Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-24 / 47. szám
741 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 742 bon is csak csikorgó papság újabb agyonterhelése sem nem jogos, sem nem igazságos és épen nem méltányos! Különben rászavazok Barakonyi javaslatára. „Az Egyetemes Gyámintézetbe fizetendő belépési dijakat fizessék ki (az általunk befizetett tőkékből) az egyházmegyei gyámoldák.“ Határozzunk egyházmegyei gyTámoldáink jövő sorsa j felett mi, akik azokat nagyrészben megteremtet- j tűk; nehogy majdan — a 2X2=4 kérlelhetlenségével bekövetkező „gazdátlan“ állapotukban azok határozzanak felettük, akik azokhoz egy fillérrel sem járultak! Szabó Zsigmond. Reminiscencziák. (Folytatás.) II. A második hangzavar a főiskola felavatási ünnepély után s a tulajdonképeni kerületi gyűlési tanácskozás előtt tűnt fel előttem. Akkor, mikor azt mondtuk : „Most tartjuk a lelkészi értekezletet!“ Három év óta, mialatt szerencsém volt kerületi közgyűléseinken hivatalból részt venni, élénk figyelemmel kísértem lelkészi értekezletünk működését is. Nemcsak azért, mert a lelkészi értekezlet csekély véleményem szerint egy hatalmas orgánum egyházi életünk orgauismusában, hanem azért is, mert épen e 3 év alatt ez orgánumunk erejében sokat izmosodott, működésében nagyot terjeszkedett országszerte. Izmosodott, a mennyiben eddigi, szoros értelemben vett értekezleti-, gyakorlati , lelkészi-tárgyai mellé újabb, nagy horderejű tárgyakat vett fel piogrammjába. Terjeszkedett a mennyiben belkörü, lelkészi jellegű határvonalait átlépve, a világi elemnek minél nagyobb mértékben bevonásával átalakult itt is, ott is — csaknem mindenütt — egyházi értekezletté. Nálunk — tudtommal — alig történt még intézkedés arra nézve, hogy értekezletünk, ezen — úgy reánk mint a nyomunkba lépő papi nemzedékre nézve — fontos orgánum, izmosodjék, terjeszkedjék, — hogy világi, különösen intelligens világi egyéneinket mint munkatársakat nogyolh ménlen bevonja jótékony érdekközösségébe. Sőt az elfogulatlan szemlélőnek nem lehet észre nem veunie hogy mi e tekintetben nemcsak hogy nem elöl, nem is egy vonalban a többiekkel, hanem bizonyos távolságban a többi egy házkei illetek után haladunk. Tegjiink csak egy rövid visszapillantást az említett 4 évre — ismétlem — minden utógondolat nélkül, csupán jó akarattal és ügyszeretetből. Az 1893. évben tartott lelkészi értekezletünkön nem volt sem előadónk, sem előro meghatározott tárgyunk. — Elővettünk ex abrupto egy olyan tárgyat, melylyel abban az időben meg volt telítve az egyetemes egyház levegője s ezt vitattuk, a kik jelen voltunk, h^ten vagy nyoiczan. Az 1894. évi értekezleten már volt előadó s voltak tárgyak is. De eltekintve attól, hogy a felmerült helyiséghiány miatt gyorsan el kellett bánnunk az értekezlettel : kinek nem tűnt fel az, hogy ez értekezleten is csekély számmal, többnyire a minorum gentiumból voltunk jelen ; azok pedig, kik mint fénylő szövétnekek járnak előttünk, kiknek felszólalását fontos ügyekben oly szívesen hallgatjuk és várjuk, kiknek a hosszas munkálkodásban s a bölcs tapasztalatok tisztitó tüzében megérlelődött véleményét oly szívesen hallgattuk volna a közérdekű kérdésekben : azok kevés kivétel nélkül távol maradtak az értekezletről. — Távol maradtak, mert el voltak halmozva egyházkerit[eti administracionalis teendőkkel. Legutóbbi értekezletünk már némi tekintetben más képet mutatott. Volt több tárgyunk, növekedő érdeklődést láttunk, s a mi az értekezletnek nagyobb érdekességet kölcsönzött: itt jelent meg a világi elem érdeklődé* sének rokonszennvvel fogadott első fecskéje. — De az értekezlet a maga tárgyaival, tárgyainak beosztásával, idejének megválasztásával s a rendelkezésre állott idő felhasználásával olyan hatást tett reám — s talán másokra is — mintha itt hiányoznék a gondos, rendező kéz s mintha a Deus ex machina, a véletlenség játszott volna némely fontosabb szerepeket. Avagy nem az előkészület hiányára mutatott-e azr hogy Konkoly Th. Gyula urnák a vagyonkönyvről s egyházi számadásokról tartott magvas és igazán közérdekű előadásával csaknem felemésztettük az egész időt s a tárgyalás végén is arról győződtünk meg, a mit előre is tudhattunk, hogy e tárgy sokkal fontosabb és szövevényesebb, minthogy egyszeri hallásra, előkészület nélkül tárgyalásába bocsátkozhatnánk. Csakhogy akkor már meglehetősen kifogytunk az időből. Igaz, hogy másnap megpróbáltuk felvenni az elejtett fonalat, de ez már csak aféle gerilla-csatározás volt s hasonló ahoz, mikor a harcba induló tábor lóháton ebédel. — Az idő rövidségének Scyllája s egyikünk-másikunk elfoglaltságának Charybdise között óvatosan hajókázva, gőzerővel estünk át — ötenhatan — a tegnapról fenmaradt ügyeken. Nem jutott időnk olyan ügy tárgyalására, mely kellő időben tárgyalásra beadatott, belebocsátkoztunk pedig olyan tárgyba, melyről jó eleve kimondtuk, hogy úgy tekintetik, mint a mely az értekezlet be végezte után olvastatott fel. Micsoda rendszer, vagy helyesebben mondva micsoda rendszertelenség ez ? Hiszen ha mi a szép Dunántúl távoli és legtávolabbi vidékeiről egyszer egy évben elzarándokolunk kerületünk Mekkájába, hogy a jó tanácsok és bölcs tapasztalatok ára megfizethetetlen himporával gazdagon megrakodva térjünk vissza a mieinkhez: talán érdemes lenne intézkedni, módokat keresni arra nézve, hogy idő és térbeli hiány, előkészületlenség vagv egyesek elfoglaltsága ne állja lépten-nyomon utunkat! — Mert ha például egy fiatal Timotheus, ki most lépve ki a gyakorlati életbe, csak hírlapokból ismeri a leik. értekezletet s telve idealismussal eljön ide, hogy a lelkipásztori munkálkodásban s 47*
