Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-03 / 9. szám

139

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

140

yiiségeit; mert újra áldozhattak az Ur házában örömnek áldozat jóval és énekelhettek és dicséretet mondhattak az Ur nak az ö templomában,— mert a vallásos buzgóság táplálta. élesztette örömüket.

íme, soponyai ref. szt. gyelekezet! készen áll — nj díszben emelkedve — e szt. hajlék; kívánkoztok-e majdan megállaní ennek tornácziban? örömtől dobban-e szivetek, midőn majd a harangok isteni tiszteletre hivogntó hangja fületekbe zeng? Buzditjátok-e egymást a S<*lrár Íróval: Jöjjetek, imádjuk az Istent s boruljunk le előtte! Óh atyámfiái! szenteljétek Istennek e házat az által, hogy legyen ez tinektek az a hely, melyet mindenkor szent vágyódással kerestek; — legyenek az itt eltöltött órák telketeknek legdrágább pillanatai. Mert bái igaz, hogy az Isten kézzel csinált templomokban nem lakik s szivünkből fakadó buzgó fohászunk mindenünnen felhat az ő Zsámolyához; de másrészről az is igaz. hogy a ki igazán szereti és tiszteli vallását, szereti az annak külső dolgait is. És én nem hiszem, nem hihetem atyámfiiai, hogy buzgó vallásos érzés lakozzék annak kebelében, ki megveti, elhanyagolja a templomokat, a külső isíenítisztelet látogatását. Ott, hol a templomok buzgón látogattalak. — ott, hol az Ur nagy nevének lélekben és igazságban imádására nagy lelki örömmel sereglenek össze a hívek: csak ott lehet nekünk — kik egyedül a külsőből Ítélhetünk, igaz vallásosságot keresnünk és hinnünk. Legyen tehát előttetek szent, kedves és szerelmetes az Urnák hajléka, oltsátok be ennek szeretetét gyermekeitek leikébe, hogy örökségül át szálljon az a maradékra is. Legyen naponkénti imádságotok a Dávid imája: „egy dolgot kértem az Úrtól, most is azont kérem, hogy lakhassam az Urnák házában életemnek minden idejében, hogy láthassam az Urnák szépségét és látogathassam az 0 templomát“.

De az Ur házának buzgó szeretetével kössétek össze az egyház iránti áldozatkészséget is. — E kettőt egymástól elválasztani nem lehet. Oly szorosan összefüggenek ezek, mit a test és a lélek. — Egyik a másiknak próbája. Oly biztos próbája, miszerint elmondhatjuk, hogy ott, hol az áldozatkészség hiányzik, nincs vallásos buzgóság, s a mi külső jele látszik, nem egyéb az, mint farizeusi Álszenteskedés.

De talán szükségtelen és felesleges dolgot cselekszem akkor atyámfiái, midőn titeket erre figyelmeztetlek? Hiszen fényes bizonysága épen e mai ünneplésünk a ti áldozatkészségteknek, midőn Istennek e hajlékát újból felépítettétek . . . félek mégis, hogy korunknak az az önző és anyagias iránya mely mindenütt és mindenben csak a saját hasznát keresi, — mely hideg, érzéketlen kővé fagyasztja a szivet, megöli abban. az embert megnemesitő érzéseket s már-már annyira megy, hogy tékozlásnak tartja a szent dolgokra való adakozást. . . félek — mondom — hogy a gonosz kísértő rajtatok is megpróbálja erejét. Ne, óh ne engedjétek általa megvesztegettetni telketeket! Ápoljátok, élesszétek kebletekben folyvást az egyház iránti áldozatkészség szent tüzét.

Az az egyház, mely titeket már csecsemő korotokban karjaira ycsz s beavat a Jézus megváltottinak társaságába. — mely először tejnek italával, később keményebb eledellel táplálja lelketeket; — az az egyház, mely nem vakhitet, hanem tiszta, józan meggyőződést kíván tagjaitól; — az az egyház, melynek hitelvei nem embereknek találmányai, hanem az Ur Jézus Krisztus- tiszta tudománya;— az az egyház, mely a lelkiismeret szabadságáért küzdött és küzd még ma is szakadatlanul s mely a haladásnak, a felvilágosodásnak előharczosa: ez az egyház megvárja, megköveteli minden tagjától, hogy — mint édes anyát az ő gyermekei— erejök szerint gyámolitsák és ne nézze, ne számitgassa senki filléreit, midőn az a dajkáló édes anya segedelemért nyújtja karjait feléje. Aki ezt a segedelmet tőle megtagadja: nem méltó eliez az édes anyához, nem méltó ehez az egyházhoz!

Negyedfélszáz esztendő történetei, ezeknek legfényesebben beirott lapjai bizonyítják, hogy a hitbuzgőság és áldozatkészség volt mindenkor a prot egyháznak alapja, támasza és erőssége. Legyetek méltó utódai a dicső ősöknek, — legyetek hű gyermekei a prot. egyháznak, — építsétek fel kebletekben a vallásos buzgóság és áldozatkészség templomát; igy-igy szenteljétek Istennek ezt a templomot.

K. F.

Tá&CJUL

A mező-eőrsi ev. ref. egyház története.

i Folytatás.)

A mint a Resolutio megérke? ett, mind a három egyházban mind a népesség, mind pedig a szükséglet felvétetett, és elegendő számmal találtattak. A földes uraságtól a templom, parochia és cantor házak helyei kimérettek, elkezdették mind ezeket épiteni; de ezen idő alatt a taapiaknál a parochia gondatlanságból elégett; azt újra építették, melynek építéséhez a mezo-eörsiek is hozzá járultak, többel 400 frtuál segítették a taapiakat, azon felül fák és kövek hordásánál, más napszámok tétélénél:... mert ekkor Mező-Eörs Taapnak filiája volt.

Mindenek helyre hozattak, hozatott tanítónak Taapra Biró László, kinek és a cantoruak fizettek a mező-eörsiek 30 irtot, tiszta búzát 15 mérőt, kétszerest 15 mérőt, 2 ölfát, egy szekér szénát, egy szekér tavaszi szalmát és kétszekér füttő szalmát; ez az egyezés lett T. Pázmándy József ur jelenlétében, ki által Íratott is meg az egyesség levél 1784-ben. A mező-eőrsick Taapra jártak templomba 1 784— 1788-ig, a mikor nekik is templom és levita engedtetett, úgy mind azon által, hogy a szt. sacramentumokkal való éllésre Taapra jártak, mignem 1793-ban Ordinarius tanító engedtetett.

A miut jobban kiszélesedett a királyi engedély, de az 179i-dik XXVI-ík törvény is szabadságot biziusitott a protestánsoknak, kezdettek sok filiák anya egyházakká lenni. így a mező-eörsiek is megunták a Taapra:való járást, mivel tavaszi és őszi időkben az ut csaknem járhatatlan volt, folyamodtak tehát a f. kir. helytartó úa^ács-