Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-09-08 / 36. szám

575 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 576 Hogy mi fog majd történni a tornai indítványával ? átfogják-é küldeni az egyes egyházmegyékbe, a kerüle­tekhez, vagy egyenesen fel a Konventhez ? Ott pedig tu­domásul véve, napirendre térnek-e felette ? uem tudhat­juk. De azt az egyet hinnünk kel), hogy egyházi közéle­tünk vezérnagyjai, — kezükben most már a konventi bizottság retortáin is keresztül ment „Jelentő ivekkel“, — befogják látni, hogy akár az állami segélyezés igénybe­vételévei, akár a maguuk erejével, szóval: a kor köve­telményei és a prot. papság anyagilag tarthatatlan helyze­tével szemben, megfogják tenni azt, a mi a jelen és a jövő érdekében — isten és emberek előtti felelősség mel lett, — szent kötelességök. BarakonYi Kristóf. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Iskolai liirek. Főiskolánkban az évmegnyitó ün­nepség f. hó 8-án tartatik meg. Kilencz órakor az egész ifjúság tanárai vezetése alatt a templomba vonul, hol nt. Kis Gábor lelkész ur tartja az ünnepi szónoklatot. Ezu­tán az uj-kollégiumi nagyteremben gyülekezik az ifjúság s mivel nt. Őzike Lajos íőisk. gondnok űr elfoglaltságai miatt nem lehet jelen, nt. Kiss János főiskolai közigazgató tart beszédet. Ezután következik a törvények felolva.-ása. Mivel pedig az uj gymnáziumi épület még teljesen nem készült el s igy ló ikéig bele vonulni nem lehet, az első héten az előadások ideiglenesen az ó- és uj-kollégium épü­letében tartatnak. A beiratkozások még folyton tartanak s igy még a végeredményt megmondani nem lehet; de mivel már eddig is 350-en jóval felül beiratkoztak a gym­­náziumba, ebből következtetnünk lehet, hogy daczára az igen magas tandíjnak (37 frt), a tanulók száma igen ke­véssel lesz kisebb a tavalinál, A javító vizsgálatokon meg­jelent mintegy 40 tanuló közül elbukott 6.- Pápai ev. ref. leányinternátus. Kis kezdetből indult meg ez az intézet, azonban — mint a jelek mutat­ják — a kiválóan praktikus vezetés s a lelkes buzgóság, mely feutartásán és felvirágoztatásán munkálódik, meg­tenni gyümölcseit s mindnyájunk lelki örömére lassanként olyan intézménynyé fejlődik, a milyet lelkünk óhajt s a ,*jaiilyeu megalakítása alkalmával szemünk előtt lebegett Ebben az évben már 1b növendék jelentkezett: kiknek nagy részo a polgári iskola rendes látogatója. Magában az intéze,tb*-n két szakavatott nevelőnő működik s óhajtja a. polgári iskolába nem járó növendékeket. Az intézet cse­lédsége német leányokból áll, hogy a növendékek annál biztosabban megtanulhassák a német nyelvet. Adja Isten, hogy minél előbb terebélyes fává növekedhessek ez az -áldásos intézmény s hogy alkotói és lelkes vezetője, dr. Horváth József, minél előbb gyönyörködhessenek munká juk és fáradozásaik teljes eredményében. — A barsi esperes választás. Lapunkban már kö­zöltük, hogy a barsi egyházmegye esperesévé ut. Juhász Pál n.-sáliéi lelkész választatott meg. Augusztus 3l-ikére hivatott össze Lévára az esperesbeiktató közgyűlés, melyen azonban az tűnt ki, hogy e választásra vonatkozólag az. egyházmegyében szomorú és sajnálatraméltó meghasonlás dúl. Ugyanis e gyűlésen a lelkészek egy része óvást emelt a választás ellen s kifogást emelt annak törvényes­sége ellen. A beiktatás azért megtörtént, de a kedélyek hullámai nem csillapultak el. Lapunkhoz közlés végett egy cziKk küldetett be, mely vitatja a választás törvé­nyességét, s egy nyilatkozat 15 lelkész aláírásával (az anyaegyházak száma 27), melyben bizalmatlanságukat feje­zik ki a megválasztott esperes iránt. Viszont a másik ol­dalról is kaptunk közleményt, mely higgadtan és alapo­san védi a választás teljes tövényességét. Kerületünk s a közbékesség érdekében azonban e választás megvitatá­sától legalább a kér. közgyűlés lefolyásáig lapunk tartóz­kodni fog, nehogy az ellentétes nézetek szenvedélyes vi­tatása még inkább elmérgesitse a kedélyeket, a mi sen­kinek és semminek sem használna, de nagy kárával jár­hatna a közügynek. Megelégszünk tehát egyelőre a tiszta tényállás konstatálásával, hogy ut. Juhász Pál n.-sallói lelkészt az arra hivatott presbyteriumok többsége válasz­totta meg. S nagyon óhajtanánk, hogy a béke minél előbb helyre álljon, a mi nem lehetetlen, ha személyi motívu­mok helyett fontos, tárgyi momentumok vétetnek döntő' kül ez ügyben. — Halálozás. A tatai egyházmegye segédlelkészei­nek sorából ragadott el legközelebb egy törekvő ifjú ta­got a halál. Katafay Zoltán segédlelkész ez, ki nemrég még főiskolánknak volt szorgalmas növendéke. A megbol­dogult Körmenden lakó vagyonosabb, buzgó s áldozatkész szülék gyermeke, kiknek legforróbb óhajtásuk volt, hogy református egyházunknak egy lelkipásztort neveljenek s úgyszólván büszkeségük, mindenük lett a fin, midőn czél­­ját elérte, hogy az Ur szolgájának felavattatott. De csak rövid 3 évig munkálkodhatott az Ur szőllejében. Mint 4-ed éves papnövendék a tatai egyházmegyébe Mocsára hiva­tott ki papoló káplánnak s itt 2 évet, majd Császáron egy évet lökött segédlelkészi minőségben. A múlt tél fo­lyamán erősen meghűlt s gyengélkedése miatt szülei haza hívták, hogy a legodaadóbb gondozással és lelkismeretes orvosi kezelés által megmenthessék. Kezdett is épülni, majd a Gleickenbergi fürdő használata szinte azt látszott mutatni, hogy teljesen kiépült. Alig volt azonban szülei körében ezután 3 hétig, visszaesett bajába s aug. 30-án jobblétre szenderült. Temetése Körmend város közönségé­nek impozáns részvéte mellett szept. 5-én ment végbe. Házuál és temetőben Fülöp József lelkész tartott gyász­­beszédeket és imákat. Béke lengjen a korán elhunyt ifjú nyugvó porai felett. Lap tulajdonos és felelős szerkesztő : NEMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Fápán, 1895 az ev. ref. főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar.

Next

/
Thumbnails
Contents