Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-24 / 8. szám
11 7 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. US Egy halott keresi az élők között az igazságot. A belső somogyi egyházmegye 1894. jul. hóban Csurgón tartatott közgyűlése jegyzőkönyvének 54. p. a. olvastam egy ügyészi jelentést, melyből az tűnik ki, mintha a hivatolt eg) házmegyének adományozott „Koppi Mária“ féle, kikölcsönzött 2000 f'rtos alapítvány , kamataival együtt veszendőiéiben volna. S a mi fődolog, azok az egyének, kiknek véleményezése, jóváhagyása nélkül azt az összeget kikölcsönözni nem lett volna szabad, szépen le akarják rázni magukról a felelősséget. Az akkori esperes ur azt mondja, hogy az ügyész úr véleményezésére adatott ki a kölcsön, holott „az ő intézkedésével is kapcsolatba hozzák azt, de tévesen“; a mivel azonban kijelenti, hogy a péuz kikölcsönzéséről tudomása volt és van. Az ügyész pedig ezzel szemben azt mondja, hogy ő megtagadta a pénz kikölcsönzését, tehát nem az ő véleményezése folytán adatott ki az, hanem a volt pénztárnok önként adta ki; ötét, az 1889 ben meghalt pénztárnokot, vagy is jogutó dait terheli azért a felelősség is. Én Uram és én Istenem! lehet-e erre ennél egyebet mondani? Hát nincs ott a zsinati törvények 131. §-ában, hogy az esperes az egyházmegye pénztáraira felügyelni tartozik? Hát nincs a belső-somogyi egyházmegyének statútuma arra, hogy „bármily összeg csak ügyészi vélemény alapján kölcsönözhető!“ Még is azok az urak nem indítottak azonnal fegyelmi vizsgálatot sem egymás, sem az akkori pénztáritok ellen, hogy a bünrészesség vádja ne terhelje őket; sőt a pénztárnok még életében lemondott a pénztárnokságról, a felmentés megadatott neki, s az egyházmegye sem kereskedett sem azon, sem máson a kérdéses alapítvány kikölcsönzése tárgyában, pedig jól ismerte az ügyet még a meghalt pénztárnok életében. Csak most, az akkori pénztárnok halála után majdnem hat év múltán kezd komoly formát ölteni magára az ügy; de nagyon egyszerűen végeznek vele, az akkori esperes és ügyész urak kimossák belőle kezeiket, s az ügyész ur felelőssé tesz azért egy meghalt embert, tehát keresse az egyházmegye a pénzt ott, a hol nem lehet. S itt ismételnem kell az elébbi felkiáltást: Én Uram és én Istenem! Mert az egyházmegyei közgyűlés jegyzőkönyvébe vezetteti azokat a dolgokat annélkül, hogy valaki csak egyetlen egy szót is szólna, nem az elhunyt pénztárnok érdekében, mert annak nincs szüksége rá, hanem a törvény értelmében az igazság mellett: azért keresi egy halott az igazságot az élők között. Annyit mégis megtett az egyházmegye, — de azt is az ügyész ur javaslatára — hogy elrendelte a vizsgálatot e tárgyban. A mire az ügyész ur — mint az az 1894. évi egyházkerületi gyűlés jegyzőkönyv 235. lapján olvasható — ismét azzal felel, hogy az akkori pérztárnok az ő tudta s beleegyezése nélkül kölcsönözte ki a 2000 frtot. Vájjon elmerte volna-e mondani az ügyész úr ezt a volt pénztárnok életében?! Kétlem! De micsoda beszédek ezek, — kérdezi talán valaki — hiszen nincsen olyan törvény, a mely szerint azt a már majdnem 4000 írtra rúgott összeget a volt pénztárnok jogutódain be lehetne hajtani! Azt én is jól tudom, sőt — ha szükséges — be is bizonyíthatom. Mégis, én meg kénytelen vagyok azt kérdezni, hogy hát micsoda beszédek azok ott a jegyzőkönyvekben? Talán a becsületnek is csak van ebben a divatos korban is, a midőn pénzért, önérdekért mindent képes feláldozni némely ember, — valami értéke?! S annak a volt pénztárnoknak özvegye, gyermekei vannak, a kik tudják, mily correctül járt el a férj és apa mint pénztárnok abban a 2000 frtos kölcsön ügyben. Ok tehát nem engedhetik meg azt, hogy a férj és apa neve holta után méltánytalanul hurczoltassék, s mivel hagyott maga után hátra nehány krajczár örökséget, a kik őt nem ismerték, nehogy azt gondolják, hogy Isten tudja mikép szerezte azt, pedig a neje hozománya volt az egész. Én pedig, ki a jogutódok kívánságát teljesítettem most, — kik védelmezik kötelességszeriileg az elhunyt férj és apa becsületét, hozzá teszem az elmondottakhoz, hogy Aristides kérdeztetvén mi az igazság? azt feleié: Másét nem kivámű ! Igen, azt mondom én is, hogy ha igazságos akarsz lenni, ne kívánd másnak sem a becsületét, sem a vagyonát elvenni, — kivált holta után. Ne vedd le a halottról a szemfedőt, mert félő hogy megszólal és megmondja az igazságot. Ne akard kivenni az özvegy és árvák szájából a falatot, — mert nem mindenkor lehet ám! A mig az elrendelt vizsgálat az igazságot kiderítené és a könyvek megnyittatnának, ennyit láttam szükségesnek egy halott nevében közzétenni. —r. — Egy kérdés. Nagytiszteletü Szerkesztő Ur! Az alábbi casuistikus kérdésre a gyakorlati theolog iái tanár úrral egyetértöleg szíveskedjék véleményt mondani. „Berecz István törvényes feleségét elhagyta és összeállóit Jankovics Juliannával. Majd születési s laklielyökről eltávoztak Zelizre, s ott egy tanyán leányuk született, kit az anyaegyházba vittek keresztelni s törvényesnek íratták be. Nem sokára vissza tértek születési helyükre, az óta itt laknak. A leány születési viszonya, illetve törvénytelen származása köztudomású dolog. A leány most férjhez megy s a felmutatott kereszt levélben törvényes származásúnak van feltüntetve. Kérdés: 1. Hogyan Írandó az be a házassági anyakönyvbe? 2. Az anyakönyvi kiigazítás kérelmezését szükséges-e hivatalból megtenni? vagy 8*
