Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-08 / 49. szám
777 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 778 esetleg a törvényekben meghatározott polgári utón behajthassák. 28 A jelen szabályzattal szervezett országos ref. lelkészi özvegy-árva gyámintézet életbelépésétől kezdve választandó vagy kinevezendő lelkészek, körlelkészek, missionáriusok, illetőleg theologiai tanárok és lelkészi jelleggel biró rendszeresített vallástanárok az illetékes egyházmegye hasonczélu intézetébe tetszés szerint beléphetnek, a mennyiben azon intézet alapszabályai megengedik. 29. §. Jelen szabályzat életbeléptetése idején már alkalmazásban lévő lelkészek, körlelkészek és missionáriusok, illetőleg theologiai tanárok és lelkészi jelleggel biró rendszeresitett vallástanárok eddigelé szerzett jogaik fentarthatása végett, az egyházmegyei gyámintézetek kötelékében szintén megmaradhatnak s alapszabályszeriileg megállapított járulékaikat pontosan fizetvén, özvegyeik és árváik segélyezés iránti igényöket, tekintet nélkül az országos gyámintézettől nyerhető állandó segélyezésre, az egyházmegyei gyámintézettel szemben is akadálytalanul érvényesíthetik. 30. §. Jelen szabályzat az 1896. évi január hó 1-én lép életbe és 10 évenként revisió tárgyát képezi. A református egyház szenvedése Francziaországban és Németalföldön a 16. században. I. Franczia országban (Folytatás.) Több ezer valdiai menekült ekkor délfelé a franczia Provence-ba, de Róma gyűlölete miatt nyugalmat itt sem találhattak, s 1545-ben I. Ferencz olyan vérfürdőt rendezett számukra, hogy az méltán vetekedhetik az 1488-iki elégetéssel. A tömeges mészárlásban a szép Provence-nak több mint háromezer embere vesztette életét; Tournon bibornok egyik kegyencze, a provencei parlament elnöke, által vezetett vérszomjas tömeg a legundokabb kínzásokat követte el; az eljárást az 1540 ikí parlamenti határozaton alapulónak mondották, a mely határozat szerint minden valdiai családfő máglyára Ítéltetett, vagyona elkoboztatott, felesége, gyermekei rabszolgákul eladattak. 20 város és falu, melyeket a valdok kitartó szorgalma emelt a jólét és virágzás legmagasbbb fokára, ezek között Merindos és Cabrieres, esett áldozatul a pusztító hordák vandalizmusának ; ez utóbbi két városnak árulás és hitszegés által jutottak birtokába (a lakosok élet- és vagyon biztosságáért kezeskedtek, de azután az eretnekeknek adott Ígéretet érvénytelennek jelentették ki). A kegyetlenkedésnek hajmeresztő jelenetei fordultak ez alkalommal elő (40 aszszonyt egy csűrbe zárva elevenen égettek meg, másokat levetkőztettek, meggyaláztak azután a szikláról letaszították, az ifjúságot száz számra mészárolták le). Midőn I. Ferencz ezen iszonyatosságokról értesült, megszólalt lelkében az erkölcsi jobb érzés, a bűnösöket meg akarta büntetni, de rósz szelleme Tounron bibornok azzal csillapította le háborgó lelkiismeretét, hogy az eretnekség kiirtatása az ország nyugalmának és a királyi hatalomnak megvédése tekintetéből szükséges volt, úgy hogy utoljára I. Ferencz ez alávalóságokat még helyeselte is. Olvasóink bizonyára már az eddig előadottakból is kivették, hogy ki volt tulajdonképeni szerzője, mozgató lelke a fraucziaországi hitrokonainkkal elkövetett ezen embertelenségeknek, t. i. római papok s vértörvényszékük* az inquisitio. Ok állottak az egész ádáz hajsza hátterében ; a király és a világi törvényszékek, kik velük együtt részt vettek az eretnekek üldözése- és elégetésében, csak poroszlóik, szolgáik voltak. Az inquisitio szülőfölde, hazája Francziaország (Toulonban 1235-ben a rémes albigensis háborúban állították fel először); a 13-ik század közepém Francziaországnak már volt nagy inquisitora; a 13 és 14 században azután kiterjesztetik egész Francziaországra, hogy végezze véres munkáját az eretnekek ellen. Az eretnekek kiirtása folytán bekövetkezett munkahiány miatt azután elfajult. Mivel az akkori eretnekeket mind elégették, hát a szegény boszorkányoknak kellett helyt állana (ép úgy mint Németországban), kiket VIIT. Incze boszorkánybúllája szép számmal juttatott máglyára. Ámde & reformationak Francziaországba behatolása a 16. században Róma vértörvényszékének mégint adott egy kis munkát s az azt el is végezte hatalmasan. Igaz, hogy nem egészen úgy, mint ugyanezen idő tájt Olasz- és Spanyolországban, az inquisitio ezen tenyészállamaiban, mivel Fraucziaországban az inquisitio az államhatalmat soha sem tudta annyira szolgájává tenni, mint az említett két államban; sőt inkább abban az időben, melyben az elbeszélt események történtek, a királyokkal és állami törvényszékekkel (melyek nem népképviselet utján alkottattak össze) kellett az eretnekek üldözésének dicsőségében osztakoznia; azok az annyi vérbe került parancsok, a reformátusok üldözésére kiadott hatósági rendeletek, a királyoktól származtak, végre pedig részint a papibirák, inquisitorok hajtották, részint az állami törvényszékek, a parlamentek, a melyeknél az eretnekek üldözésére külön ügyosztályt rendszeresítettek, az úgynevezett „ehambre ardente,44 mivel az itt hozott Ítéletek rendesen máglya-halálra szóltak. Hét ilyen inquisitort (mind a hét pap) ismerünk névszerint abból az időből, kik közül az egyik, Ricard Ferencz, az eretnek üldözésében kifejtett könyörtelen buzgalmáért a fanaticus csőcselék kedvenczévé nőtte ki magát. Főinquisitorként, ki az említett hétnek feje volt; Őri Mátyást említik. De leghirhedettebb volt mégis az a Morin inquisitor, ki I. Ferencz alatt ama 6 szerencsétlen áldozatot elevenen pörköltette meg. A franczia parlamentek akkor is, mint előbb, csak eszközei, szolgái voltak az mquisitoroknak, kik az eretnekeket kinyomozták, ellenük a vizsgálatot végezték, a bűnösöknek talált eretnekeket azután a vizsgálati iratokkal együtt átszoigáltatták a parlamentnek, a melynek azután, ha az inquisitio az eretnekeket bünbánótlanoknak, megátalkodottaknak, visszaesetteknek és igy az egyházi társadalomból kizárandónak találta, halálos Ítéletet kellett hoznia. Ha a világi törvényszékek, az emberies érzésuek bennünk felszólalása folytán, vonakodtak ily kemény Ítéletet liozui, egyházi átok alá estek. Dél-Francziaországban, az inqui-
