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-17 / 20. szám

319 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 320 után következett a szakszerű verseny, melyen perczenkint 180 szótagot kellett írni. Az első dijat Dr. Hotfner Sándor úr adományából 1 drb. es. és kir. aranyat, Iloffner Jenő VIII. o. t. s a másodikat, Dr. Darányi Ignácz 0 Nagy­méltósága adományából 10 koronát, Hirschler Lipót VII. o. t. nyerte el. Majd a körnek élvezetesen irt s igen ügyesen összeállitott történetét olvasta fel Heimler József VIII. o. t. alelnök. Azután a versenyirás következett, perczenkiDt 150 szótaggal. Itt az első dijat Csatkay Sándor VIII. o. t. a másodikat Grodek Ftrencz VI. o. t. vitte el. Ennek végeztével Iloffner Jenő VIII. o. t. szerzett nehány kellemes perczet a hallgatóságnak igazán kedves modorban irt s nem egyszer mosoly keltő felolvasásával. Majd a látványos verseny következett, hol a táblán látni lehetett, mint tör­nek elő a gyors Írók. A jutalmak kiosztása után Nt. Kiss Gábor úr buzdító szavai bezárták az ünnepélyt. — Köszönetnyilvánítás. A főiskolánk által rende­zett millenniumi ünnepélyek alkalmából Bartkalos Ist­ván főiskolai és kerületi ügyész ur egy hl. bort volt szives a köztartáson étkező tanulók részére adományozni, mely szives adományért hálás köszönetét nyilvánítja Dr. Antal Géza köztartás felügyelő. — A „Tavasz“ az ifjúsági képzőtársulat kiadvá­nya már kikerült a sajtó alól s e hét folyamán az elő­fizetők kezében lesz. — Emlékünnepély. A nagyenyedi ev. ref. Bethien­­kollégium Méltóságos Elöljáróságának határozatából néhai dr. Kovács Ödön és Berde Sándor theol. akadémia taná­rok emlékére 1896. május hó 17-én délelőtt 10 órakor tartandó ünnepély programmja: 1. „Könnyes szemmel megjelentünk.“ Énekli a theol. dalkar. 2. Emlékbeszéd dr. Kovács Ödön felett. Tartja Makkai Domokos fogimn. tanár. 3. „Komor gondok borongnak át.“ Énekli a theol. dalkar. 4. Émlékbeszéd Berde Sándor felett. Tartja Jancsó Sándor theol. tanár. 5. Gyászinduló. Előadja a főiskolai zenekar. Az emlékünnepély végével a tlieologiai Önképző­kör dr. Kovács Ödön. halálának évfordulója alkalmából kivonul a sirhoz. Az Önképzőkör kegyeletes ünnepének programmja: 1. XC. Zsolt. 2-ik verse — a gyülekezet ál­tal. 2. Ima. Tartja Dülöp Kálmán IV. é. theol. 3. Emlékbe­széd. Tartja Nagy Mihály IV. é. theol. 4. Ének — a theol. dalkar által. 5. Oda. Irta Hegyi Péter III. é. theol., szavalja Máthé Samu I. é. th. 6. Gyászinduló — a főiskolai zenekar által. — A millennium ünneplése. A farkasdi ev. ref. egyház folyó évi május hó 10-én délelőtt tartotta ezer éves örömünnepét. Nemzeti szinü lobogók lengtek a to­ronyban, iskolákon és a községbeli házakon több helyen. Az isteni tisztelet alkalmával a nép zsúfolásig megtöl­tötte a templomot, mely szépen fel volt díszítve virágfü­zérekkel. Szószéken, urasztalán, karok s padokon virág koszorúk voltak elhelyezve. A helybeli lelkész hazafias irányú beszédet mondott, kiemelve a magyar nemzet ezer éves honfoglalásának s a haza ezer éves fennállásának Isten iránti hálára buzdító nagy jelentőségét s buzdítva gyülekezetét, a törvény és alkotmány tiszteletre, Isten, király és haza iránti hűségre, az ősök emlékének tiszte­letben tartására és a hazaszeretetre. A lelkész által be­tanított férfi énekkar az ünnepély kezdetén szépen eléne­kelte a hymnus két versét, — az ünnepély közepén a Honfidal két versét, — az ünnepély végén a Szózat két versét. Templomból kivonulván a gyülekezet, az iskola udvarára tért, hol a négy iskola növendékeinek