Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-03 / 5. szám
73 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 74 kész van, ott ajánlatos kerületek kijelölése, a melyekből a diakónusok meghatározott időközökben összejöveteleket tartanak. 2. Az adományok összegyűjtésénél, amenyiben azok nem állandó járulékok vagy más effélék, a diakónusoknak személyesen közre kell múködniök. A régi reformátusoknál divó ezen becsületbeli kötelességteljesitést meg kell szokni hazánk keleti részén is; mert aki adakozni kész, az ne átalja a szegények számára való kérést sem. 3. A diakónusok az adományokat, ha azok egy bizonyos összegnél nem nagt'obbak, saját jő tetszésük szerint önmaguk osszák ki; c^ak fontosabb esetekben kérendő ki a testület, illetőleg presbyterium előzetes jóváhagyása 4. A diakónusok választásánál leghelyesebb ut és mód, régi református szokás szerint, a cooptatio, esetleg a presbyterium belevonásával. 5. Minden diakónusnak kötelessége bizonyos számú szegényt gondozni. ü. Különös ügyelem fordítandó a praecautipus munkásságra. 7. Valami módon meg volna beszélendő s állapítandó a beköltöző hitrokonok gyámolitása. E tekintetben minden javaslatnak véghetetlen nehézségek állanak útjában; de azért fontosságánál fogva megérdemli, hogy szemeink előtt tartsuk és nagyobb egyházi összejövetelek alkalmával fölötte tanácskozzunk. A mostani viszonyok között annyit legalább megtehetne minden diakonia, hogy az elköltöző szegényeknek utazásuk közben hálásan felhasználható utasításokat adjon, azokat még a távolban is szem előtt tartani igyekezzék, hogy igv azok valláserkölcsi életükben és hitükben megtarthatók legyenek. Ha sikerült e soroknak valamivel járalni ahhoz, hogy a szegény gondozás jelentőségének tudata fölébredjen s terjedjen, a szeretetben való buzgólkodás termékeny munkásságot fejtsen ki, úgy czélját tökéletesen -elérte. s.— Apróságok külföldről. Dr. Macintosh, a philadelphiai második presbyterianus egyház lelkésze s egyike a legkiválóbb egyházi szónokoknak. lemondott hivataláról. Méltónak tartjuk ezt megemlíteni azért az indokolásért, melylyel lemondását igazolta. A többek közt ugyanis azért nem tartotta tovább viselhetőnek hivatalát, mert hívei a vasárnapi második istentiszteletet elhanyagolták, s mert a mind inkább szokássá vált hosszas nyaralás a várostól távol megzavarja és megrontja az egyházi életet. Tehát lemondott, mert nem látta megfelelő gyümölcsét az ő buzgó fáradozásainak s mert nem remélte, hogy a lelkében élő ideált azon g\ ülekezet keblében megvalósíthatja. Ez is egyik jele annak az erőteljes vallásos érzületnek, mely amerikai protestáns egyházainkat s azok lelkészeinek nagy részét áthatja. — Ebben az eseményben is élesen kihegyeződik annak a felfogásnak nagy különbsége, melylyel Amerikában és nálunk a lelkészséget tekintik. Ott ugyanis hivatás, nálunk meg hivatal. De reméljük, hogy már nem sokáig tekintik hivatalnak. Dr. Tál magé, Amerikának ez idő szerint talán legnagyobb egyházi szónoka, a múlt év végén szintén megvált eddigi gyülekezetétől s most január elseje óta minden vasárnap a new-yorki zene-akadémia óriási helyiségében prédikál, hogy minél nagyobb tömeg előtt hirdethesse Isten igéjét s folytathassa az evangelizáczió nemes munkáját. Az istentisztelet kezdetét New-York legkitűnőbb lelkészeinek óhajtására d. u. 4 órára tették, mikor a lelkészek sincsenek akadályozva a megjelenésben. Talán az egész földön leggazdagabb protestáns gyülekezet a new yorky „Trinity “ Van több nagy és kiváló diszszel épített, temploma a város’ különböző részeiben, melyekben pompás zene s kitűnő egyházi szónokok emelik az istentisztelet hatását és fényét. Jótékonysági intézetei számosak és gazdagon ellátottak. Óriási jövedelmét főleg annak köszöni, hogy a városnak egyik leggazdagabb telektulajdonosa. Telkeinek egy részét bérbeadja, úgy hogy a bérlő házat épit íajta, a mely azonban később teljesen a telektulajdonos birtokába megy át. Saját kezelése alatt van 148 bérháza. Németországban már elég gyakran előfordul a halottégetés s így az egyházak is kénytelek állást foglalni ezzel az új szokással szemben. A nassaui ev. consistorium e tárgyban gyülésezvén, a halottégetést a keresztyén erkölcscsel ellentétesnek nyílvánította s a lelkészeknek az ilyen temetésen való hivatalos megjelenésüket eltiltotta- Legfeljebb bent a házban imádkozhatik a lelkész a halott hozzátartozóira való tekintetből, de akkor sem jelenhetik meg papi ornátusban és semmiféle liturgiái aktust, nem végezhet. Nem látom át, hogy micsoda különbséget okoz lelkünk üdvösségére nézve, ha akár a sir száján, akár a halottégető kemencze torkán át haladva leszünk ismét porrá. Nem ez a lényeges. Épen ezért indokolatlannak s a bigottság egy kis túl hajtásának tartom az egyházi szertartás eltiltását a halottégetésnél. Egy amerikai lelkész, ki az angol püspöki egyházhoz tartozott, Uj-Orleans felé utaztábau beszédbe ereszkedett egy utitársával, ki azt mondta, hogy ő is az episkopális egyház hive. Mire a lelkész érdeklődve kérdezte* hogy melyik gyülekezethez tartozik. „Nem tudom,“ — felel az úti társ. Hát melyik egyházmegyéhez ? „Sohasem halottam róla,erre nincs is olyasféle,“— folytatja az utitárs. Hát ki konfirmálta ? „Senki.“ Hát hogyan lett akkor az episkopális egyház tagjává ? „Úgy,“ — felelte az utitárs - „hogy a múlt esztendőben elmentem Uj-Orleausba s ott meglátogattam egy templomot, a melyik épen episkopaliü templom volt. Beszélt a pap soktélét s a többek közt azt mondta, hogy ti megtétetleniil hagytok sok olyant, a mik tennetek kellene s megtesztek sok olyant, a mit tennetek nem volna szabad. No — mondám magamban — épen ilyen vagyok én is! S ettől fogva az episkopális egyházhoz szá mitom magam.“ Bizonyára ez az ember és társai alkotják a föld legnépesebb felekezetét. A jó szív áldást áraszt maga körül. Nem régiben történt New-Yorkban, hogy egy ujságáruló kis gyerkőcz, ki azzal keresi kenyerét, hogy egész nap lapokat árulva