Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-01 / 48. szám
755 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 756 A szó alatti gyámoldai kérdéshez. Úgy látszik, mert minden oldalról hirdetik? hogy az országos gyámolda — legalább a befizetésekre nézve — 1896 év elején csakugyan kezdetét veszi. De az a kérdés, hogy micsoda alapon s miféle kulcs szerint. Hogy a jelentő ivek szolgáljanak a befizetések alapjául, az ellen már előre tiltakoznom kell, mert azok oly ellentétes elvek alapján s oly helytelenül vannak készítve, hogy annál nyomorultabb munkálat — általában pedig minden munkánkat ilyeneknek mondhat>k — aligha került ki valaha kezeink közül. Ezt igazolandó, én csak a b. somogyi idevágó azon ierde intézkedésre hivatkozom, hogy a kinevezett összeíró megbízottak egyáltalában minden elvi utasítás nélkül működtek; mindenik a saját felfogásából indult ki. Biztos tudomásom van róla, hogy az egyik megbízottat az az elv vezette a lelkészi fizetések felszámításánál, hogy azokat minél magasabbra kell számítani, — mert az egész munkálat csak azért történik, hogyt. i. az állam által akarja venni magára a fizetések terhét s minden lelkész annyit fog kapni készpénzben, a mennyi a jelentő ivekben ki lesz tüntetve. Ez a megbízott tehát a mennyire csak lehetett, még minden alap nélkül is, magasra emelte az ügykörébe eső lelkészi fizetéseket. A másik megbízott azonban éppen ellenkező, t. i. azon elvből vezettetett, hogy a jelentő ivek azért készülnek, mert az állam tudni akarja, hogy hol nem üti meg a lelkészi javadalmazás az általa is szükségesnek vélt fizetési minimumot, hogy aztán azt kipótolhassa. Ez utóbbi megbízott tehát a lelkészi fizetéseket lehetőleg alsó fokra szállította s igy történhetett meg, hogy például nálunk a szomajomi lelkészi javadalmazás éppen háromannyira van számítva, mint a balhási, — pedig köztudomású dolog, hogy a balhási lelkészi javadalmazás legalább is kétszerannyi, mint a szomajomi. E tárgygj^al azonban bővebben nem foglalkozom, — miután csak ennyiből is világos, bogy a jelentő ivek a gyámoldai fizetés kulcsául el nem togadhatók, — azonban figyelmeztetem mégis az ügyet intéző érdekeltséget, hogy ne hallgassanak oly mélyen s tegyenek valamit, mert bizony baj lesz, a mennyiben ily igazságtalan alapon majd fizetni egyáltalában nem leszünk hajlandók. Áttérek most megszólalásom igazi tárgyára5 hogy t. i. mi történjék hát közelebbről a mi b.somogyi eddigi gyámoldánkkal ? Hogy az országos gyámoldába a belépti dijakat helyettünk az fizesse be, én is helyesnek tartom; — de hogy mindenki helyett befizesse, arra nézve az osztó igazság érdekében szükségesnek tartom, hogy azok, — a kik annyi éven keresztül — mint én — annak szaporításához hozzá nem járultak, — a mostani évi járulékaikat évről-évre mind addig e mostani gyámoldába befizessék, még befizetési évszámaikkal engem utol nem érnek, vagy utol nem érik azt, a ki a gyámolda megalakulása elsó évétől viselte eddig annak terheit, illetőleg teljesítette a befizetéseket. Nem kényszeritenék ugyan egy lelkészt is arra, hogy az országos gyámolda terhei mellett e most említett tehert is emelje, megtagadása esetén azonban én megtagadandónak tartom tőle azt a kedvezményt, hogy az országos gyámoldába a belépti dijat helyette e gyámolda fizesse be, ha bár már több évi befizetései vannak is: esetleg özvegyét, árváit azonban nem zárnám ki e gyámolda azon jótéteményéből, mely ez űj átalakulás folytán azokat megilletné. Én egyelőre — gyámoldánk jövendő sorsát illetőleg — tovább menni egyáltalában nem óhajtanék, azon reményben, hogy a haladó idő mindig meghozza majd azon okokat és jelenségeket, melyek elég anyagot fognak szolgáltatni minden időben ahoz, hogy annak sorsa vagy működési köre az időszerű kivánalmaknak megfelelő elintézést nyerjen. Szabó János. Reminiscencziák. (Vége.) III. A harmadik kirívó dissonantia a kerületi gyűlés megkezdése után, nem ennek tárgyalásain ugyan, de mégis ezzel összeköttetésben tűnt fel előttem. Akkor, mikor arról volt szó, hogy: „Kik fogják egyházkerülekünket képviselni Ö Felsége a Király előtt’“ Köztudomású dolog ugyanis, hogy Vasvármegyét O Felsége rövid időközben kétszer tüntette ki legmagasabb látogatásával. Két év előtt Kőszegen, a folyó évb«n pedig Kis-Cellben. Ez utóbbi ünnepélynek reánk dunántúli reformátusokra nézve nagyobb érdekességet kölcsönzött az, hogy a királyi látogatás napja (sept. 17) összeesett kerületi gyűlésünk idejével (sept. 15 — 18); valamint az is, hogy Papa városához, hol kerületi gyűlésünk együtt volt, igen közel, a harmadik vasút állomáson folyt le nagy érdeklődés mellett a királyi ünnepély.