örömün­nepélye kezdődött. A lelkészi megnyitó beszéd után a gyermekek hazafias költeményeket, beszédeket mondtak el. A főtanitó felolvasta „a honfoglalás és a magyar nem­zet ezeréves élete“ czimü történelmi áttekintést, — majd ismét szavaltak s az elnöki zárszavak után, az énekkar ismét elő állt s elmondta szépen a „Szent az érzet“ kez­detű hazafias dalt. A gyülekezet eloszlott, de a presby­­terium összegyűlt ülést tartani. Jegyzőkönyvileg fejezte ki s örökítette meg e nagy nemzeti ünnep feletti örömét s áldást kért Istentől továbbra is a magyar nemzetre, hazára s egyházunkra, hogy dicsőíthessük itt nagy nevét, nemzetünk szép, zengzetes nyelvén! Délután egy órakor ismét megszólaltak a harangok s iskolánk növendékei s a gyülekezeti tagok összegyűltek ismét, hogy a róm. kath. iskola növendékeivel a városháza mellett egyesülve, ki­ránduljanak a zöldbe. Onnét hazatérve, a vásártéren meg­kezdődött a népünnep zeneszóval, tánczczal, hol a fele­kezetek összevegyülve, késő estig együtt mulattak. HIVATALOS RÉSZ. Pályázati hirdetés tanári állomásra. A dunántúli ev. ref. egyházkerület államilag segé­lyezett pápai ev. ref. főgymnasiumához, a német nyelv és irodalom rendes tanári tanszékére, pályázat hirdettetik: A megválasztott tanár köteles a főgymnasium III—VIII osztályaiban a német nyelvet, s esetleg valamely rokon­tárgyat az egyházkerület által évenkint megállapított tantárgycsoportositás szerint heti 20 óraszámig eltanitani. Az ezen tanszékre megválasztott tanár évi fizetése 1200 frt alapfizetés, 200 fit lakbérilletmény, 5 Ízben öt évi szolgálat után 100 frt ötöd éves korpótlék, a melynél a más intézetben rendes tanári állomáson töltött évek is fele részben beszámíttatnak. Ha a tanári pályán már mű­ködött volt, s az igazgatótanács tudomása szerint kiválóbb érdemeket szerzett tanár is pályáz, illetőleg választatik meg a hirdetett állomásra tanárul: az az 1400 frt, vagy épen az 1600 frt alapfizetéssel rendszeresített második és első fizetési osztályú állomásra megválasztatásával egyide­jűleg előléptethető. Ezen tanszék betöltése a nmélt. magy. kir. vallás és közoktatási Miniszter hatáskörébe tartozik. Ennélfogva pályázók felhivatnak, hogy az állomás betöltésére jogosí­tott hatósághoz intézett folyamodványukat, keresztelő le­velükkel, végzett tanulmányaikat, tanári képesítettségüket, eddigi szolgálatukat, egészségi állapotukat, védkötelezett­­ségüket igazoló bizonyítványaikkal együtt 1896-ik év jun. 25-ig küldjék be főtiszt, és mélt. Antal Gábor dunántúli ev. ref. püspök úrhoz Ács-ra, Komárom m. Megjegyeztetik, hogy csak ev. ref. vallásu egyének pályázatai vétetnek figyelembe. A megválasztott, illetőleg kinevezett tanár, az országos tanári nyugdíjintézetnek jo­gosított és kötelezett tagja. Állomását a kinevezett tanár 1896. szept. 1-én szaktudományához tartozó értekezéssel köteles elfoglalni, s a mennyiben eddig rendes tanárkép még nem működött tanár választatnék meg, vagy neveztetnék ki, egy év múlva véglegesittetik. Ha alkalmas pályázók hiányában tanári oklevéllel nem biró tanárjelölt választatnék meg helyettes tanárul, annak évi fizetése 800 frt leend, egy év alatt tartozik oklevelét megszerezni, s ha a kivánalmaknak megfelel, akkor a ren­des tanárok fizetési osztályába besoroztatik. Kelt Pápán, 1896. máj. 16. Darányi Ignácz Czike Lajos főiskolai világi gondnok. főiskolai egyházi gondnok. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, l»y6. az ev. ref. főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar,

Next

/
Thumbnails
Contents